Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica újra a BMW-vel – de már a DTM-ben

Kubica újra a BMW-vel – de már a DTM-ben

DTM
Újra a BMW-nél, de ezúttal már a DTM-ben – bejelentették az F1-es rajtrácsról kiszorult Robert Kubica túraautós szerződését.

Hivatalossá vált, amiről már a múlt év végén beszéltek: Robert Kubica a német túraautó-bajnokságban, a DTM-ben folytatja pályafutását. A 8 év kihagyás után a Forma–1-be tavaly visszatérő lengyel még múlt nyáron döntötte el, hogy meg sem próbálja folytatni a williamses királykategóriás projektjét. Akkor arról beszélt, a mezőny legvégén túlságosan hiányzik neki a valódi versenyzés, és azt egyéb lehetőségek híján más kategóriában szeretné visszakapni.

Kubica az őt korábban az F1-ben is foglalkoztató, neki decemberben már DTM-es tesztlehetőséget biztosító BMW-vel írt alá 2020-ra. A gyártó hetedik versenyzője lesz, de nem gyári versenyzője, hiszen a 2016 után visszatérő ART autójával nevez a bajnokságba, egy szatelitcsapat tagjaként.

„A DTM régóta vonzó számomra, és a decemberi jerezi tesztem során meg is ízlelhettem, milyen. Már nagyon várom, hogy megkezdjem az új fejezetét a motorsportos pályafutásomnak. Hiszem, hogy a DTM az egyik legerősebb és legjobb versenysorozat a világon” – nyilatkozta az egyszeres F1-es futamgyőztes, aki előre jelezte, mindenekelőtt tapasztalatot kell szereznie és be kell illeszkednie a számára még idegen kategóriában.

Kubica mindezt a márciusban Monzában rajtoló előszezonban kezdheti meg. A téli tesztidény alkalmával összesen három gyakorláson vehet részt. A DTM idei szezonja április 24-én Zolderben rajtol, jelen állás szerint 15 autóval.

Mindezzel párhuzamosan a lengyel továbbra is kapcsolatban marad a Forma–1-gyel, hiszen az Alfa Romeo  fejlesztőversenyzőnek szerződtette. Támogatója, az Orlen eközben a hinwiliek egyik névadó szponzora lett.

Borítókép: Robert Kubica (Kép: BMW Motorsport)

További tartalmak