Musorujsag
Élő Eredmények

Amiben a Honda "messze" túlszárnyalta a Ferrarit idén

Amiben a Honda "messze" túlszárnyalta a Ferrarit idén

Motor Sport, Autosport
Elismerés a riválistól: a motorfronton évekig domináló Mercedes szakemberét nem a fölénybe kerülő Ferrari előrelépése nyűgözte le leginkább, hanem a Honda nagy javulása. A japánok szerint nem is igen volt választásuk a Red Bull partnereként.

Ha volt gyenge pontja 2019-ben a Mercedesnek, az furcsamód a 2014 óta tartó uralmát megalapozó erőforrása volt. Lewis Hamilton a szezonhajrában utalást tett arra, hogy motorrészlegük számára az idei volt a legnehezebb év, és nem is sikerült olyan mértékben fejlődniük, mint azt elvárták maguktól. A Ferrari le is hagyta őket e fronton: hónapokig csak találgattak arról, honnan jöhetett az olaszok teljesítményfölénye az egyenesekben. A csapatnál ki is adták a jelszót 2020-ra: mindenképpen vissza kell zárkózniuk motorjukkal.

Azt hihetnénk, ezek után a csillagosok brixworth-i motorrészlegét irányító Andy Cowellt a maranellói ellenfél munkája nyűgözte le a leginkább idén, ám mint azt a Motor Sport magazinnal folytatott beszélgetése során elmondta, valójában sokkal inkább figyelemreméltónak találja a Honda hatalmas fejlődését. Bár a motorok terén meglévő erőviszonyokról eltérő véleményen vannak a gyártók, a Mercedes és a Honda sorrendje abban egyezik, hogy mindketten úgy vélik, nagyjából azonos lóerőszinten állnak, a Ferraritól lemaradva, de minimális előnyben a Renault-val szemben.

„Az idei évben a legnagyobb előrelépést a Honda érte el. Messze a Ferrari előtt végeztek a fejlesztési tempó tekintetében” – jelentette ki a motorguru, aki a Red Bull-lal közös munkájukat is elismerésre méltónak tartja, kiegészülve a három futamot nyerő Max Verstappen produkciójával. „A Red Bull bajnokságokat nyerő autókat gyártott korábban, Max Verstappen ijesztően jó, és a Honda… Hatalmas beruházásokat hajtottak végre, és rendkívül elhivatottak is. És ennek eredménye a pályán is megmutatkozik. Látható a struktúrájuk, hogy jó döntéseket hoztak. Szóval izgalmas lesz” – bocsátotta előre, hogy a folytatásban a japánokat is veszélyes ellenfélnek várják a Red Bull-lal.

Fotó: XPB

A Honda munkáját az idény során és végén az osztrák csapat is agyondicsérte. Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko tanácsadó is kiemelte, partnerük valamennyi előzetes ígéretét tartani tudta, minden újonnan bevetett erőforrásuk hozta azt a javulást, amit előzetesen jósoltak.

Jamamoto Maszasi, az F1-es projekt ügyvezetője szerint nem is igen volt választásuk, a lécet magasra helyező Red Bull mellett nem vallhattak kudarcot. „Rendszeres megbeszéléseket tartunk a Red Bull-lal, Christiannal, Helmuttal, velem és Aszaki szannal (Aszaki Juszuaki, a szakurai gyáruk kutatás-fejlesztési részlegének vezetője – a szerk.). Megosztottuk a terveinket és vázoltuk a helyzetünket, majd ők is megosztották a terveiket és vázolták a helyzetüket. Nagyon fontos volt, hogy szinte minden a terv szerint alakul, mivel így nyertük el a kölcsönös bizalmat, és ez csak erősíti a kapcsolatot” – hívta föl a figyelmet a megfelelés fontosságára.

A szakember kiemelte,habár sikeres első évük ellenére  a Red Bull velük kevesebb pontot szerzett, mint tavaly a Renault-val, és Helmut Marko öt győzelemről szőtt álmai sem váltak valóra, ennek ellenére a csapaton belül nem kritizálták őket, mint korábban a McLarennél, vagy mint tette azt az utóbbi években a Red Bull a Renault-val. „Ismerem Christiant és Helmutot, jól megy a kommunikáció, és meg is látogattam a Red Bull gyárát. Bízom bennük. Azt hittem, talán nyerhetünk majd Monacóban, de nem sikerült. Ennek ellenére nem volt semmiféle feszültség. Teljesen higgadtan kezeltük a helyzetet, és hittük, hogy jól fog alakulni” – mesélte Jamamoto.

Végül hozzátette, nem elégedhetnek meg az idei előrelépéssel, ennél több kell ahhoz, hogy célt érjenek. „Idén szép eredményt értünk el a motorfejlesztés szempontjából. Ez a versenyek eredményein is látható. A megbízhatóság csak az egyik oldal, ott van a teljesítmény is. Egészen közel vagyunk a Mercedeshez, de még mögöttük. Jó év volt ez számunkra összességében, elégedettek vagyunk vele” – összegzett a japán.

Borítókép: Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelme a 2019-es Brazil Nagydíjon (Fotó: XPB)

További tartalmak