Kiszivárgott fotók a Racing Pointról: hová tűnt a névadó szponzor?

Kiszivárogtak az első képek a Racing Point új autójáról, melyekből az derül ki, hogy nyoma veszett a csapat eddigi névadó szponzorának…

Nem tervezett bemutatót egy F1-es csapat sem a hétvégére, mégis úgy alakult, hogy megtekinthettünk egy új autót (vagy legalábbis annak festését...). A Racing Point hétfőn délután a főtámogató BWT ausztriai központjában, Mondseeben rántja majd le a leplet a négykerekűjéről, melyről azonban a helyszínre érkezés után már kiszivárogtak az első fotók.

A tó partján kiállított masinán a legszembetűnőbb változást az istálló által 2019-ben névadó szponzorként bejelentett fogadóiroda, a Sport Pesa logóinak eltűnése jelenti. A cég kék emblémája a múlt évben az első és hátsó szárnyon, valamint a motorborításon kapott hangsúlyos helyet – ezúttal viszont minden felület a főtámogató BWT víztechnológiai cégé. Ennélfogva az autó festése is módosult, abban a rózsaszín mellett újra csak a fehér minta kapott szerepet, az eddig használt kék már csak a szponzor feliratában jelenik meg.


Az egyelőre nem derült ki, hogy az Afrikában és Európában működő Sport Pesa ténylegesen elhagyja-e a Racing Pointot 2020-ra. Az FIA előzetes nevezési listáján a gárda mindenesetre még mindig ’Sport Pesa Racing Point F1 Team’ néven szerepel.

Az új köntöst kapott autóról két fotót tettek közzé a világhálón, ezek alapján a tópartra tolt gép a festésbeli különbségek optikai csalódásai (ld. a fekete miatt karcsúbbnak tűnő orr) ellenére kísérteties hasonlóságot mutat a tavalyi modellel. Kíváncsian várjuk, ezek után mit mutat be és miről ad hírt a silverstone-i székhelyű csapat hétfőn. Jó esély van rá, hogy a 14 óra 30 perkor kezdődő eseményen egyelőre csak az új festés lesz látható a 2019-es modellen, és az új verziót először csak a február 19-ei barcelonai teszten láthatjuk.

A gárda idén is Sergio Pérezzel és Lance Stroll-lal áll fel a rajtrácsra, az Aston Martinná alakulás előtti utolsó évét kezdi meg Racing Point néven, célja pedig, hogy a 2019-es kisiklás után ismét átvegye az uralmat a középmezőny élén.