Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtó: csábító ajánlatot tett Hamiltonnak a Mercedes

Sajtó: csábító ajánlatot tett Hamiltonnak a Mercedes

Speedweek, Gazzetta dello Sport
Magas fizetéssel és Toto Wolff elkötelezésével győzi meg a Mercedes Lewis Hamiltont a maradás helyességéről? Olaszországi sajtóértesülés szerint közel a hosszabbításuk.

Az előző év végén lázban tartotta az F1-es paddockot a Lewis Hamilton és a Ferrari kapcsolatfelvételéről szóló pletyka. A versenyző utalgatott rá, hogy lehet esély a csapatváltására, Toto Wolff csapatfőnök terveihez kötötte a sorsát, miközben a Ferrari előbb örvendetesnek nevezte, hogy a címvédő elérhető lesz 2021-re, majd megerősítette, valóban találkozott John Elkann elnökkel, igaz, csak egy parti keretében, közös ismerősön keresztül.

Az azóta eltelt hetekben viszont történt pár dolog, ami csökkentette Hamilton csapatváltásának valószínűségét. Előbb Charles Leclerc írt alá a Ferrarival 2024 végéig szóló megállapodást, majd Max Verstappen jelentette be, hogy kitart a Red Bull mellett 2023-ig. Mindez beszűkítette a Mercedes mozgásterét, hiszen a Hamilton legjobb alternatívájának számító két fiatalt kivette az egyenletből.

Az olasz La Gazzetta dello Sport értesülése szerint a helyzet ezek után már úgy áll, hogy küszöbön van Hamilton hosszabbítása a Mercedesszel, a csapat ráadásul szép fizetésemelést is ajánlott a hatszoros bajnoknak, hogy meggyőzze a maradásról. Úgy tudják, az éves bére az eredmény által meghatározott bónuszok nélkül akár 45 millió euróra is emelkedhet. Hamiltonnak ezért cserébe egy Verstappenénél és Leclerc-énél rövidebb időre szóló szerződést kellene aláírnia, további két évre, 2022 végéig kötelezheti el magát a csillagosokhoz.

Emellett állítólag már a csapatfőnök Toto Wolff is közel került a szerződése meghosszabbításához, ami Hamilton korábbi nyilatkozatai alapján előfeltétele az ő maradásának is. Tegyük hozzá, eközben a Mercedes még nem kötelezte el magát a 2020 utáni F1-es folyatás mellett, és amíg erre nem kerül sor, aligha jelentik be, hogy Hamilton és Wolff is marad a csapatnál.

Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Habár Hamilton folyamatosan hangoztatja, mennyire élvezetes kihívás számára megleckéztetni a feltörekvő fiatalokat, a szakmában sokan kétlik, hogy ettől vezérelve vállalná a csapattársi szerepet Charles Leclerc mellett a Ferrarinál. Sebatian Vettel példája mutatja meg, hogy egy ilyen közvetlen összevetésből igazi győztesként a fiatal jöhet ki jól, a Mercedesnél élvezett kényelmi helyzetet pedig önmagában is nagy merészség lenne föladnia, főleg amíg a csapat ennyire jó.

A korábbi versenyző, David Coulthard semmilyen érvet nem lát a brit váltására, a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali pedig úgy véli, a Scuderiának sincs szüksége Hamiltonra. „Természetes, hogy beszélnek Hamilton potenciális Ferrarihoz szerződéséről. Én viszont úgy érzem, hogy a Ferrari Charles Leclerc-re épít, ezért nem hiszem, hogy szerződtetnének egy Lewishoz hasonló élversenyzőt. Egyértelmű, hogy a csapat milyen irányba tart: a fiatal tehetségére koncentrál” – vélekedett az olasz.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak