Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff egy lehetőségként fogná fel Hamilton távozását

Wolff egy lehetőségként fogná fel Hamilton távozását

Formula Rapida
Továbbra is Lewis Hamiltonnal tervezné a jövőt Toto Wolff, ám az esetleges távozását egyfajta lehetőségnek is tekintené.

A múlt év végén összeboronálták Lewis Hamiltont a Ferrarival. Vagy inkább ők boronálták össze magukat egymással? Akárhogy is, az egymásról tett nyilatkozataik és célozgatásaik kapcsán beindultak a találgatások arról, vajon elhagyja-e a címvédő a Mercedest, miután ez év végén lejár a szerződése. Toto Wolff csapatfőnök csupán 25% esélyt adott erre, és azok után, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc hosszú távra biztosította be a helyét jelenlegi csapatánál (Red Bull, illetve Ferrari), minden jel arra utal, hogy Hamilton a csillagosokkal marad.

Wolff persze tudja, egy váratlan meglepetéssel bármikor szemben találhatja magát. Amikor 2016-ban lezárták szezonjukat, Nico Rosberg állt például elő a derült égből villámcsapásként a hírrel, hogy visszavonul. Annak ellenére, hogy nyáron aláírta új szerződését a Mercedesszel. A csapatfőnök akkor alaposan ledöbbent, ám e tapasztalattal felvértezve Hamilton esetleges távozásához már másképpen viszonyulna.

„A sportban működő csapatok nem állandóak. Ez egy mozgásban lévő struktúra, ami azt jelenti, hogy mindig vannak bizonyos változások. E változások bizonyos lehetőségeket kínálnak. Tudom, ez kicsit úgy hangzik, mintha egy filozófus guru mondaná, de amikor Nico úgy döntött, hogy befejezi, az első, amire gondoltam, hogy ez milyen lehetőséget kínál nekünk. Aztán kiválasztottuk Valtterit (Bottas), és ez helyes döntésnek bizonyult” – helyezte más megvilágításba a versenyzőváltást.

Nico Rosberg és Toto Wolff az abu-dzabi bajnoki siker után (Fotó: Daimler Media) Toto Wolff az abu-dzabi bajnoki siker után még nem sejtette, hogy nem sokkal később Nico Rosberg a kilépéséről tájékoztatja őt… (Fotó: Daimler Media)

Arról persze szó sincs, hogy Wolff már várná a Hamilton utáni időket. „Még mindig nagyon reméljük, hogy folytatódik a kapcsolatunk, de nem én irányítom ezt teljes mértékben. Ha a csapatunk egyik fontos tagja kiszáll, az nyilvánvalóan jelent kockázatot számunkra, de ezzel párhuzamosan egy lehetőséget is. Nem is kérdés, hogy Lewis erős alappillére a csapatnak. Úgy vélem, a csapat elsődleges értékeit a moralitás és integritás jelenti, és Lewis helyzetének, valamint céljainak megértése kulcsfontosságú lesz a döntéshozásban.”

„Nem fogunk halászni indulni a potenciális versenyzők körében az előtt, hogy Lewis és én – vagy mondjuk úgy, mi – nem kezdünk párbeszédbe. A kölcsönös egyetértésen alapul a kapcsolatunk. Nyíltan beszéltünk már a visszavonulásról is, valamint arról, mit képvisel a márka. De amíg gyors autót építünk és erős motort, mindig lesz lehetőségünk nekünk dönteni arról, ki vezesse az autónkat. Nem is kérdés, Lewisé az elsőbbség” – idézte Wolffot a Formula Rapida.

Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Könnyen lehet azonban, hogy a fenti elmélkedés már csak a színfalak mögé be nem látók számára érdekes. Noha a vadabb elméletgyártók már olyan tézisekkel is előálltak, hogy a Mercedes hátat fordít az F1-nek 2020 után, Wolff pedig azon dolgozik, hogy Lawrence Stroll-lal közösen az Aston Martinnak adják át a gárdát, más források meggyőződéssel állítják, a Mercedes biztosan folytatni fogja gyári csapatával, Wolff és Hamilton szerződéshosszabbítása pedig csupán formaság. Egyes hírek szerint a hatszoros világbajnok már meg is állapodott egy kétéves szerződésről, melyért összesen 90 millió dollárt fizet neki a csapata, és Wolff maradása is biztosra vehető.

Ezzel kapcsolatos bejelentés és állásfoglalás még nincs. És amíg a Mercedes a 2021-től életbe lépő Concorde-egyezmény részleteiről tárgyal a Liberty Mediával, alighanem ott fog lebegni a kivonulás lehetősége is – ha másért nem, a tárgyalási pozíciójuk erősítéséért.

Borítókép: Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

További tartalmak