Musorujsag
Élő Eredmények

Megszólalt az F1 tulajdonosa: év végére kerülhet a Kínai Nagydíj?

Megszólalt az F1 tulajdonosa: év végére kerülhet a Kínai Nagydíj?

Motorsport-Total
Két héten belül eldőlhet, mi lesz az F1-es Kínai Nagydíj sorsa. A koronavírus miatt bizonytalanná vált verseny az F1 sportigazgatója szerint akár a versenynaptár végére is kerülhet.

Hivatalosan április 19-ére van kiírva a 2020-as Forma–1-e Kínai Nagydíj, ám miután az országban egyre terjed a koronavírus miatti járvány, erősen kétséges, lesz-e mód a versenyzésre a nemrég kiterjesztett karanténhoz közel fekvő Sanghajban. A város sportszövetsége a héten jelezte, valamennyi helyi sporteseményt töröl vagy elhalaszt, és felszólította az illetékeseket, hogy mindaddig ne is szervezzenek ilyen eseményeket, amíg a járvány meg nem szűnik.

Tekintve, hogy kedden az egy napra eső halálos áldozatok száma eddigi csúcsot jelentő 65 volt, egyelőre nem látni a vírusveszély végét, így azok után, hogy a Forma–E már lefújta a március 21-ére kiírt kínai versenyét, egyre valószínűbb, hogy az F1 is hasonlóra kényszerül.

A csapatokat, a jogtulajdonost (Liberty Media) és a szabályalkotó FIA-t tömörítő Stratégiai Csoport szerdán ülésezett, és a kínai helyzetet is megvitatta. Döntés egyelőre nincs. A Liberty most arra vár, hogy a kínai szervezők határozzanak a versenyükről, s csak ezt követően tesznek bejelentést, valamint ekkor döntik el, hogy van-e mód máskor megtartani a kínai versenyt.

Fotó: XPB

Az FIA legutóbb január végén adott ki hivatalos közleményt a témában, akkor csupán annyit közölt, figyeli a helyzetet. Most először a sportág kereskedelmi jogainak tulajdonosa is nyilatkozott. Ross Brawn, az F1 sportigazgatója pár kiválasztott médiumnak arról beszélt, a naptárban szereplő nagydíjak helycseréjére nincs mód, ám Kína még így is megtarthatja versenyét egy másik időpontban. „Ha valószínűvé válik, hogy áprilisban nem kerülhet sor a kínai versenyre, akkor elhalasztjuk azt. Nyitva fogjuk hagyni annak lehetőségét, hogy később megrendezzük a futamot” – jelentette ki a brit, hozzátéve: „A versenyek helycseréjére nem fog sor kerülni.”

A rekordhosszúságú, 22 futamból álló versenynaptár miatt a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnne, ha egyszerűen kihúznák a listáról Sanghajt, és csak 21 futamot rendeznének 2020-ban. Az F1 ettől azonban két okból is vonakodik. Egyfelől a bevételkiesés miatt: ha nem lesz verseny, könnyen előfordulhat, hogy a sportág elesik a kínaiak által fizetett éves jogdíjtól, amely több tízmillió dollárra rúg. (Ez persze nem törvényszerű, hiszen amikor  2011-ben Bahrein törölte a maga futamát a helyi zavargások miatt, ők verseny nélkül is fizettek Bernie Ecclestone-nak.) A másik okot a marketing jelenti. Kína kiemelt piac az F1 számára, két éve még saját helyi kirendeltséget is létrehoztak az országban, hosszabb távon pedig fölvetődött, hogy egy második versenyt is rendeznének ott.

Brawn is elismerte, a „lelkes és egyre nagyobb” kínai közönség fontos számukra. „Emiatt szeretnénk Kínában versenyezni.”

Nagy kérdés, ha meg is tartják a Kínai Nagydíjat, hová pakolják azt a naptárban. Túl sok üres hétvégéjük nincs erre. Ha például az október 11-ei Japán Nagydíj elé vagy mögé tennék Sanghajt, elkerülhetetlenné válna a naptár megalkotásakor mindenképpen elkerülni vágyott triplahétvége megvalósulása. És más dátumokkal is hasonló a helyzet.

Ross Brawn (Fotó: XPB)

Brawn szerint arra van a legnagyobb esély, hogy a „naptár vége felé” szorítanak helyet a kínai futamnak. Ebben elméletileg az is benne lehet, hogy egyszerűen megtoldják a bajnokságot, és decemberre időzítik a Kínai Nagydíjat. Annak viszont a 2021-es nagy szabályváltozások miatt csekély az esélye, hogy a csapatok áldásukat adják erre, önként megkurtítva az eleve rövid téli felkészülési időszakukat.

Brawn elismerte, nehéz helyzetben vannak, de a döntést muszáj lesz meghozniuk a következő egy vagy két héten belül. „Nehéznek tűnik. Most arra várunk, hogy a kínai szervezők és a hatóságok meghozzák a végső döntésüket. Ők márciusra már minden eseményüket lemondták, azaz abban a hónapban egyetlen sportrendezvény sem lesz. Ez egy tragikus és nehéz helyzet.”

„Két logikus határidő van. Az egyik a logisztikai, amikor a szállítmányt tengerre kell bocsátani. Ennek ezen a héten kell megtörténnie. Az elemeket és az üzemanyagot hajón szállítják, de még az sem katasztrófa, ha ezt el kell halasztani, mert akkor csak visszavisszük őket. A másik, hogy az F1 első alkalmazottainak két vagy három héten belül a helyszínre kell utazniuk. Ez jelenti a kritikus időpontot, ameddig mindenképpen meg kell születnie a döntésnek” – avatott be a szakember.

A közelmúltban már számos sportág lemondta vagy későbbre halasztotta kínai eseményét. A fedett pályás atlétikai világbajnokságot 2021-re halasztották, a Forma–E sanyai futamának későbbi megrendezése kérdéses, de sí világkupa-futamot, teniszversenyt, kosárlabda, golf és ökölvívó eseményeket is törölni kellett.

A koronavírus már nagyjából 24 ezer embert fertőzött meg, a halálos áldozatok száma közelíti az 500-at. A WHO a múlt héten nemzetközi veszélyhelyzetet hirdetett ki, a minap pedig jelezte, továbbra sem találták meg az új típusú vírus ellenszerét.

A 2020-as tesztprogram (Grafika: Boxutca) A 2020-as tesztprogram (Grafika: Boxutca)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak