Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica, egy gyenge kifogás és a hiába várt válaszok

Kubica, egy gyenge kifogás és a hiába várt válaszok

Motorsport
Robert Kubica állítja, nem a kézsérülése miatt szenvedett egyértelmű vereséget csapattársától 2019-ben, de a számára ismeretlen gumikat sem tekinti jogos kifogásnak.

Egyetlen tagja volt a Forma–1 2019-es mezőnyének, aki egy alkalommal sem tudta legyőzni csapattársát időmérő edzésen a huszonegy versenyhétvége során: Robert Kubica. Noha a sereghajtó Williams egy pontját ő szerezte, házon belül George Russell már szinte bántóan nagy fölényben volt vele szemben. A nyolc év kihagyás után visszatérő Kubica év elején utalgatott arra, hogy szerinte nem egyforma technikát kapnak kollégájával, ám a csapata ezt határozottan cáfolta.

Az is hátránynak tűnt a szempontjából, hogy legutóbb 2010-ben szerepelt az F1-ben, és azóta szinte minden gyökeresen megváltozott a sportágban. Noha Russell újoncként ugyancsak sok újdonsággal volt kénytelen szembesülni, ő friss lendülettel érkezett, miközben végig a formaautózás vérkeringésében volt. Ennek kapcsán Russell az idény során Kubica védelmében hozta föl, hogy amíg ő a Forma–2-ben és az F1-es tesztjei alkalmával alaposan kiismerhette a Pirelli-gumik sajátos viselkedését, csapattársának szinte a nulláról kellett indulnia ezen a téren.

Kubica szerint azonban ez nem lehet mentség számára. „Úgy vélem, vagyok elég okos és jó ahhoz, hogy tudjam, mit kell csinálni a gumikkal. Nemcsak a versenyzőn, a csapatmunkán is múlik annak meghatározása, hogyan kéne működniük a gumiknak. Végső soron a versenyző vezeti az autót, de George-nak és nekem ugyanazok voltak a céljaink, és ugyanazokat kellett csinálnunk a gumik működésre bírásához. Szóval gyenge kifogásnak tartom ezt a sikertelen szezonomra” – mondta önkritikusan a lengyel.

Ennek ellenére azt elismerte, a helyzete a csapat problémái miatt nem volt egyszerű, és többször úgy érezte, hogy magára volt utalva. „Sok dologról megvan a véleményem annak kapcsán, mit csinálhattam volna jobban. De nem is kaptam elegendő segítséget, köszönhetően a helyzetünknek” – utalt arra, hogy autójuk késve készült el, mindenkinél kevesebb tesztkilométert teljesített a téli felkészülés során, így nem tudta kiismerni az eleve nehezen kiismerhető konstrukciót.

Robert Kubica (Fotó: XPB)

„A visszatérésem miatt rendkívül fontos lett volna, hogy kiegyensúlyozottan tudjam kezdeni a szezont. Sajnos erre nem került sor rajtam kívül álló okok miatt. Volt, hogy jól teljesítettem, de ezeket a pillanatokat külső tényezők elfedték. És volt sok pillanat, amikor a dolgok nem mentek jól, de nem kaptam meg a szükséges válaszokat arról, miért teljesítettem annyira gyengén az egyik napról a másikra. Márpedig ahhoz, hogy jobb légy, tisztában kell lenned az okokkal, hiszen semmit sem segít, ha beveszel egy gyógyszert, miközben nem tudod, mi a betegséged” – mondta ki burkoltan, hogy a Williams kétségek között tartotta őt.

Amikor nem ment jól az egyszeres futamgyőztesnek, a kívülállók azt gyakran a 2011-es ralis sérülésére vezették vissza. Kubica maga mondta azt az év elején, hogy 70%-ban az ép bal kezével vezet, ám folyamatosan hangsúlyozta, hogy emiatt csak másképpen vezet, nem rosszabbul. A visszatérőéve lezárása után is állította, hogy nem ezen múlt a gyengélkedése, amire bizonyítékként hozta föl, hogy a sérülésével legnagyobb kihívást jelentő Monacóban és Szuzukában is kimondottan jól ment neki.

„Az emberek időnként szeretik azt hinni, hogy a Forma–1 könnyű, pedig nem az. Nagyon sok tényezőnek lehet óriási hatása a végeredményre, a számokra, az órára, amit mindenki figyel. Volt, hogy az eredmény rossz volt, de amikor nincs tapadásod, természetes, hogy több időt veszítesz a nehezebb szakaszokon. Mindig több időt veszítesz, amikor két-három kanyarod van, mint amikor csak egy kanyarod és egy egyenesed. Én biztos vagyok benne, hogy a korlátaim nem voltak hatással a vezetési stílusomra ilyen szempontból” – erősítette meg.

Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak