Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Volt rajtam nyomás a Bottas 2.0 miatt

Hamilton: Volt rajtam nyomás a Bottas 2.0 miatt

Autosport
A tavaly hatodik világbajnoki címét ünneplő Lewis Hamilton elismerte, a 2019-et remek formában kezdő Valtteri Bottas komoly nyomást helyezett a vállára, erről azonban igyekezett nem tudomást venni a bajnoki küzdelemben.

A pocsék 2018-as szezon után Bottas valósággal kivirágzott 2019 elején: Ausztráliában magabiztos győzelmet aratott (20 másodpercet adott Hamiltonnak, igaz a brit autója megsérült a futam elején), majd két második helyezés után Azerbajdzsánban újra a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Fej-fej mellett haladt tehát a csapattárssal, aki okkal tekintett rá komoly bajnoki kihívóként.

Bár a nyáron ismét beindult a Hamilton-henger, Bottas pedig néhány gyengébb futammal komolyabb hátrányba került, a brit nemrég elismerte, jó ideig tartott ellenfelétől, és érezte az extra nyomást, amit a formajavulással helyezett a vállára.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Melbourne-ben jó volt az időmérőm, de a futamot elbuktam. Volt egy meghibásodás, és visszaestem” – kezdte. „Az év első versenyei nem szoktak túl jól sikerülni. Annyira azért nem rosszak, de ott volt a Valtteri 2.0, és az összes nyomás, ami felőle érkezett, és egy ponton azon agyaltam, hogy eddig kettőt-kettőt nyertünk. Erősnek kellett maradnom fejben, hogy ezek a dolgok ne befolyásoljanak, de emberi lényként ez sosem egyszerű. Nehéz észrevenni ezeket a dolgokat.”

A szezon során nagyon fontos volt, hogy következetes tudjak maradni. Több területen is, például egészségügyi szempontból, és a hétvégéken is. Őrületes volt, mert augusztusban már arra gondoltam, hogy Jézus, nyolc győzelmünk van, aztán az év végén már volt vagy 14 győzelmünk (a Mercedes 15 futamot nyert 2019-ben – a szerk.), és ezt valahogy el is felejti az ember, mert mindig csak előre néz, és közben rohan az idő” – magyarázta.

„Persze idén is azt a húha-kört űztem, és voltak is igazán jó köreim, de nem sorban jöttek” – felelte, amikor megkérdezték, a következetesség fontosabb volt-e ezúttal, mint az igazán látványos teljesítmények. „A második rajthelyeim közül néhány, amikor például legyőztem egy Ferrarit, ilyen húha-körnek érződött, de mivel fél másodperccel elmaradtam, ez nem igazán tűnt fel. De belülről még annak éreztem” – zárta gondolatát.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak