Musorujsag
Élő Eredmények

Legsikeresebb évével „búcsúzik” a Toro Rosso

Legsikeresebb évével „búcsúzik” a Toro Rosso

RaceFans
A jövőre már Alpha Tauri néven szereplő Toro Rosso-istálló 2019-ben teljesítette fennállása legjobb Forma–1-es szezonját (hatodik lett a gyártók bajnokságában) – jelentette ki a csapatvezető, Franz Tost.

A Red Bull második számú alakulata a hatodik helyezés megtartásának határozott céljával utazott el a szezonzáró helyszínére, tervüket pedig sikerült is végrehajtaniuk, annak ellenére, hogy Pierre Gasly már a rajtnál elveszítette esélyeit a pontszerzésre. Danyiil Kvjat azonban beverekedte magát a legjobb 10 közé, és a nagy ellenfél, a Racing Point sem okozott komoly meglepetést.

A csapat tehát megismételte eddigi legjobb év végi eredményét: akárcsak 2008-ban, idén is hatodik lett a gyártók között. Noha akkor Sebastian Vettel révén győzelmet is szereztek, csapatfőnökük szerint az idei szereplés erősebb volt, mint a 11 évvel ezelőtti.

Franz Tost (Fotó: XPB)

„Ez volt a Toro Rosso legsikeresebb szezonja” – kezdte a csapatvezető, Franz Tost. „Két dobogós helyezésünk volt: Danyiil (Kvjat) Németországban, Pierre (Gasly) pedig Brazíliában volt ott a legjobb három között. A hatodik helyen végeztünk a konstruktőrök bajnokságában úgy, hogy csak néhány ponttal maradtunk el az ötödiktől” – tette hozzá.

„Szeretnék köszönetet mondani Danyiilnak és Pierre-nek az elkötelezettségért és az erős eredményekért. Továbbá az összes csapattagnak is az egész évben végzett fantasztikus munkáért. Faenzában és Bicesterben is mindenki remek munkát végzett. Az aerodinamikai osztálytól érkező fejlesztéseink is remekül működtek” – folytatta a szakember, majd külön kiemelte még a csapat motorszállítóját, a Hondát, melynek erőforrásai ismét komolyabb fejlődésen mentek keresztül.

„A Honda fejlődése a szezon során egészen lenyűgöző volt. A már említett tényezők tették lehetővé számunkra, hogy egészen a szezon végéig versenyképesek lehessünk. Nagyon komoly köszönettel tartozunk a Hondának, mert valóban hihetetlen munkát végeztek tavaly télen, amikor felkészültek erre a szezonra” – zárta gondolatát.

Pierre Gasly és Danyiil Kvjat (Fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Galsy (Fotó: XPB)

További tartalmak