Musorujsag
Élő Eredmények

Megérkezett a Red Bull idei autója, az RB16-os!

Megérkezett a Red Bull idei autója, az RB16-os!

Red Bull
A Ferrari keddi leleplezése után a Red Bull vette át a stafétát: közzétették első képeiket a 2020-as új masinájukra, az RB16-osról!

A Ferrari nagy felhajtással tarkított színházi bemutatója után a Red Bull a létező legegyszerűbb módját választotta az új modelljének prezentálására: szerda reggel hivatalos oldalain közzétette az első fotót az RB16 nevet viselő négykerekűjéről. Egyelőre ezzel az egy fotóval álltak elő, valamint a versenyzőikről és új sisakjukról készített képekkel.

Az autó a csapattól az elmúlt években már megszokott matt festést kapta, az a szokásos sötétkék alapszínben és a Red Bull sárga-vörös mintájában pompázik. Első ránézésre a legszembetűnőbb változást az orrkúp csúcsán elhelyezett légbeömlő újratervezése, valamint az első kerekek között az orra helyezett kis szarvak jelentik. Az új konstrukció a második, amelyet a Honda motorja fog hajtani. Az istálló a 2019-es első szezonjukra amolyan átmeneti évként tekintett, 2020-ban a karosszéria és az erőforrás már nagyobb egységet alkot, s a gárda reményei szerint ütőképesebb csomagot is, mellyel harcba szállhatnak a Mercedesszel a bajnoki címekért.

Az új autó szerdán már teljesíti is első kilométereit. A csapat a silverstone-i versenypályát bérelte ki, amelyen egy hivatalos filmes nap keretében Max Verstappennel járatja be a gépet. A csapattal az ötödik szezonját kezdő holland a szabályok értelmében legfeljebb 100 kilométert teljesíthet. Csapattársa, a Red Bullnál az előző év második felében bemutatkozó Alexander Albon eközben csak külső szemlélője lesz az első tesztútnak – ő először csak a február 19-én rajtoló barcelonai első teszthéten ülhet az RB16-os volánja mögé.

A Red Bull az első a csapatok közül, amely pályára viszi 2020-as konstrukcióját. Szerdára még a Renault ígért bemutatót, igaz, nem hagyományosat. A délután Párizsban tartandó évindító rendezvényükre még csak autót sem visznek, új masinájukról ígéretük szerint online oldalaikon tesznek közzé pár – vélhetően grafikus – képet.

Képgaléria:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Red Bull RB16-os (Fotó: Red Bull)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2020/02/rb16-16x09_0-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: A Red Bull RB16-os (Fotó: Red Bull)

További tartalmak