Musorujsag
Élő Eredmények

Két rutinos szakemberrel erősít a Williams

Két rutinos szakemberrel erősít a Williams

Williams
Korábbi Red Bull-os és Renault-s mérnök is csatlakozott a Williamshez a technikai részleg átszervezésének keretében. És a hírek szerint ezzel még nincs vége az erősítésnek, hamarosan újabb nagy névvel bővülhet az alakulat.

A brit alakulat kedden hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy szerződést kötött David Wornerrel és Jonathan Carterrel, akik a „közeljövőben” csatlakoznak majd hozzájuk. Mindkét szakember a most megújuló technikai részlegen (innen az előző években több ismert mérnök is távozott, ezt követően indult meg az átszervezés) belül kap vezető szerepet.

A Red Bulltól érkező Worner az istálló főtervezője lesz – ezt a posztot korábban hosszú ideig Ed Wood töltötte be, aki 2019-ben távozott. A Red Bull és a Toro Rosso kapcsolatának szorosabb fűzésében is fontos szerepet játszó szakember 2014 óta dolgozott a bikásokkal: ott főtervező helyettes volt.

Williams (Fotó: XPB)

Carter az előző években a Renault gyári csapatának alkalmazásában állt: a kompozit-tervezésért felelős részlegen belül volt vezető szerepe. Korábban az Arrows F1-es csapatánál is megfordult, ahol egyébként azzal a Wornerrel együtt dolgozott, aki most a Williamsnél is csapattársa lesz. Carter új alakulatánál főmérnökként fog ügyködni.

„Dave és Jonathan is komoly tapasztalatokkal, ismeretekkel és képességekkel felvértezve érkezik a Williamshez” – nyilatkozta a helyettes csapatfőnök, Claire Williams. „Örülök, hogy a közeljövőben csatlakoznak is hozzánk. „Mindketten erősítést jelentenek a tervezési részlegen és mindketten szorosan együttműködnek majd Adam Carterrel, a vezető mérnökünkkel, valamint minden magasabb rangú technikai szakemberünkkel. Velük együtt dolgoznak majd az új generációs Williamseken.”

A csapat egyelőre nem nevezett ki új szakember a technikai osztály élére, ahonnan az előző két év gyengélkedését látva Paddy Lowe tavaly szezon közben távozott. Jelölt azonban már van: a nemzetközi sajtóhírek szerint a Renault-t tavaly elhagyó Nick Chester (aki hosszú évekig volt karosszériáért felelős technikai igazgató a franciáknál) lehet majd az, aki betölti ezt a posztot.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak