Musorujsag
Élő Eredmények

Forma–1-es futamot rendezne Panama

Forma–1-es futamot rendezne Panama

Mi Diario
Forma–1-es versenyrendezésre pályázik Közép-Amerika legdélebbi országa, Panama. Már egy pályarajz is kiszivárgott a tervekről.

Rekordhosszú, 22 versenyből álló idénynek vág neki a Forma–1-es mezőny 2020-ban, ám könnyen lehet, hogy ez csupán az átmenet éve, és a következő idényekben még tovább bővül a királykategória versenyeinek listája. A sorozatot tulajdonló Liberty Media már előkészítette a terepet: 2021-től 25-ben határozta meg az idényenként tartható maximális versenyszámot, emellett a tervek szerint törölni fogják a csütörtöki sajtónapot, s három napba sűrítik bele a nagydíjhétvégék teljes programját, így nyerve némi időt a több versenynek.

Hogy az idén bemutatkozó Vietnám és a visszatérő Hollandia után mik lehetnek az újabb helyszínek, azt egyelőre nem tudni, ám jelentkezőből garantáltan nincs hiány. Most például az szivárgott ki, hogy a közép-amerikai Panama is F1-es versenyt akar rendezni. Egy helyi lap, a Mi Diario beszámolója szerint a szándék olyannyira komoly, hogy már megvalósíthatósági tanulmányt is készítettek az F1-es nagydíjról, mi több, még egy pályaterv is készült, melyet a honlap is közzétett. A helyszínt a főváros, Panamaváros adná, amely egy 5 kilométer hosszú, összesen 17 kanyarból álló utcai pályát alakítana ki, mégpedig amolyan bakui mintára, vagyis egy hosszú, a tengerparton végigfutó célegyenessel, egy tempósabb, valamint egy szűkebb, „városiasabb” derékszögű kanyarokból álló résszel.

A panamavárosi F1-es pálya tervrajza (Grafika: Mi Diario) A panamavárosi F1-es pálya tervrajza (Grafika: Mi Diario)

Az F1-es tanulmányt egy Mallol Arquitectos nevű cég készítette el, tavaly októberben fejezték be. Véleményük szerint a városi infrastruktúra, a tengerpart és a hotelek közelsége tökéletes helyszínné tenné az új pályát, s mint kiemelték, egy lehetőséget is kínálna arra, hogy az F1 egy újabb egzotikus turisztikai helyszínre látogasson el. Eközben Panama és Panamaváros haszna az lenne, hogy rájuk irányulna a világ figyelme.

A tanulmány szerint már 2022 márciusában meg lehetne rendezni az első versenyt az utcai pályán.

A tervek komolynak tűnnek, ám hogy az esélyeik is azok-e, azt egyelőre nehéz megmondani. Tény, a Liberty Media tovább kívánja bővíteni a versenynaptárat, és olyan helyszínekre is el akarja vinni az F1-et, ahol eddig még nem járt. Kérdés, az eddig főleg ázsiai és Egyesült Államokbeli terjeszkedést emlegető amerikaiak terveibe beleillik-e a latin-amerikai ország. A térségben jelenleg Mexikó számít futamrendezőnek, tőlük nem sokkal északra Austin fogadja a száguldó cirkuszt már 2012 óta. Dél-Amerikában eközben Brazília ad otthont F1-es nagydíjnak, miközben korábban pletykáltak Argentína esetleges visszatéréséről is. Mexikónak 2022-ig szól a szerződése a bajnoksággal, míg Brazília kontraktusa ugyan idén lejár, de máris szó van egy hosszú távra szóló hosszabbításról.

Borítókép: Fantáziarajz egy esetleges Panamai Nagydíjról (Grafika: Mi Diario)

További tartalmak