Räikkönen válaszokat keres a teszten

Bár gyanítja, hogy a nem megfelelő gumikezelés miatt veszítettek súlyos tizedmásodperceket, Kimi Räikkönen egyelőre nem tudja megmagyarázni, miért volt csapata, az Alfa Romeo sokkal lassabb közvetlen ellenfeleihez képest, mint a kettős pontszerzést hozó brazil futamon.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)
Az Alfa egy negyedik és egy ötödik helyezéssel távozott Brazíliából, pozitív előjelekkel várták tehát az év utolsó versenyét, ami viszont felejtősre sikeredett: a tempót már az edzéseken sem találták, az időmérőn Räikkönen és Antonio Giovinazzi sem került be a Q3-ba, a futamon pedig egyikük sem tudott pontokat szerezni.

A finn klasszis gyanítja, mi volt a gond, pontos magyarázatot viszont egyelőre nem tudott adni a történtekre. „Nehéz hétvégénk volt” – nyilatkozta. „A gumikkal küszködtünk, nem tudtuk őket megfelelően munkára bírni” – tette hozzá.

Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo)

Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo)



„Két hét alatt az autónk egyszerűen két másodperccel lassabb lett azokhoz képest, akikkel küzdeni szoktunk. De ez van. A futamon egy kicsit jobb volt a helyzet, de még mindig nem voltunk elég gyorsak. Láttuk magunk előtt a többieket, de nem voltunk elég gyorsak, hogy harcolni is tudjunk velük” – magyarázta.

„Egy körön sem igazán tudtuk megőrizni a gumik optimális hőmérsékletét, már az első kanyarokban sem igazán, aztán az utolsó szektorban még nehezebb volt a dolgunk, mert ott még több tapadásra lenne szükség. Az első két szektorban több az egyenes, szóval ott annyira nem volt nagy a baj. A futam jobb volt, de az autó ott is nehezen vezethető volt. Nem tartunk ott, ahol akarunk, inkább lennénk ott, ahol az év elején voltunk, de több okból nem lehettünk. Lassultunk, és visszaestünk az erősorrendben, de ez van” – fogalmazott.

A kétnapos gumiteszt első napján pont Räikkönen teljesít szolgálatot az Alfa Romeónál, és reméli, a gyakorlás alkalmával választ kaphat a kérdésekre, vagyis kiderül, egészen pontosan mi okozta az alakulat visszaesését a brazil futam után. „A hétfő pihenőnap, aztán újra pályára gurulunk, tesztelünk, és tanulunk az autóról, hogyan kell továbbfejleszteni azt a következő évre. Nem tudjuk pontosan, mi lesz, de majd meglátjuk, mit tehetünk. Tanuljunk a futamból és a szezonból” – mondta.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)