Musorujsag
Élő Eredmények

Az F1 ma már hibának tartja a 2019-es új szabályok erőltetését

Az F1 ma már hibának tartja a 2019-es új szabályok erőltetését

Autosport
A Forma–1 technikai vezetője elismerte, mai tudásával már nem erőltetné a 2019-es új aerodinamikai szabályok bevezetését. Nem sok hasznát látta – ellenben a bajnokságra rányomta bélyegét…

Két éve a legutolsó pillanatban jelentette be az FIA, hogy 2019-re módosítani fogja az F1-es autók aerodinamikai kialakítására vonatkozó szabályokat. Az elsősorban az első és hátsó szárny, valamint a fékhűtés dizájnját érintő változtatásokat a 2021-es nagy megújulás tesztjének szánták a sportági vezetők. A kevesebb elemből álló, egyszerűbb első légterelővel csökkenteni próbálták az autók mögött keletkező, a másik autó aerodinamikájára károsan ható turbulenciát, így javítva az előzési lehetőségeket.

Habár Ross Brawn sportigazgató összességében hatásosnak ítélte az új filozófiát, a technikai csapatát vezető Pat Symonds a héten az Autosport International nevű eseményen elismerte, ma már hibának tartja, hogy ráerőltették a mezőnyre az átállást, mivel az nem hozta meg számukra a várt eredményt a 2021-es fejlesztések szempontjából.

„A 2021-es szabályok alakítása szempontjából talán nem volt akkora tanulsága, mint amekkorát reméltünk. Egy kissé kapkodva vezettük be őket, és ha utólag nézzük, én ma már nem vezetném be őket” – ismerte el a brit mérnök.

„Amit az autó mögött keletkező turbulenciával tett, az semmiség ahhoz képest, amit a 2021-es autóval elértünk e téren. És a valóság az, hogy sosem használtuk pontosan azt a konfigurációt, mint amit a szabályok követeltek. Sok kutatást végeztünk el akkoriban, 2018 közepén, és akkor kezdtük el megérteni, melyek a kritikus területek, de ezt a konfigurációt nem használtuk. Szóval ezt az egészet csinálhattuk volna sokkal jobban is.”

2019-ben nőtt az előzések száma az előző szezonhoz képest, ám hogy ez a bevezetett szabályváltozásoktól volt-e, az nem egyértelmű. Egyes versenyzők szerint sokat segítettek az egyszerűbb szárnyak a másik autó követésében, mások úgy vélték, semmi változás nem történt, míg voltak, akik rámutattak, a meghatározó tényezőt ebből a szempontból nem az jelenti, mekkora leszorítóerőt veszítenek, hanem az, a gumik mennyire érzékenyek a túlzott instabilitásra.

Pat Symonds (Fotó: Bearne / XPB Images)

Miközben az egyes versenyek alakulását csak talán befolyásolták a 2019-es szabályok, a bajnokság egészének alakulását egészen biztosan meghatározták. A mögöttünk hagyott év utolsó napján közzétett évértékelőnkben már boncolgattuk, hogyan járultak hozzá a szabálymódosítások ahhoz, hogy a Mercedes teljesen egyoldalúvá tette az idény egészét, a második félévben látott izgalmas versenyek ellenére. Innen nézve különösen bosszantó belegondolni, mi lehetett volna akkor, ha nincsenek a változások, és a 2018 végén már egymáshoz közel lévő élcsapatok vihetik tovább az addigi koncepciójukat…

2019 ismét megmutatta, hogy egy sportágra ráerőltetett szabályváltoztatás hogyan hozhat szorosabb küzdelem helyett előnyös helyzetbe egy jobban reagáló csapatot a többivel szemben. Ugyanez a veszély a 2021-es nagy megújulás kapcsán is fennáll, és ezt Symonds is elismeri, megjegyezve, a szabályok állandósága eközben szorosabbá teszi a küzdelmet, ami 2020 szempontjából biztató előjel lehet.

„Ha van egy domináns csapat az élen, akkor ez a domináns csapat megengedheti magának, hogy korábban álljon át az új autóra. De nem hinném, hogy 2020-ban lesz dominancia az élen. Szerintem szép csatát fogunk látni. És remélem, ez elejét veszi annak, hogy egyes csapatok leálljanak és inkább a 2021-es autóra összpontosítsanak. Egyes csapatok a mezőny végén talán megtehetik ezt. Szóval jó szezon vár ránk. És habár a szabályváltozások általában eltávolítják egymástól az autókat, mielőtt újra közelíteni kezdenek egymáshoz, bízom benne, hogy azért 2021-ben is jó versenyzést fogunk látni” – tekintett előre az F1 szakembere.

Borítókép: Charles Leclerc és Valtteri Bottas csatája (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Számvetés: milyennek értékeljük a 2019-es F1-es szezont?
Az év utolsó napja a számvetésé, Forma–1-es szempontból is. Jelentős változások, egy már-már megszokott módon alakult, egysíkú bajnokság, sok izgalmas futam, felemás érzések – milyennek értékelhetjük a 2019-es idényt?
F1 Hírek