Hülkenberg is opció volt a Red Bull számára

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elismerte, a csapat egyeztetett a királykategóriából végül kiszoruló Nico Hülkenberggel, amikor még nem volt biztos abban, hogy Alexander Albon megfelelően teljesít majd a szerződéshosszabbításhoz.

Nico Hülkenberg (Fotó: Renault)
A nemzetközi F1-es sajtóban több alkalommal is fölmerült, a Renault-tól távozni kényszerülő Hülkenberg kapcsolatban áll a bikásokkal, akik adott esetben szerződtethetik őt 2020-ra, tapasztalata ugyanis jól jön nekik az új autó fejlesztése során, fiataljaik pedig nem biztos, hogy beváltják a hozzájuk fűzött reményeket (Pierre Gasly-t lefokozták, Albont akkor még értékelték).

Az istálló akkoriban először azt közölte, csak a német érdeklődik irántuk, ők viszont különösebben nem foglalkoznak vele, majd Christian Horner csapatfőnök kijelentette, a rutinos pilóta nincs a jelöltek között, és ismét házon belülről választanak majd.

Helmut Marko (Fotó: XPB)



Azóta kiderült már, Albon megtarthatja helyét, és jövőre is ő lesz Max Verstappen csapattársa, Helmut Marko pedig elhintette, komolyabbak voltak az egyeztetések Hülkenberggel, mint korábban sejtették, ám ahhoz ragaszkodik, a német kereste őket és nem fordítva. „A felkeresés Hülkenberg részéről érkezett” – kezdte az osztrák szakember. „Akkoriban még nem tudtuk, Alexander hogyan teljesít majd, ezért ezt a kaput is nyitva hagytuk” – tette hozzá.

„De Albon eredményeit látva kiderült, hogy nincs hely számára a csapatunknál” – szögezte le a tapasztalt szakember. „Ha leigazoltuk volna, megtörik egy hagyomány. Mindig a juniorprogramunkból választunk versenyzőt. Ez valamilyen szinten azoknak a fiataloknak is bizonyosságot nyújt, akik velünk vannak, mert látják, hogy jó esélyük van az F1-re.”

Ami Hülkenberget illeti, nemrég elmondta, egyelőre nem tudja megmondani, lesz-e még esélye a visszatérésre a következő években. „Most csak egyetlenegy dolog biztos, nem leszek ott a rajtrácson az év első futamán. Ami a jövőt illeti, nem tudok semmilyen konkrét választ adni. Látnunk kell, hogyan alakulnak majd az eredmények. Vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen nem befolyásolhatunk” – nyilatkozta a német a DPA-nak.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)