×

„Nagyon közel” volt Ocon ahhoz, hogy Hamilton csapattársa legyen

Nem sokon múlt, hogy Valtteri Bottas elveszítse mercedeses ülését 2019-ben. Esteban Ocon elárulta, nagyon közel került ahhoz, hogy Lewis Hamilton csapattársa legyen.

Motor Racing - Formula One World Championship - Belgian Grand Prix - Qualifying Day - Spa Francorchamps, Belgium Esteban Ocon (Fotó: XPB)
A Red Bull és a Ferrari már megtalálta azt a fiatal versenyzőt, akire hosszú távon építheti jövőjét: előbbi Max Verstappent, utóbbi Charles Leclerc-t kötelezte el több évre. A Mercedes ilyen szempontból még mögöttük jár, hiszen a mezőny egyik legidősebbje, Lewis Hamilton a jelene, és ha hinni lehet a közelgő szerződéshosszabbításukról szóló pletykáknak, egy ideig még a jövőjük is ő lehet. Pedig fiatal tehetségeknek a csillagos márka sincs híján, hiszen programjukból került a Forma–1-be Esteban Ocon és George Russell is. Ők viszont egyelőre nem a gyári csapatukat erősítik, mindkettejüket más istállókhoz (Williams és Renault) engedték az előmenetelük érdekében.

Hogy még nem szavazott nekik bizalmat Toto Wolff gárdája, az Oconnak fájhat jobban, aki a 2019-es szezont éppen azért volt kénytelen kihagyni, mert más csapatot nem talált magának, a Mercedes pedig továbbra is Valtteri Bottast foglalkoztatta Hamilton mellett. 2019-ben Wolffék már komolyan fontolgatták Ocon előléptetését Bottasszal szemben. Végül ismét a (legjobb eddigi szezonját teljesítő) finn kapott szerződést tőlük, ám mint azt francia kollégája az ESPN-nek adott interjúban elárulta, ezúttal nem sokon múlt, hogy legyen Hamilton csapattársa.

„Valós esély volt rá” – erősítette meg. „Nagyon közel voltam hozzá, egészen a tárgyalások legutolsó pillanatáig. De ez már elmúlt, nekem már előre kell tekintenem, arra koncentrálnom, ami előttem van.”

Ocon azt már nem akarta kifejteni, mivel indokolta a Mercedes, hogy nem rá esett a választása. „Nem hinném, hogy részletekbe kéne bocsátkoznom. Talán megkérdezhetnék erről Totót. Csakis rajta múlt a döntés, és úgy vélem, ezt ő jobban el tudja magyarázni. Nekem is elmagyarázta, de a legfőbb ok az volt, hogy még mindig fiatal vagyok, sok időm van még.”

Wolff korábban azt nyilatkozta, azért nem akarták bedobni Ocont a mély vízbe, mert attól féltették, hogy Lewis Hamilton mellett hamar „kiégne”, pályafutása akár már ennyire fiatal korában zátonyra futhatna egy esetleges vereséggel.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)



A franciát ezek után két évre engedték át a Renault-nak. Ez idő alatt a Mercedesnek nincs beleszólása a versenyző sorsába, ám Ocon ettől még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy napon beteljesíti a közös programjukat, és a gyári csapatuk versenyzője lesz. „Továbbra is a Mercedes menedzsel, vagyis nem a mostani csapatom. De hosszú jövő vár még rám a Forma–1-ben, és biztosra veszem, hogy fogjuk még látni egymást. Nem kerültünk egymástól annyira messzire a boxutcában sem…”

Habár azonos generációba tartoznak, és őt is sokra tartják, Ocon eddig teljesen más utat járt be az F1-ben, mint Verstappen és Leclerc. Míg ők szinte azonnal esélyt kaptak a győzelemre képes csapatoknál, neki éveket kellett eltöltenie a középmezőnyben, majd 2019-ben a „kispadon”, tartalékosként. Viszont töretlenül hiszi, hogy ha megkapja az esélyt, ő is képes hasonlóan jó teljesítményre, mint pályatársai.

„Én mindenkinek megmondtam, beleértve a Mercedest is, hogy Charles ilyen magas szinten lesz, és le fogja győzni Sebastiant már pár verseny elteltével. Akkoriban senki sem hitt nekem. Most már hisznek! Sokáig versenyeztem Charles ellen, ahogy Max ellen is – ők ketten voltak a legjobbak. Szóval nem lepődtem meg rajtuk, de természetesen nagyon bízom benne, hogy sokáig küzdhetünk a Forma–1-ben a jövőben. Versenyzőként hinned kell, hogy jobb vagy náluk. De nem mindig mutathatod meg vagy mondhatod ezt ki.”

Ocon elismerte, nehéz év van mögötte, és a Mercedes tartalékversenyzőjeként nem mindig volt meggyőződve arról, hogy 2020-ban visszatérhet a mezőnybe. „Az egész életemet az autóversenyzés jelenti, nagyon sok áldozatot hoztam érte, és amikor egy évig nem versenyezhetsz, az nagy űrt hagy maga után, ez biztos. Csak arra tudtam gondolni, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjek. De a Forma–1-ben semmi sem biztos. Úgy gondoltam, az emberek kicsit elfelejtenek majd, mivel nem vagyok már a rajtrácson, nem teljesítek jól, és amikor év elején csönd volt a versenyzőpiacon, az nagyon hosszú időnek tűnt számomra. Sok kérdést tettem föl magamnak, de a Mercedes végül fantasztikus munkát végzett, talált megoldást, mindent próbáltunk elrendezni, és végül remek lehetőséget találtunk” – utalt a renault-s szerződésére, mely két évre garantálja az F1-ben maradását.