Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton a gyengeség jelének tartja Verstappen megjegyzését

Hamilton a gyengeség jelének tartja Verstappen megjegyzését

Mercedes
Viccesnek találta Lewis Hamilton Max Verstappen vele kapcsolatos közelmúltban tett kijelentéseit, és úgy érzi, a holland egyszerűen tart tőle.

Akkor ez hivatalosan is elkezdődött! Az idény rajtjáig ugyan még egy hónap hátra van, az F1-es bemutatók és a versenyzők első nyilvános fellépései máris lehetőséget kínáltak a versengés, a pszichológiai hadviselés megkezdésére – amivel többen éltek is. Max Verstappen pár hete egy londoni rendezvényen beszélt (ismét) arról, hogy ugyan sokra tartja az utóbbi hat évből ötöt bajnokként záró Lewis Hamiltont, de leginkább a kiemelkedő autójának tudja be a diadalmenetét. A holland ekkor megjegyezte: „Isten talán vele van, de ő nem Isten.”

Ez nyílt hadüzenet volt a holland részéről, ami a jelek szerint az elmúlt heteket Európán kívül és leginkább a divat világában elmerülve töltő Hamiltonhoz is eljutott. Erre utal legalábbis, hogy a Mercedes pénteki silverstone-i bemutatóján a brit finoman odaszólt az új generációnak – nyilvánvalóan elsősorban az őt kóstolgató Verstappent célba véve.

Az idei legfőbb ellenfelek kapcsán azt kérdezték Hamiltontól, mit szól ahhoz, amiket mostanság a fiatalok, Verstappen és Charles Leclerc nyilatkozott róla. „Mókás! Mókás látni ezt” – felelte mosolyogva. „Én mindig arról voltam ismert, hogy a pályán beszélek inkább. Az ilyesmit én gyakran a gyengeség jelének tekintem inkább…” – szúrt vissza mosolyogva.

Hamilton egyébként azt mondta, ő a mellette álló csapattársát, Valtteri Bottast tekinti az első számú ellenfelének, aki várakozásai szerint minden eddiginél jobban megizzasztja majd őt 2020-ban.

A hatszoros világbajnok teljesen lazán és kisimultan várja a pénteki silverstone-i bejáratást (elsőként Bottas viszi pályára a Mercedesst), valamint a téli tesztidényt, a címvédőre nehezedő nyomás helyett inkább csak izgatottságot érez az új kezdet miatt. „Az év ezen szakaszában nem érezni semmilyen nyomást. Ez csak arról szól, hogy élvezzük a pillanatot. A fiúk nagyon keményen dolgoztak az autó elkészítésén, és csak mi ketten vezethetjük azt. Egészen hihetetlen, hogy ezek a srácok hónapokon át dolgoznak azért, hogy létrejöjjön a most garázsban látható autó, és ma gond nélkül működjön, és Valtterivel kimehessünk egy kis szárnypróbálgatásra.”

„Emlékszem, amikor először F1-es autót vezettem, az is Silverstone-ban volt. Hihetetlen élmény volt benne ülni és figyelni, mennyi ember dolgozik az autón körülötted. Az egész annyira jól szervezett volt. Ez minden egyes évben egy kellemes meglepetés a visszatéréskor: látni, hogy ezek az emberek szinkronban dolgoznak. Kiváltságos érzés ebben a helyzetben lenni.”

Lewis Hamitlon (Fotó: Mercedes) Lewis Hamitlon (Fotó: Mercedes)

Idén van a tizedik évfordulója annak, hogy a Mercedes gyári csapatként tért vissza az F1-be. Hamilton eközben már a nyolcadik szezonját kezdi a gárdával, miközben elmondhatja, hogy egész királykategóriás pályafutását Mercedes-motoros autóval teljesítette eddig. Ez elő is hozta belőle a nosztalgiázást. „Emlékszem, 1998-ban csatlakoztam a Mercedeshez. Elmentem Luxemburgba, a ’Stars and Cars’ eseményre, ahol láthattam az akkori F1-es versenyzőket, Mikát (Häkkinen), Davidet (Coulthard). Ezeket a fickókat figyeltem a tévében, és őket próbáltam utánozni. Aztán végignézhettem a Mercedes átalakulását. Előbb elhagyták a McLarent, hogy saját csapatuk legyen, aztán 2013-ban én is váltottam. Ez az én családom, akikkel az életemet töltöttem.”

„Ez most már a nyolcadik évem a csapattal, de a bizsergés minden alkalommal ugyanolyan. Nem is lehetnénk izgatottabbak és motiváltabbak ilyenkor. De a leglenyűgözőbb, hogy a sok sikerünk után akár meg is tehetnék, hogy hátradőljenek ma, ám szó sincs erről. Mindenki nagyon fókuszált, kemény munka zajlott a színfalak mögött azért, hogy a mai nap simán alakulhasson. Mindenki izgatott, újult erővel érkezett és várja az új kihívásokat.”

Hamilton a délután folyamán viheti először pályára az új W11-est Silverstone-ban – az az első köreit Bottasszal teljesíti a filmes napon.

Borítókép: Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak