Musorujsag
Élő Eredmények

Felbőgött a Mercedes-motor (hanggal)

Felbőgött a Mercedes-motor (hanggal)

Mercedes
A Forma–1-es csapatok közül elsőként a világbajnoki címvédő, azaz a Mercedes adott hírt arról, hogy már sikeresen bejáratta azt a V6-os erőforrást, amivel 2020-ban versenyez majd a királykategóriában.

Az elmúlt években bevett szokássá vált, hogy a királykategória csapatai – az unalmas téli hónapokat feldobva – erőforrásuk első sikeres bejáratását követően közösségi oldalaikon tudatják követőikkel, átestek a próbán. Rendszerint új erőforrásuk hangját is megosztják a nyilvánossággal, enyhítve valamelyest az „elvonási tüneteket”.

Idén a címvédő csapat, a Mercedes nyitott a sort a megszokott bejáratós „videó” megosztásával. Ezen ezúttal az autó kódjele, a W11 látható, miközben először bőg föl az erőforrás, amivel az istálló idén harcba indul.

 

Ami a W11-es „igazi” debütálását illeti, arra öt nappal a tesztszezon kezdete előtt, február 14-én kerül sor, a Mercedes hagyományainak megfelelően Silverstone-ban. Az esemény hivatalosan zártkörű lesz (azért nem lepődnénk meg, ha kiszivárogna néhány kép), a csapat azonban megoszt majd néhány videót és képet az eseményről, valamint az új gépről.

Az autót idén ismét Lewis Hamilton és Valtteri Bottas vezeti majd, a csapat pedig természetesen a címvédést veszi célba. Amennyiben ez sikerül, ismét átírják a rekordok könyvét, hiszen zsinórban hetedszer lesznek eredményesek – persze kihívókból nem lesz hiány.

Borítókép: Mercedes (Fotó: Mercedes)

További tartalmak