Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas megtenné az utolsó lépést

Bottas megtenné az utolsó lépést

Autosport
Valtteri Bottas tudja, miben kell javulnia, hogy megtegye az utolsó lépést és az immáron hatszoros világbajnok csapattárs, Lewis Hamilton valós kihívójává legyen a világbajnoki küzdelemben: ehhez idén sokkal következetesebb teljesítményre lesz szüksége!

Bottas nagyon jó formában kezdte 2019-et, és úgy tűnt, két szürkébb év után kihívója lehet majd Hamiltonnak, a nyáron azonban jött néhány gyengébb futam és néhány hiba, miközben a csapattárs sorra nyerte a futamokat és komoly előnyre tett szert. A finn aztán év végén ismét magára talált, lemaradása azonban már túl nagy volt ahhoz, hogy valós bajnoki esélyei legyenek…

Idén ismét próbálkozhat, a Mercedes ugyanis meghosszabbította szerződését, a 2014 óta veretlen csapat pedig jó eséllyel ismét győzelemre esélyes autót épít majd. Bottasnak kell tehát ismét szintet lépnie, hogy ezúttal egész évben kihívó tudjon lenni.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Ezzel persze ő is tisztában van, ahogyan arról egy, az Autosportnak adott nyilatkozatban is beszélt. Elmondta, csak egy lépésre van Hamiltontól, ez a lépés pedig a következetesség. „Egyértelmű, hogy az egész csapattal, a szerelőkkel és a mérnökökkel is szorosan együttműködünk, hogy tovább fejlődjek. Főként magára a versenyhétvégére összpontosítunk, és arra, hogy megtegyük az utolsó lépést, amire szükségem van, ez a lépés pedig a stabilitás” – hangsúlyozta.

„Megfelelően kell alkalmazkodnom a különböző körülményekhez, de a legfontosabb az, hogy minimalizáljam a hibák számát” – folytatta elszántan és önkritikusan, majd kiemelte, nemcsak a futamokon, hanem az időmérőkön is nagyon oda kell figyelnie, tavaly ugyanis több szombati hibája is volt, ezek pedig már akkor megpecsételték hétvégéje egészének sorsát.

„Volt, hogy az időmérős hibák már veszélybe sodorták a futamomat, és volt, hogy magán a futamon hibáztam, mint például Németországban. Ott rengeteg pontot veszítettem, szóval most azon van a hangsúly, hogy meg tudjak szabadulni az ilyen hibáktól. Sok dolgon tudok még javítani. Apró részletek itt és ott, valamint a stílusomhoz kapcsolódó finomítások. Minimalizálni kell a hibák számát, és mentálisan rendben kell lennem. Ez trükkös, de ha sikerül, akkor a legjobb formámat hozhatom. Így megy ez minden sportágban” – zárta gondolatát.

Valtteri Bottas (Fotó: MTI/EPA) Valtteri Bottas (Fotó: MTI/EPA)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak