Musorujsag
Élő Eredmények

Így lett Mercedes-dominancia egy Maldonado győzelemből…

Így lett Mercedes-dominancia egy Maldonado győzelemből…

Motorsport-Total
Toto Wolff elmesélte, hogyan játszott szerepet Pastor Maldonado 2012-es meglepő futamgyőzelme abban, hogy ő lett a Mercedes csapatfőnöke, és hogy a konszern elnöksége hajlandó volt több pénzt áldozni a későbbi dominancia megalapozására.

Azzal, hogy 2019-ben zsinórban hatodszor is duplázni tudott a Mercedes a bajnokságban, „hivatalosan” is minden idők legsikeresebb F1-es csapatává vált, amely még a Michael Schumacher nevével fémjelzett Ferrarin is túltett a dominanciájával. Sikerük titkát sok irányból fejtegették már. Tudható, hogy a mai csapat szerkezetét a korábbi csapatfőnök, Ross Brawn, valamint technikai igazgatója, a már szintén távozó Bob Bell álmodta meg és rakta össze, miközben a jelenlegi vezetés ezt vitte tovább, sikeresen abszolválva a többszöri személycseréket.

Innen nézve talán állítható, Toto Wolff és Lewis Hamilton nem a csapatépítésben végzett munkája gyümölcsét szüretelgeti már évek óta, hanem inkább a kész csapat sikeres működtetése terén tett fáradozásaiét. Wolff sosem tagadta, hogy eredményeikért elődeiket is megilleti az elismerés. „Egy csapat sikerében mindig részük van azon személyeknek, akik döntéseket hoznak. Nem egy vagy két emberről van szó. Egy nagy struktúrában több szinten rengeteg ember vesz részt, és nekik mind részük van a sikerekben. Rossnak éppúgy, mint Norbert Haugnak, Paddy Lowe-nak. És Michael Schumachernek is. Ha nem lett volna a Brawn GP, ha nincs Norbert víziója a saját csapatról (ti. a Mercedes gyári csapatáról – a szerk.), ha nincs itt Michael mint sztárversenyző, akkor sosem jött volna létre ez az egész sikertörténet” – ismerte el a Motorsport-Totalnak még a múlt évben interjút adó Wolff.

Toto Wolff (Fotó: XPB)

 

Wolff nyitotta föl a naiv Daimler szemét

A Mercedes 2010-ben és 2011-ben kissé naivan versenyzett, várva a sikert, nem elébe menve annak. Habár Ross Brawnék már akkor is a küszöbön álló nagy szabályváltozásban (ami az előzetes terveikhez képest egy évvel később, 2014-ben jött csak a turbómotorokkal) látták a maguk nagy esélyét, és már akkor erre készültek, gazdasági szempontból nem álltak a megfelelő lábakon.

Az F1-ben akkoriban volt szó arról, hogy a csapatok a költségek visszaszorítása érdekében bizonyos intézkedéseknek vetik alá magukat (RRA-egyezmény), melynek keretében meghatározott szint alatt tartják az alkalmazottaik létszámát, és évről évre jelentősen csökkentik a kiadásaikat. A Mercedes a hosszú távú jövőt szem előtt tartva elsőre erre rendezkedett be, ám miután kiderült, hogy a riválisoknak eszük ágában sincs önként visszafogni magukat, belátták, hogy nekik is változtatniuk kell. A csapat ekkortájt (2011-ben járunk) kezdett bősz bővítésekbe, új személyek igazolásába. Ez viszont nem ment könnyen, mivel a Mercedes vezetősége eredetileg egy költséghatékony projektre bólintott rá 2009-ben, amikor a gyári szerepvállalás mellett döntött. Emiatt Ross Brawnnak, Norbert Haug sportigazgatónak és Michael Schumachernek folyamatosan rágnia kellett Dieter Zetschéék fülét, hogy adjanak több pénzt a csapatnak.

Ross Brawn Michael Schumacherrel (Fotó: xpbimages.com)

Részeredményeik már akkoriban is voltak, de az igazi áttörést e téren Wolff képbe kerülése hozta el. (No meg Niki Lauda korábbi színrelépése, aki eleinte nem hivatalos úton játszotta a közvetítőt a Mercedes elnöksége és Bernie Ecclestone között az F1-es pénzelosztásról szóló vitájukban és a mai egyenlőtlenségeket megalapozó Concorde-tárgyalásokban.) „Az elnökség 2012 végén és 2013 elején látta be, hogy változásra van szükség. Ekkor külsősként engem kértek fel, hogy készítsek egy összevetést, milyen forrásokkal lehetne megfelelni a Mercedes elvárásainak, vagyis hogyan tudnának a bajnoki címekért küzdeni” – mesélte Wolff, aki ekkoriban még a Williams igazgatóságának volt a tagja és a csapatnak a résztulajdonosa. „Összefoglalva annyit mondtam nekik: »Ti hasonló szervezettel és struktúrával dolgoztok, mint a Williams, és a forrásaitok is hasonlóak. A Williamsnél nekünk viszont csak az a célunk, hogy a legjobb ötbe kerüljünk.« Vagyis az elvárások és a valódi lehetőségek között náluk volt egy szakadék.”

 

Maldonado győzelmétől az F1 történelemkönyvébe

A Daimler-elnök Dieter Zetsche figyelmét az elmúlt évtized egyik legnagyobb meglepetése, Pastor Maldonado Williamsszel aratott barcelonai futamgyőzelme irányította az akkoriban Grove-ot erősítő Wolffra. „Akkor még nem volt szó együttműködésről, csak a külsős véleményemre voltak kíváncsiak. Én próbáltam rámutatni dolgokra, anélkül hogy porcelánokat törtem volna össze. Elmondtam a véleményem. Én akkor még a Williamsnél voltam vezető, és abban az évben nyertünk egy versenyt. Zetsche föltette nekem a kérdést: »Hogyan tudtok versenyt nyerni a Williamsszel, ha ugyanez a Mercedesnek nem megy? Milyen költségvetéssel működtök?« A végén kiderült, hogy azonos szinten állunk. És aztán csak a későbbi találkozón vetette föl, hogy dolgoznék-e nekik.”

Ki gondolná, hogy ez itt a Mercedes csapatának egyik meghatározó pillanata is volt egyben… (Fotó: XPB)

Wolff végül igent mondott, 2013-ban csatlakozott is a csapathoz sportigazgatóként, azaz Norbert Haug utódjaként, majd szépen nyugdíjba küldte a vele a hatáskörök ütközése miatt együtt dolgozni nem tudó Ross Brawnt, miközben nemcsak élvezte Zetsche támogatását, de meg is kapta tőle azokat a feltételeket, amiket Brawnék korábban hiába kértek tőlük.

„2013-ban került sor a tőkeinjekcióra. Olyan döntést hoztunk, amit korábban javasoltam. Azt mondtam: »Folytathatjuk így is, de akkor a reális elvárásnak a második és hatodik hely közötti pozíciókat tartom. Vagy tehetünk egy lépést a Red Bull irányába, és akkor évek múltán, a 2014-es szabályváltozásokkal a bajnoki címekért harcolhatunk.« Muszáj volt döntést hozni, és akkoriban a döntést Dieter Zetsche hozta meg az elnökségi tagokkal. A pókerben erre mondanák, hogy ’all in’. És ez a bizalom kifizetődött. Nemcsak a pályán elért sikerekkel, hanem gazdasági szempontból is, hiszen a szereplésünk nagyon kifizetődő pénzügyileg nézve.”

Wolff üzletemberként érkezett tehát a Mercedeshez, és hét évvel később minden idők legsikeresebb csapatfőnökeként írta be örökre a nevét az F1 történetébe. Elmondása szerint ezt kissé nehezére is esik elhinni. „Meg kell csípnem magam. Ezek a nevek, mint Norbert Haug, Alfred Neubauer, Jean Todt, Ron Dennis, Frank Williams vagy Colin Chapman rekordokat állítottak föl. Számomra egészen szürreális, hogy most már nekünk is van egy rekordunk ezzel a hat egymást követő bajnoki címmel. Még csak föl sem fogom igazán. Nem tudom, hogy másképpen értelmezem-e, mert más időket élünk. Semmiképpen sem érzem úgy, hogy akár csak a közelében lennénk ezeknek a múltbéli ikonikus neveknek.” – mondta szerénykedve.

Borítókép: Na jó, ezek mi voltunk. De Toto Wolff mesélte el, hogyan kerül a képre a futamgyőztes Pastor Maldonado a Mercedesnél... (Fotó: XPB)

További tartalmak