Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: Vettel és Leclerc egálból indul – aztán meglátjuk

Ferrari: Vettel és Leclerc egálból indul – aztán meglátjuk

Motorsport-Total, Speedweek, Motorsport
Egyenlőkként indulnak, de akár első számú státuszt is kivívhatnak maguknak a Ferrari versenyzői 2020-ban. Csapatuk az idei hibákból tanulva tartaná kordában Sebastian Vettel és Charles Leclerc rivalizálását.

Csapatutasítások, előzetes megállapodások, nem mindig betartott játékszabályok, pár nézeteltérés és egy kettős kieséssel járó ütközés – ez volt a Ferrari 2019-es mérlege Sebastian Vettel és Charles Leclerc összeeresztésével. Hogy ők ketten kiélezett küzdelmet vívhatnak és fejtörést okozhatnak csapatuknak, az kezdettől fogva sejthető volt. A Ferrari is felkészült rá – legalábbis úgy érezte. Próbálták is jó előre tisztázni a helyzetet a szezonkezdés előtt: kétes helyzetekben Vettelé az elsőbbség a rutinja miatt. Csakhogy e rutin nem jelentett akkora előnyt, hogy fel lehessen tartóztatni vele a feltörekvő monacóit. Sőt, sokszor inkább a rutintalan tűnt a megbízhatóbb pontnak a csapaton belül.

Mattia Binotto az istálló karácsonyi médiaebédje alkalmával meg is erősítette: mivel Leclerc „feljebb dolgozta magát”, 2020-ban módosul a szabályzatuk, és a mostani második félévhez hasonlóan szabad lesz a verseny a két csapattárs között a bajnokság rajtjánál. „A helyzet 2020-ra megváltozott. Charles-nak most már van egy év tapasztalata, és bizonyította, hogy gyors, hogy képes nyerni. Úgy vágunk neki a szezonnak, hogy tisztában vagyunk vele, mindkét versenyzőnk egyazon célért küzd, ezért az elején meg kell adnunk mindkettejüknek az esélyt a bajnoki címre. Miközben azonban próbálkoznak, szem előtt kell tartaniuk, hogy az elsőbbséget a csapat élvezi.”

A Brazíliában történtek után e kikötésen különösen nagy hangsúly van. Binotto figyelmeztette is versenyzőit: szabadságukat bármikor újra korlátozhatják. „Ha szükséges lesz a csapatutasítás, mi nem habozunk kiadni azt. Nem fogunk hezitálni, megtesszük. Egyenlő helyzetből kezdik az évet, de tisztában kell lenniük azzal, hogy a csapat az első. Egy brazíliaihoz hasonló ütközés nem megengedhető, máskülönben újragondoljuk az egészet.”

Amíg idén egy meghatározott rangsorral kezdték az évet, majd egyenlővé váltak a versenyzőik, Binotto nem tartja kizártnak, hogy a jövő évi egálból indulás oda vezet majd, hogy egyikük kedvezményezett lesz a másikkal szemben. Az idény első versenyeinek tehát komoly tétje lesz. „Ha az év úgy alakul, hogy egyikük egyértelmű előnybe kerül a bajnokságban, akkor újra fogjuk értékelni a helyzetet. Amennyiben eljön a pillanata annak, hogy egy versenyző mögé kell beállnunk, hogy a lehető legjobbak legyenek az esélyeink, akkor meg fogjuk tenni” – bocsátotta előre Binotto.

Binotto Charles Leclerc, Mattia Binotto és Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

Kérdés, a Ferrari lesz-e elég erős ahhoz, hogy megelőzze az ideihez hasonló (vagy annál akár komolyabb) feszültségeket, s kezelni tudja-e a Vettel, Leclerc szituációt. A csapatfőnök szerint a látszat némiképp csalóka, a duójuk  nem annyira nehéz eset, mint hinnénk. „Sebastian és Charles között egy nagyon őszinte és átlátható kapcsolat alakult ki, egy profi együttműködés. Valójában sokkal könnyebb kezelni őket, mint azt gondolná a külvilág, mivel két profiról van szó, akik nagyon intelligensek. Az a pár dolog, ami történt, véleményem szerint az év eleji választásunk hozadéka volt, akkor megpróbáltuk irányítani őket. ’Irányítás’ alatt azt értem, hogy ’gondolni a csapatra’, ’a csapatot az egyén elé helyezni’.  Talán elkövettünk pár hibát” – ismerte el utólag.

„Ennek ellenére meggyőződésünk, hogy ha az egész szezont nézzük, jól választottunk, sikerült a legjobb eredményt kihoznunk belőle a csapat szempontjából. És ha elérjük ezt a célt, akkor a versenyzőkből is a legjobbat tudjuk kihozni. Az első számú ellenfél nem lehet a csapattársad, a többi csapat versenyzői azok, és csak ezt követően jön a csapattárs.”

Amennyiben a Ferrari lesz olyan versenyképes 2020-ban, mint reméli, a házon belüli rivalizálás még intenzívebbé válhat. Ezzel az istálló vezére is tisztában van. De ő félig telinek látja a poharat. „Ha a Ferrari elkezd nyerni, és közben kontrollálni kell a versenyzőket, az egy luxusprobléma. Mi minden verseny előtt leülünk a versenyzőkkel, kielemzünk minden lehetséges forgatókönyvet. A szezon előtt eldöntöttük, hogy így lesz, és még ha eleinte kissé furcsa is volt, idővel teljesen megszokott és ösztönös folyamattá vált, melynek során a problémáinkkal is szembesítjük magunkat. Ezek a pillanatok igazolták, hogy a versenyzőink érettek a kapcsolatukat tekintve, és ez fontos alapja a konstruktív együttműködésnek.”

Monzában és Szocsiban azért így is becsúszott egy-egy „engedetlenség”, Interlagosban pedig jött a csattanás is. Binotto azonban az esetek többségéért magára vállalta a felelősséget. Szerinte nem jól és nem jókor adták ki az utasításaikat, néha pedig túlbonyolították a saját helyzetüket az irányításkényszerrel. „Követtünk el hibákat is, mint például Kínában, amikor helycserét kértünk tőlük, és utána szembesültünk azzal, hogy nem úgy volt, mint gondoltuk. Bahreinben Charles jól tette, hogy megelőzte Sebet, mivel amúgy is ő volt a gyorsabb. Hiba lett volna továbbra is Sebastian mögött tartani őt. Aztán ott volt Oroszország, ahol nem volt helyes döntés mindjárt a rajt után helycserét várni, miközben Hamilton annyira közel volt még. Ezt később akartuk megtenni. Brazíliában hagytuk a szabad küzdelmet, de előfordul, hogy az ilyen döntések balszerencsés következményekkel járnak. Tanultunk az idén elkövetett hibáinkból, és hiszem, hogy ezen a téren sokkal jobbak leszünk a jövőben.”

Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütközése a 66. körben (Fotó: Formula1/Twitter) Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütközése a 66. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

„Hogy miért fogja tartani magát az utasításokhoz Sebastian és Charles? Mert tisztában vannak azzal, hogy a csapatért versenyeznek. Rajtunk múlik, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő utasításokat adjuk. Ilyen szempontból idén hibáztunk, és ezt jobban kell csinálnunk” – összegzett a mérnök-csapatvezető.

A Ferrari ügyvezető igazgatója, Louis Camilleri eközben úgy véli, noha Leclerc érkezése valóban keltett némi zavart házon belül, a Brazíliában történtek megerősítették főnökük pozícióját. „Charles teljesítményének nyilvánvalóan volt hatása. Ez óhatatlanul előjön, amikor világbajnok vagy, és jön egy fiatal kölyök, aki fergeteges szezont fut. Charles nagyon tehetséges. Még bennünket is meglepett, hogy mire volt képes. A brazíliai ütközésük egy rémálom volt. Ennek ellenére sikerült mindent tisztázni. És van, hogy kell egy kis válság ahhoz, hogy a megfelelő helyre tedd a céltáblát. Mattiát ez a jövőt illetően jobb helyzetbe hozta, mivel most mindkettőjükben tudatosult, hogy mennyire elszúrták” – reménykedett az üzletember.

De vajon nem egy újabb hiba-e a Ferrari részéről ennyire megbízni két győzni akaró versenyzője bölcsességében és profizmusában? A téthelyzet a határok feszegetésére kényszerít, a vékony vonalon pedig nehéz tartani az egyensúlyt. A 2020-ban ezért a meglepőbb inkább az lenne, ha minden az ideinél békésebb mederben csordogálna a Ferrarinál…

(forrás: M4 Sport)
Borítókép: Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak