Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez szerint 2020 lehet a Racing Point nagy éve

Pérez szerint 2020 lehet a Racing Point nagy éve

F1i
Sergio Pérez szerint a Racing Point 2020-ban jelentős előrelépést tesz majd, hiszen már teljes mértékben ki tudja használni a tulajdonosváltással járó előnyöket, melyekből idén még nem profitálhatott maximálisan.

A Lawrence Stroll által vezetett befektetési csoport 2018-ban vette át az akkor még Force India néven futó istállót, melynek háttere a tulajdonosváltást követően vált egyre stabilabbá, miközben lehetőségei, erőforrásai is kezdtek javulni. A stabilabb háttér jelentette előnyökből azonban 2019-ben még nem tudtak igazán profitálni.

Erre az évre ugyanis rányomták bélyegüket a 2018-as pénzügyi gondok, melyek autójuk alapjain is meglátszottak (amikor a gépet tervezték, még nem tudták, milyen lehetőségeik lesznek a folytatásban). És bár ezeket folyamatosan javítgatták, érzik, hogy maradt még bennük potenciál.

Évadzáró műsor december 27-én, pénteken 19:15-től az M4 Sporton.

Ezt Pérez szerint 2020-ban már jobban kiaknázhatják. „Az idei egy nagyon nehéz év volt a lassú kezdés és a rossz tempó miatt” – kezdte. „Már most izgatottan várom 2020-at, mert nagyszerű év áll előttünk. Nagyon keményen dolgozunk. Idén lépésről lépésre sikerült javulnunk, de egyértelmű, hogy még nem eleget” – tette hozzá.

„Nem voltunk elég közel a McLarenhez, ők pedig nagyon erősek voltak a szezon során. Egy lépéssel a Renault is előttünk volt, de a Toro Rossóhoz közel kerültünk. Nyilvánvaló, hogy jobb munkát végeztek nálunk, és sokkal jobban kihasználták a lehetőségeiket, mikor esélyt kaptak erre, az, hogy tudsz fontos pontokat szerezni, nagyon komoly előnyt jelent, amikor a középmezőnyben harcolsz” – magyarázta a tapasztalt versenyző.

Ami a második félévet illeti, Pérez szerint már sikerült lerakni az alapokat egy jobb folytatáshoz. „Volt, hogy legyőztünk olyan versenyzőket, akiknek gyorsabb volt autójuk. A stratégiai hibák, és néhány vezetői hiba is kedvezett nekünk, de ott voltunk, hogy felszedjük az elhullajtott pontokat. A második félév erős volt, ennek örülhetünk. A magam eredményével is elégedett vagyok. Az első 10-ben végeztem a bajnokságban, egy olyan autóval, ami nem volt ott a jobbak között” – fogalmazott.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)
Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak