Musorujsag
Élő Eredmények

A Ferraritól nem tart, a Mercedest tekinti "az" ellenfélnek Marko

A Ferraritól nem tart, a Mercedest tekinti "az" ellenfélnek Marko

F1 Insider
A Red Bull tanácsadója úgy érzi, ők válhatnak 2020-ban a Mercedes első számú kihívóivá, megelőzve a legfőbb fegyverétől megfosztott Ferrarit.

Új idény, régi célok: a Red Bull 2020-ban szeretne visszatérni a Forma–1 csúcsára. Erre már 2014 óta áhítozik, ám miközben a Renault partnereként nem tudott egyről a kettőre jutni a csapat, a Hondával a második közös évükben már lát esélyt arra, hogy a hibridérában először igazi bajnoki kihívóvá lépjen elő.

Helmut Marko tanácsadó az Auto Bild munkatársának nyilatkozva kijelentette, a japán gyártó 2019-es teljesítménye alapján megalapozottnak érzik magabiztosságukat, és elhiszik, hogy a Mercedes fő ellenfelei lehetnek. „A Honda nemcsak teljesítette minden ígéretét, messze túl is szárnyalta őket” – méltatta motorpartnerüket. „Már szinte egy szinten állnak a Mercedesszel, csak az időmérő edzésen hiányzik még egy kicsi. De meggyőződésem, hogy a Honda ezt a kis utolsó lépést is meg tudja tenni idén. És onnantól már csak rajtunk fog állni, hogy képesek vagyunk-e olyan autót építeni, amivel esélyesek lehetünk a bajnoki címre.”

Az osztrák utalt rá, reményei szerint ők fognak párharcot vívni a Mercedesszel a végső sikerért – a Ferrariról nem is tett említést ennek kapcsán. „Eddig jónak tűnik a helyzet, mivel jobban állunk a felkészüléssel, mint bármikor korábban. Az ellenfelünk a Mercedes lesz, és különösképpen Lewis Hamilton. El kell ismernem, hogy szinte tökéletesen versenyez, és mindent egybevetve még ő a legjobb versenyző a Forma–1-ben. De közvetlenül utána következik a mi Max Verstappenünk.”

Helmut Marko (Fotó: XPB)

Marko a Ferrari kapcsán eközben csak annyit jegyzett meg, hogy az FIA múlt szezon végén kiadott technikai direktívái, valamint a 2020-ra vonatkozó szigorításai után már nem tekintik őket olyan félelmetes ellenfélnek, mivel a motorelőnyük jelentősen lecsökkent, az autójuk pedig 2019-ben nem volt annyira ütőképes. „A szezon utolsó harmadában előttünk álltunk. Úgy tűnik, főleg a motorelőnyükből veszítettek a korábbiakhoz képest” – állapította meg.

Markóval ellentétben a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nagyon is rajta tartja a szemét a Ferrarin. A britnek meggyőződése, hogy 2020-ban szoros hármas csatát fognak vívni a bajnoki címért a vörösökkel és a Mercedesszel.

Eközben a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo úgy véli, a Red Bull valóban egyre komolyabb fejtörést fog okozni az utóbbi három évben a Mercedes első számú üldözőjének számító Scuderiának. „Jövőre javulást várok a Red Bulltól és a Honda-motortól. Ettől függetlenül a Ferrarinál minden összetevő adott ahhoz, hogy legalább megkíséreljen nyerni és az utolsó futamig harcban lenni a címért. Nekem vannak rossz emlékeim az utolsó pillanatban elbukott bajnokságokról, de akkoriban legalább még harcban voltunk a végéig. A mostani szezonban és a közelmúltban ez sem történt meg, és ezt nagyon sajnálom”– mondta korábbi csapatáról az olasz.

Borítókép: Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelme a 2019-es Brazil Nagydíjon (Fotó: XPB)

További tartalmak