Musorujsag
Élő Eredmények

Norris: Hosszú listám van arról, miben kell javulnom…

Norris: Hosszú listám van arról, miben kell javulnom…

Autosport
A személyiségét és eredményeit általában komoly önkritikával szemlélő Lando Norris ezúttal is hozta a formáját és kijelentette, igen hosszú listája van arról, min kell javítania második Forma–1-es szezonjában.

Bár szinte azonnal letette névjegyét, első szezonja pedig összességében sikeresen alakult, Norris főnökei elmondása szerint rendre kritikusan állt eredményeihez, az utóbbi időben pedig több nyilatkozatából is kitűnt, valóban nem „kíméli” saját magát. Elmondta például, kételkedett abban, képes lesz-e F1-es szinten teljesíteni, majd azt, tart attól, hogy túl komolytalan volt az idény során.

Most második szezonja kapcsán jelentette ki, számos ponton szeretne javulni, és hosszú listája is van arról, melyek ezek a területek. Elsősorban az autó megismerése terén akar erősödni, úgy érzi ugyanis, csapattársa, Carlos Sainz ezen a téren volt leginkább előnyben vele szemben.

„Azt hiszem, van néhány alapvető dolog, ami ismétlődik a hétvégék során” – kezdte a fiatal brit. „Az például, ahogyan Carlos talál néhány tizedet az időmérőkön, ahogyan gyorsul és alkalmazkodik a körülményekhez. Ilyesmikre gondolok. Az egyik legfontosabb dolog, amin most dolgozni fogok az az autó ismerete. Ismernem kell, tudnom, hogyan működik, nemcsak azt, miként lehetek gyorsabb a kanyarokban, fékezhetek később és így tovább” – magyarázta.

Lando Norris (Fotó: XPB)

„Ez fontos például a beállítások szempontjából is, hiszen megtudom, hogyan működhet jobban az egész csomag, hogyan működhet jobban az autó és hogyan működhetek én is jobban együtt az autóval” – hangsúlyozta.

„Ezen felül vannak vezetéssel kapcsolatos dolgok is, melyeken még javítanom kell. Tudom, hogy minden hétvégén fejlődnöm kell, és javultam is már egy kicsit, de még nem eleget. Szóval, amikor elkezdődik az új évad, majd újra mindent össze kell raknom. Tudnom kell, hogyan használjam ezeket a különböző technikákat különböző pályákon és kanyarokban. Van, ami ismétlődik, és van, amiről már többet tudok. Azt hiszem, hosszú listám van arról, min kell dolgozni” – fogalmazott.

Kiemelte, természetesen a 2019-es tapasztalatok is segítik majd, és nemcsak a vezetéssel, hanem a csapattal való együttműködés tekintetében is, hiszen jobban beszokott az alakulathoz. „Nagyon örülök a fejlődésnek, a csapattagokkal elértnek is, mert szerint ez jobb helyzetbe hozott az új évad előtt. Nemcsak a vezetésre kell figyelni, hanem sok pályán kívüli cuccra is. De igyekszünk mindenen egyszerre javítani. Az F1-ben nemcsak az számít ki a leggyorsabb, hanem az egész csomag. Több területre is figyelni kell. Vegyes futamaim voltak, de remélem, most minden jobban összeáll majd” – zárta gondolatát.

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak