Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica gyorsan fölvette a DTM ritmusát

Autosport
Elégedett csütörtöki DTM-tesztjével a Williamstől távozó Robert Kubica, aki a következő szezont a rangos túraautós bajnokságban töltené. A spanyolországi bevetéssel kapcsolatban elmondta, azonnal föl tudta venni a ritmust, és jól érezte magát az autóban.

A lengyel versenyző Jerezben vihette pályára a BMW DTM-autóját a széria újoncok számára kiírt gyakorlásán (bár Kubica tapasztalt pilóta, a szérián belül újoncnak számít, ezért kaphatott most lehetőséget). Noha jövője még nem dőlt el, többször elmondta, szívesen visszaülne a most kipróbált autóba, hiszen a DTM-et remek bajnokságnak tartja, szívesen versenyezne ott 2020-ban.

Ami a BMW-t illeti, ők ezt a tesztet a 2020-as irány megtalálására szentelték, rá szeretnének ugyanis jönni, miért maradtak el a nagy riválissal, a bajnoki címet végül elhódító Audival szemben, miközben az idénynek még favoritként mentek neki.

Ezen felül versenyzői „állományukat” is felül fogják vizsgálni, hogy még ütőképesebb csomaggal vágjanak neki 2020-nak, ez pedig lehetőséget teremhet az F1-es szimulátoros tesztpilótai szerep mellett állandó pozícióra vágyó Kubica számára, hogy azzal a gyárral folytassa pályafutását, mellyek 2006 és 2009 között már dolgozott – akkor a királykategóriában.

„Elég sok idő eltelt már azóta, hogy legutóbb olyan versenyautót vezettem, amiben tető van a fejem fölött, noha a DTM-es masina inkább egy formaautó tetővel ellátva” – kezdte értékelését a lengyel pilóta. „Minden autónak megvannak a maga sajátosságai, mindegyikben másképp érzi magát az ember, de szerencsére rögtön nagyon kényelmes volt a gép, azonnal nagyon otthonos volt számomra a volán mögött. Már az első körökben jó érzésem volt a géppel kapcsolatban, és ez mindig pozitív.”

„A tesztek előtt mindig arra kíváncsi az ember, milyenek lesznek a benyomásai, hogyan érzi magát az autóban, és hogyan reagál majd a gép. Persze az érzés most teljesen más volt, mint amihez az előző években hozzászoktam, de ez egy eredményes nap volt, és egy jó alkalom arra, hogy megértsem a számomra új kategória kulcsjellemzőit” – zárta gondolatát.

Ami a DTM-et illeti, Kubica korábban már gyűjthetett tapasztalatot egy, a kategóriában szereplő Mercedesszel (2013-ban tesztelt a csillagosokkal), ez azonban nagyban eltért a most használtaktól, hiszen V8-as erőforrás hajtotta, míg a jelen DTM-autóiba – ahogyan az F1-ben is – már turbómotorokat szerelnek. Korábban egyébként fölmerült, hogy a WRT Audi is lehetőséget adhat a lengyelnek, ők azonban már bejelentették pilótáikat, így ez az ajtó bezárult Kubica előtt.

Robert Kubica (Kép: BMW Motorsport)

További tartalmak