Musorujsag
Élő Eredmények

Versenyzői szerint nagy ugrás előtt a Racing Point

Versenyzői szerint nagy ugrás előtt a Racing Point

Motorsport
Sergio Pérez úgy érzi, csapata, a Racing Point sokkal nagyobb mértékben fejlődhet 2020-ban, mint ellenfelei, az előző szezonban ugyanis a 2018-as nehézségek miatt nem tudott komolyabb előrelépést tenni.

Számos folyamatos javulással és kiugró eredményekkel telő (az alakulat kétszer volt negyedik a három óriás, a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull mögött) évad után az akkor még Force Indiának nevezett alakulat 2018-ban komoly anyagi gondokkal szembesült, és ha nem talál új tulajdonosokat, könnyen le is húzhatta volna a rolót.

Bár új tulajdonosokra talált, és a Lawrence Stroll által vezetett befektetői csoport komoly pénzeket ölt a fejlesztésekbe, az alakulat 2019-ben nem tett komolyabb előrelépéseket, az előző év nehézségei ugyanis a folytatásra is rányomták bélyegüket.

A vezetők sokszor elmondták már, 2020-ban éppen ezért nagyobb ugrásra számítanak, hiszen végre gyümölcsözhetnek az új tulajdonosi kör befektetései. Hasonló véleményen van a csapat tapasztalt versenyzője, Sergio Pérez is. „Nagyon nagy, hatalmas potenciál van ebben az alakulatban” – jelentette ki a mexikói. „Azt hiszem, az új szezonban ezt látni is fogjuk. Nem hiszem, hogy lesz csapat, ami annyit fejlődik majd, mint mi, 2021-ben pedig a nagycsapatokkal is meccsben lehetünk.”

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

„Szerintem ebben a pillanatban jó lendületben vagyunk. A dolgok most nagyon jónak tűnnek, főleg a következő szezonnal kapcsolatban. Szerintem nagyon jó évünk lehet, hiszen ez lesz az első év, melyben egyértelműen megfigyelhetjük majd, mit hozott magával az új tulajdonosi kör, mióta átvette az alakulatot” – hangsúlyozta.

Hasonló várakozásokkal vág neki a szezonnak Pérez csapattársa, Lance Stroll is, aki az istálló mellett magától is jobb teljesítményt vár, hiszen első közön szezonjuk során már megismerte kollégáit és a környezetet is. „2020-ban nagyon nagy lehetőségünk lesz arra, hogy ugorjunk egyet” – kezdte a fiatal kanadai. „Persze mindenki nagyon keményen dolgozik majd, hogy javuljon, de bízom benne, hogy mi mindenkinél nagyobb ugrást teszünk majd” – folytatta.

„Ha visszatekintünk az előző évre, látjuk, hogy voltak nehézségeink az azt megelőző szezon és annak a bajai miatt, melyek valóban késleltették a fejlesztéseket. Ha azt nézzük, milyen alapokról vágtunk neki az évnek, és honnan indulunk most, akkor máris előreléptünk, ez pedig izgatottá tesz. De, amikor ilyen szoros a középmezőny, az igazság csak Melbourne-ben derül ki” – magyarázta.

Lance Stroll (Fotó: XPB)
Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak