Musorujsag
Élő Eredmények

A legjobb 10-ben zárta a lappföldi havas ralit Bottas

A legjobb 10-ben zárta a lappföldi havas ralit Bottas

Arctic Rally, Speedweek, Motorsport
Miközben a Forma–1-es mezőny nagy részének még az edzőtáborozásról és gyárlátogatásról szól a téli felkészülése, Valtteri Bottas már száguldozott: a legjobb tízben zárta a lappföldi Arctic Rali idei versenyét.

A múlt évet pályafutása eddigi legjobb eredményével, bajnoki másodikként befejező Valtteri Bottas 2019-es nagy megújulásának két első lépése volt: előbb szakállat növesztett, aztán elkezdett ralizni. Miközben a korábbi években még a „jófiú” szerepéhez szigorúan ragaszkodva nem mert raliautóba ülni, nehogy elterelje a saját figyelmét a lényegről (és nehogy kihúzza a gyufát munkaadóinál), a tavalyi irányváltása után már csak az érdekelte, mit érez számára kedvesnek és jónak. Ezért állt rajthoz a finnországi Arctic Ralin, mely későbbi bevallása szerint újra felélesztette a versenyzés iránti szenvedélyét a csalódást keltő 2018-as F1-es idénye után. És nem mellesleg szakmailag is hasznos erőpróba volt számára.

A bevált módszeren márpedig változtatni nem szabad, ezért Bottas úgy döntött, idén is elrajtol a havas megméretésen. A múlt hetét egy korábbi verziójú Citroen DS3-as WRC volánjánál töltötte (tavaly még egy Ford Fiesta WRC-t vezetett). Pénteken egy második helyezést ért el a második szakaszon, ám az aznapi utolsó etapon jött a visszaesés: három és fél perc hátrányt szedett össze egy hibájának köszönhetően. Azon a szakaszon rontott, amelyen egy éve a legjobb időt érte el. A malőrrel egészen a 22. pozícióba csúszott vissza.

Miután autóját rendbe hozták, Bottas a második napon valamennyi szakaszt a legjobb tízben zárta, és ezzel az összetettben is felkapaszkodott a top 10-be: 9. lett élete második lappföldi havas versenyén, közel tíz perccel elmaradva a győztes Kalle Rovanperától, aki egy Toyota WRC-t vezetett.

Valtteri Bottas a lappföldi ralin (Fotó: Valtteri Bottas/Twitter) Valtteri Bottas a lappföldi ralin (Fotó: Valtteri Bottas/Twitter)

„A zűrös első nap után, amikor az összetett 22. helyén zártam, sikerült a legjobb tízbe kerülnünk Timóval (Timo Rautiainen navigátor – a szerk.), noha teljesen új, nehéz körülmények vártak rám. Sokat tanultam. És jól szórakoztam” – kommentálta idei szereplését közösségi oldalán a Mercedes versenyzője.

Bottas már tavaly decemberben is ralizott. A franciaországi Le Castellet-ben szintén a Citroenjét vezette, és nagy fölénnyel, öt szakaszsikerrel meg is nyerte a versenyt. Igaz, akkor nem havas körülmények között, hiszen egyes szakaszokat a neki kedvező aszfaltborításon rendezték.

Képgaléria Bottas lappföldi ralizásáról:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Valtteri Bottas a lappföldi ralin (Fotó: Valtteri Bottas/Twitter)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2020/01/Valtteri-Bottas-Arctic-Rally-2020-1-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Valtteri Bottas a lappföldi ralin (Fotó: Valtteri Bottas/Twitter)

További tartalmak