Musorujsag
Élő Eredmények

Binotto még nem bocsátott meg Leclerc-nek…

Binotto még nem bocsátott meg Leclerc-nek…

Motorsport, Speedweek
Nincs erősebb versenyzőpáros a Forma–1-ben a Ferrariénál az istálló főnöke szerint. Mattia Binotto Charles Leclerc téli kihágásáról és a 2020-as kilátásaikról is beszélt.

Miközben a Racing Point kivételével valamennyi F1-es ellenfelük megejtette új autójának bejáratását az elmúlt egy hétben, a Ferrari kulcsemberei a múlt hétvégén a versenypálya helyett egy tévéstúdió vendégei voltak. Mattia Binotto csapatfőnököt és Sebastian Vettelt a Che tempo che fa című olasz beszélgetős műsorba hívták meg, miközben Charles Leclerc élő videós kapcsolással csatlakozott két csapattársához.

A jó hangulatú beszélgetés során mindhármuk múltjáról esett szó, de a jelen kihívásait is érintették. A csapatfőnök a tavalyi érdekellentétek után nehéznek tűnő versenyzőfelállásuk kapcsán kijelentette: „Sebastiannal és Charles-lal a miénk a legerősebb versenyzőpáros a Forma–1-ben. Seb kvalitásait fölösleges is lenne ecsetelni, hiszen a négy világbajnoki címe önmagáért beszél. Charles pedig egy rendkívül sokat ígérő fiatalember, aki a mi szárnyaink alatt nevelkedett. Ő a versenyzői akadémiánk történetének első olyan tagja, aki a Ferrari F1-es csapatánál versenyezhet. Bízunk benne, hogy a jövőben még több ilyen versenyzőnk is lesz” – fogalmazott.

Miközben azt gondolhatnánk, hogy Binotto számára a legnagyobb fejtörést az okozza, hogyan kezelje Vettel és Leclerc egyre élesedő házon belüli vetélkedését, a szakember elárulta, neki a télen más jellegű problémája volt Leclerc-rel: úgy vett részt ejtőernyőzésen, hogy arról előzetesen „elfelejtette” értesíteni csapatát, mely aztán a közösségi oldalára kikerült fotókon keresztül értesült a veszélyes kalandjáról. „Charles a múlt évben két versenyt nyert, az egyiket Monzában, a tifosi előtt, ami nagy show-t jelentett. Időnként persze okoz némi fejtörést számunkra a két versenyző: például amikor Charles ejtőernyővel ugrál ki egy repülőből… Hogy megbocsátottunk-e már neki? Nem! De megígérte, hogy többé nem csinálja, és remélem, hogy meg is értette a helyzetet” – tett nem is annyira szigorú szemrehányást a monacóinak.

A mellette helyet foglaló Vettel erre mosolyogva megjegyezte: „Charles ott rontotta el, hogy nem hívta meg Mattiát is! Be kell valljam, én magam is kipróbáltam ezt az élményt, de még az előtt, hogy a Ferrarihoz érkeztem volna…”

Fotó: Charles Leclerc/Instagram

A Ferrari több mint egy évtizede bajnoki címekre váró szurkolói bizonyára azt kívánják, ez legyen Binotto legnagyobb baja mostanság. A csapatuk az előző évekhez hasonlóan ismét bizakodóan várja az új szezont, ám a 2019-es fiaskó után már óvatosabb a célkitűzésekkel. „Készen állunk a barcelonai tesztekre, de hiba lenne jósolgatni. Tavaly a téli tesztek után meg voltunk győződve arról, hogy versenyképesek vagyunk, aztán Ausztráliában jött a hideg zuhany, és kiderült, hogy sajnos nem így áll a helyzet. Csak a szezon második felére jöttünk formába” – emlékeztetett Binotto.

Hozzátette, az elvárásokat már csak azért is féken kell tartani, mert még mindig egy formálódó gárdáról van szó, amelynek idő kell a lendületbe kerüléshez. „Mi egy fiatal csapat vagyunk, amely folyamatosan erősödik. Sok leckét kell megtanulnunk a múltból, és a megbízhatóságon is javítanunk kell. Minden egyes győztes korszak előtt idő kellett annak megalapozásához, és azt se felejtsük el, hogy a Forma–1-ben most a legmagasabb szintű a versengés, nagyon erősek az ellenfeleink.”

A győzelem ettől függetlenül elvárás Maranellótól – a sikerei után gyakran olasz slágerekre rázendítő Vettel pedig reméli, 2020-ban több alkalmuk lesz ünnepelni, mint tavaly. „Fogok énekelni, de csak az autóban. Toto Cutugnótól már énekeltem korábban, legközelebb talán Adriano Celentano Azzuróját fogom előadni. De csakis az autóban ülve” – tréfálkozott ennek kapcsán Vettel.

Borítókép: Charles Leclerc és Mattia Binotto (Fotó: XPB)

További tartalmak