Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtó: Öt hétvégén is pályára gurulhat Kubica

Sajtó: Öt hétvégén is pályára gurulhat Kubica

GMM
Lengyel sajtóértesülés szerint az F1-es pályafutását az Alfa Romeo teszt- és tartalékversenyzőjeként folytató Robert Kubica öt alkalommal ülhet autóba a 2020-as szezon során – természetesen pénteki szabadedzéseken.

Miután bejelentette, hogy távozik a Williamstől, Kubica több alkalommal is elmondta, a jövőben az lesz számára a legfontosabb, hogy versenyezhessen valahol, ezen túl pedig nem zárja ki, hogy tesztpilótai szerepkörben az F1-ben marad. Tapasztalatainak és tehetős szponzorainak hála több csapat is bejelentkezett érte: szerette volna alkalmazni a Haas, a Racing Point és az Alfa Romeo is.

Ő végül az utóbbit választotta, arról azonban még nem voltak hírek, egészen pontosan milyen lehetőségeket kap majd az istállótól. Bár hivatalos bejelentés továbbra sem érkezett ezzel kapcsolatban, a Przeglad Sportowy tudni véli, az Alfa több alkalommal is pályára küldi Kubicát.

Robert Kubica (Fotó: XPB)

Információjuk szerint első körben már a szezon előtt, valamelyik barcelonai tesztnapon (ez egyébként komoly elismerés számára, hiszen idén tovább csökken a gyakorlások száma, logikus lenne tehát ezeket főként az aktív versenyzőknek adni). Ezt követően a szezon során, természetesen pénteki szabadedzéseken.

Úgy tudják, öt első edzésen láthatjuk majd a tapasztalt lengyelt, arról viszont nem írnak melyik pályákon kap majd lehetőséget. Az egyik erős jelölt egyébként pont a Hungaroring lehet, tudva, mennyi lengyel szurkoló érkezik a helyszínre miatta – akár egy teszt miatt is.

Ami Kubica szezonját illeti, több forrás szerint is a DTM-ben fog aktívan versenyezni, mégpedig a BMW egyik csapatánál. Velük egyébként már tesztelt a tavalyi év végén, ezt követően pedig elmondta, nagyon jól érezte magát az autóban, a sorozatot pedig fő céljának tartja 2020-ra, hiszen magas színvonalú, számára pedig egy új kihívás.

Robert Kubica (Kép: BMW Motorsport)
Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak