Musorujsag
Élő Eredmények

A Red Bull klasszikus évadra számít

A Red Bull klasszikus évadra számít

Motorsport
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner biztosra veszi, klasszikus szezon vár ránk, 2020-ban ugyanis alakulata szoros csatákat vívhat a Mercedesszel és a Ferrarival, kivéve, ha a három óriás egyike „elővarázsol egy nyulat a kalapból”, vagyis előáll valamivel, ami komoly előnyt hoz.

A Mercedes a hibridéra kezdete, 2014 óta legyőzhetetlen, igaz, volt néhány szezon, amikor a Ferrari közel került a bajnoki győzelemhez és legalább izgalmasabb szezont láthattunk. Tavaly aztán ismét belehúztak a csillagosok, és már az idény elején eldöntötték a végső győzelem sorsát. A szezon szerencsére később több emlékezetes futamot is hozott, hiszen két rivális is felzárkózott.

2019-ben már a Ferrari és a Red Bull is későn ébredt, javulásuk viszont jó előjel volt az idei szezonra, hiszen a szabályok stabilak maradnak, vagyis papíron könnyen előfordulhat, hogy minden ott folytatódik majd, ahol az előző év végén abbamaradt.

Christian Horner (Fotó: XPB)

Erre számít a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is, aki szerint 2020 igazi klasszikus F1-es idény lehet. „Most minden folytatólagos lesz, a versenyzők maradnak, a szabályok sem változnak, a motorszállítók sem és a motorformula sem. Szóval, ha valaki nem húz elő egy nyulat a kalapból, akkor szerintem izgalmas szezon vár ránk. Jó csata lehet köztünk, valamint a Mercedes és a Ferrari között. A szezon tehát valódi klasszikus lehet” – nyilatkozta.

Ami a Red Bullt illeti, a csapat a döcögős kezdés után erősen folytatta, majd zárta az évet. 2020-sszal kapcsolatban versenyzőjük, Max Verstappen többször kijelentette, a kezdetektől harcban kell lenniük a győzelmekért, és persze a bajnoki címért is. Horner szerint ez a feladat megoldható lesz, főleg ha megnézzük, mennyit fejlődött motorpartnerük, a Honda.

„A szárnyakkal kapcsolatos szabályváltozások és a gumik megváltoztatása jobban befolyásolta a mi szezonunkat, mint az ellenfelekét. És még motorerő tekintetében is zárkóznunk kellett kezdetben. A második félévben viszont versenyképesek voltunk. A szabályok most stabilak lesznek, ezt ismét leszögezném. Persze nem tudom egészen pontosan felmérni, mit csinálnak a többiek, de az ausztráliai autó papíron a tavalyi továbbfejlesztett változata lesz” – fogalmazott.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull) Max Verstappen (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak