Musorujsag
Élő Eredmények

Russell: Többet kell javulnunk, mint az ellenfeleknek

Russell: Többet kell javulnunk, mint az ellenfeleknek

F1i
A Williams versenyzője, George Russell hiszi, csapata komoly előrelépést tehet a kiábrándító 2019-es szezon után, és reméli, a mezőny legvégéről idén fölzárkózhat a középmezőnyben lévő riválisokra.

Bár a tapasztaltabb csapattárs, Robert Kubica legyőzésével és egy-két kiugró – főleg időmérős – teljesítménnyel sikerült felhívnia magára a szurkolók és a szakértők figyelmét, Russell első F1-es szezonja nem hozott komolyabb eredményeket, a Williams ugyanis alaposan elmaradt ellenfeleitől. 2020-szal kapcsolatban az alakulat vezetői többször jelezték már, előrelépést várnak.

Ennek érdekében már tavaly átszervezésekbe kezdtek, és hamar nekifogtak az új autó tervezésének, a problémák felkutatásának és orvoslásának. Russell bízik a Williamsben, és hiszi, valóban komolyabb előrelépést tehetnek az idei szezonban.

George Russell (Fotó: XPB)

„Nagyon komoly a javulás mértéke” – kezdte a fiatal tehetség. „Ha a többiek nem igazán fejlődnek, akkor jók leszünk, és ott leszünk a játékban” – tette hozzá viccesen, majd kiemelte, a javuláshoz nagyban hozzájárul a csapat szerkezetének, főlek aerodinamikai osztályának átalakítása. „Nagyon komoly változásokat hajtottunk végre ezen a részlegen. Kaptunk egy ütést, ami kellett ehhez az újjáépítéshez, ami az alapokat is érinti. Annyira tehát nem lepődtünk meg tavaly.”

„Reméltük, hogy nagyobb mértékben javulunk majd a szezon során, de az alapoknak a lefektetése hosszabb időt vett igénybe, mint gondoltuk. Most már látjuk az előrelépést a leszorítóerő tekintetében a szélcsatornás adatokban a tavalyi évben használt autó és aközött, amivel reményeink szerint majd Melbourne-ben versenyzünk” – magyarázta.

„Egyetlen dolog van, amit nem tudunk, mégpedig az, mennyit javulnak majd a többiek. Mindenki javulni fog, ez azért sejthető, de nekünk sokkal nagyobb mértékben kell javulnunk” – hangsúlyozta, majd egyértelművé tette, nemcsak a csapattól, saját magától is előrelépést vár. „Az autómon és saját magamon is látni akarom a fejlődést. Hiszem, hogy erősebbek lehetünk. Főleg 2021-gyel kapcsolatban kell haladnunk, és lefektetnünk az alapokat” – zárta gondolatát.

George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: George Russell (Fotó: Mercedes)

További tartalmak