Musorujsag
Élő Eredmények

Túl a törésteszten az új Ferrari, pár részlet is kitudódott róla

Túl a törésteszten az új Ferrari, pár részlet is kitudódott róla

Motorsport
Olasz források szerint sikeresen teljesítette az FIA kötelező töréstesztjeit a 2020-as Ferrari. Úgy tudni, pár változtatás miatt várhatóan rövidülni fog az új modell.

Jelen állás szerint úgy fest, a Ferrari lesz az első, aki bemutatja a 2020-as F1-es autóját. Az olaszok már karácsony előtt jelezték, hogy február 11-én tartják meg a hivatalos leleplezésüket Maranellóban. Az egyelőre ismeretlen kódjelű masina az olasz Motorsport értesülése szerint egy hónappal a prezentálása előtt már teljesítette is az első nagy vizsgáját: sikeresen átesett az FIA összes kötelező töréstesztjén.

Összesen tizenöt ilyen, a biztonsági követelményeket ellenőrző teszt van, ezeket az új Ferrari egy milánói tesztlaborban vette sikerrel. Az olaszok úgy tudják, hogy a maranellói csapat másodikként hitelesíttette a karosszériáját, őket a Racing Point előzte meg, akik már január első napjaiban homologizáltatták az RP20-as nevű masinájuk vázát az angliai Cranfieldben. A rózsaszínek a tavalyi projektjük megcsúszása miatt úgy döntöttek, a szokottnál korábban átállnak a 2020-as autójukra, hogy ne ismétlődjön meg a 2019-es év eleji beragadásuk.

A Ferrari 671-es kódnéven futó idei projektjéről már pár részletet is tudni lehet. Mattia Binotto csapatfőnök a tavalyi karácsonyi sajtóeseményükön előrebocsátotta, aerodinamikai szempontból a leszorítóerő növelésére fognak rámenni, amivel párhuzamosan növekedni fog a légellenállásuk és csökkenni az egyenesbeli tempójuk. Emellett megerősítette, „jelentősen áttervezik” az ellenfelek szerint a mezőny legjobbjának számító erőforrásukat is.

A Motorsport arról is tudni vél pár részletet, hogy a tavalyi hiányosságokat milyen konkrét intézkedésekkel kívánják javítani idén. Szerintük az új autó külsőre a szabályok állandósága miatt nem fog jelentősen különbözni az SF19-estől, lényeges módosítások azonban lesznek rajta. Talán nem lesz szembeötlő, de a négykerekű tengelytávja várhatóan rövidülni fog, miután az olaszok egy új, könnyített és rövidebb váltóházat terveznek. Ennek következtében a becslések szerint 30 milliméterrel kerülnek közelebb egymáshoz a tengelyek. Az autó ezzel visszakanyarodik kicsit a 2018-as elődjéhez, amely 50 milliméterrel volt rövidebb a 2019-esnél.

A rövidebb autó megtakarított tömeget is jelent majd. E változás a két partnercsapatot, a Ferrari váltóját használó Alfa Romeót és Haast is érinteni fogja.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Az új modellt az olasz lap szerint ezenkívül a tavalyinál agresszívebben megdöntik, vagyis a padlólemeze hátrafelé nagyobb szöget fog bezárni az úttal. Ez ugyancsak növeli a légellenállást, ám a mérnökök reményei szerint a kanyartempót is.

További változás várható az első felfüggesztés kialakításán, amelynek továbbfejlesztik a hidraulikusan működő rendszerét. A hasmagasság ily módon történő variálása terén a Mercedes és a Red Bull a elmúlt szezon(ok)ban előnyben volt a vörösökkel szemben, idén ezt a csorbát próbálják kiköszörülni.

A hidraulikus rendszer finomításától azt remélik, hogy az új autó kevésbé lesz instabil a féktávokon, mint elődje. Ez egy olyan sajátosság volt 2019-ben, amely kóros alulkormányzást és az első gumik túlmelegítését eredményezte, ami különösen Sebastian Vettelt zavarta a vezetési stílusa miatt, de rossz hatással volt a gumihasználatra is a versenyen.

A Ferrari az utóbbi években rendszerint filmes bejáratáson mérte fel először az új autóját, alighanem ez idén is így lesz. Binotto emellett azzal indokolta korai (a tesztek kezdete előtt 8 nappal tartott) bemutatójukat, hogy a köztes időben még szeretnének elvégezni pár tesztpados vizsgálatot.

A téli F1-es program:

február 11. – a Ferrari bemutatója (Maranello)

február 12. – a Red Bull bemutatója (nem hivatalos)

február 14. – az Alpha Tauri bemutatója

február 19-21. – az első barcelonai teszt

február 26-28. – a második barcelonai teszt

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Felnyitotta Leclerc szemét a Vettellel közös munka
Bizonyos tekintetben felnyitotta Charles Leclerc szemét a Sebastian Vettellel való közös munka. A monacói úgy érzi, sokat tanult rutinos csapattársától, és még mindig várnak rá fontos leckék.
Charles Leclerc