F1-es helyszínen nyert először ralit Bottas

A nyáron nem sikerült neki, most igen: Valtteri Bottas nyert a Paul Ricard-pályán. Első ralis sikerét aratta a hétvégén a Mercedes F1-es versenyzője.

Valtteri Bottas (Fotó: Valtteri Bottas/Twitter)
A múlt pénteki párizsi FIA-gálára ugyan átruccant a bajnoki második helyezéséért járó trófeáért, Valtteri Bottas ezt követően egyből utazott délre, hogy az F1-es Francia Nagydíj helyszínén egy raliversenyen vegyen részt. A finn már a múlt télen is előszeretettel ralizgatott, ez részét képezte a 2019-es megújulásának. A jelek szerint erre a téli időszakra is hasonlóak a tervei.

A Mercedes versenyzője ezúttal egy Citroen DS3-as WRC-t vezetett, rajta kívül négy további WRC állt rajthoz a Cote d'Azur-ralipályán rendezett viadalon, amely az F1-es futamot is vendégül látó Paul Ricard-versenypályán belül található. Összesen kilenc szakaszt rendeztek, ebből öt Bottas elsőségével zárult, s így a végső győztes is ő lett. Előnye 50 másodperc volt, nagy részét az aszfaltozott szakaszokon, a Paul Ricard egy rövidebb konfigurációján gyűjtötte össze. A korábbi rali Eb-győztes Robert Consanival szemben nyert, aki egy Skoda Fabia R5-ös volánjánál ült.

Érdekesség, hogy Bottas mellett volt egy másik formaautós versenyző is a mezőnyben: az idén több Forma–1-es futamot is teljesítő Dorian Boccolacci harmadik lett a WRC-sek között, szintén egy Skoda Fabia R5-össel.

Képgaléria:

Valtteri Bottas (Fotó: Valtteri Bottas/Twitter)