Musorujsag
Élő Eredmények

Először pályán az új Mercedes!

Először pályán az új Mercedes!

Mercedes
Az autó bemutatása után Valtteri Bottas megkezdte az új Mercedes W11-es bejáratását Silverstone-ban.

Nem sokkal azt követően, hogy megmutatta a 2020-as idényre fejlesztett masináját a Mercedes, máris megkezdte annak tesztekre való felkészítését. Silverstone-ban elsőként Valtteri Bottas ülhetett bele a W11-be egy filmes nap keretében, melyen a maximálisan teljesíthető 100 kilométeren osztoznia kell majd a volánt délután átvevő Lewis Hamiltonnal.

Bottas az első próbaútja előtt széles mosollyal beszélt az új autójukról. „Csak most láttam először így egyben az autót, és csodálatosan néz ki. Mindig izgalmas az első nap, hiszen ekkor érzed meg először, hogy milyen az aerodinamika, hogyan működik az autó mechanikai szempontból, hogyan muzsikál a motor. Mindenből ilyenkor kapod az első benyomást, és ez egyszerűen izgalmas. Hosszú év áll előttünk, és remélem, hogy jó dolgokat fogunk látni ettől az autótól.”

„Lehet, hogy nem látszik, de izgatott vagyok. Mind így van ez, amikor visszaülsz egy F1-es autóba, ráadásul mindig egy teljesen új autóról van szó ilyenkor. Mindig izgalmas ráérezni a vezethetőségre, elvégre ez lesz a fegyver, amivel az év során harcolnunk kell.”

Bottas tréfásan megjegyezte, neki egyetlen kanyar is elegendő ahhoz, hogy feltérképezzen egy új autót, de aztán elismerte, ennyire azért nem egyszerű a helyzet. „Kell ehhez némi idő. A bejáratás még inkább a gubancok kifésüléséről szól, ilyenkor látni akarjuk, mi hogyan működik a valóságban, és adatot gyűjtünk. A valós munka az autón csak a következő héten fog elkezdődni” – utalt a február 19-én rajtoló előszezoni tesztekre. „Először egy installációs kört fogok teljesíteni, megnézzük, hogy működik-e minden, ellenőrizzük az adatokat, a rendszereket, én elmondom az első benyomásaimat, aztán úgy vélem, pár rövidebb etapot fogunk teljesíteni. Ezek során próbálunk kicsit ráérezni az autóra.”

Frissülő képgalériánk a Mercedes W11-es bejáratásáról:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Mercedes W11-es (Fotó: Mercedes)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2020/02/M226298-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Valtteri Bottas és a W11-es (Fotó: Mercedes)

További tartalmak