Értéktelennek tűnő évében is meglelte a válaszát Kubica

Mesének indult, de nem éppen meseszerűen ért véget Robert Kubica F1-es visszatérése. Szakmai szempontból nem tartja igazán értékesnek a szezonját, mégsem bánt meg semmit.

Robert Kubica (Fotó: XPB)
Év elején még a 2019-es idény egyik főszereplőjének jósolták. Nem azért, mert az élmezőnybe várták, egyszerűen nagy sztori volt az övé: Robert Kubica nyolc évvel a majdnem a fél karjába kerülő súlyos ralibalesete után visszatért a Forma–1-be. Már önmagában is hatalmas eredmény volt, meseszerű történet. Aztán úgy alakult, hogy semmi meseszerű nem lett benne a folytatásban.

Az egyszeres futamgyőztes a mezőny leggyengébb, legproblémásabb autójába csöppent, ami csak még inkább megnehezítette az új technológiákhoz és mindenekelőtt az új gumikhoz való alkalmazkodását. Végigszenvedte a 21 hétvégét, melyen egyetlen alkalommal sem tudta legyőzni időmérő edzésen fiatal csapattársát, George Russellt.

Kubica már szeptemberben bejelentette, hogy ennyi volt, elhagyja a Williamst, mivel szeretne végre ismét versenyezni, amire a reménytelenül lassú gárdánál esélye sem nyílt idén. Az abu-dzabi búcsú épp úgy sikerült, ahogyan az egész éve, észrevétlenül ment végig, 2 kör hátránnyal a legutolsó helyen ért célba, és volt egy butának tűnő balesete az őt előzni próbáló Antonio Giovinazzival.

„Ez versenyzés volt” – kommentálta az incidenst. „Legalább szórakoztunk egy kicsit, ha már ennyire hátul voltunk. Tudtam, hogy ott van, de azt gondoltam, visszavonulót fúj. Világos volt számomra, hogy nincs esély egymás mellett elfordulni a kanyarban. Már nem láttam őt, a látóteremen kívül volt. Eléggé megsérült a padlólemezem jobb oldala, és el lehet képzelni, ez milyen hatással volt a mi kevés leszorítóerőnkre és tapadásunkra… Az utolsó harminc köröm kemény volt, de egészen elfogadható tempót tudtam futni. Aztán próbáltam védekezni egy kicsit Gaslyval szemben, de természetesen inkább csak az élvezet kedvéért, mintsem hogy magam mögött tartsam, mivel nem volt reális esélyem.”

Robert Kubica (Fotó: XPB)



Kubica felemás érzésekkel vont mérleget a bajnokság lezárulása után. Egyfelől továbbra is büszke arra, hogy visszatért, másfelől úgy érzi, szakmai szempontból nem volt súlya ennek a visszatérőévnek, mivel a Williams más kategóriát képviselt, mint a riválisok, és annyi nehézség hátráltatta őket, hogy így az egyéni produkcióját is nehéz lenne értékelni.

„Régóta tudható volt, hogy ez lesz itt az utolsó versenyem, ezért nincsenek bennem szomorú érzések. De a hazaút során biztosan lesz idő a számvetésre” – nyilatkozta Kubica, aki egy pontot azért szerzett csapatának idén. „Jobb itt lenni, még úgy is, hogy nem volt könnyű. Természetesen az eredmények csalódást keltőek voltak. De ha mélyebbre ásunk, nem volt ez olyan rossz, mint amilyennek kívülről tűnt.”

Bár meg sem próbálta titkolni, örül, hogy vége az idei szenvedéésüknek, személyes szinten azért így is értékes tanulsággal gazdagodott, ami erőt ad neki a jövőhöz. „Több szempontból hasznos év volt ez. Megmutatta nekem, hogy még mindig képes vagyok versenyezni a legmagasabb szinteken, jóllehet hosszú ideig voltam távol” – állapította meg elégedetten.