Musorujsag
Élő Eredmények

Mindent vitt a Mercedes, két versenytáv hátrányban a Ferrari

Mindent vitt a Mercedes, két versenytáv hátrányban a Ferrari

Boxutca
Mindent vitt a Mercedes csapata a barcelonai első teszthéten. Toronymagasan a leggyorsabbak voltak, autójukba és motorjukba is a legtöbb kilométer került a mezőnyből. Összesített statisztikák.

Ezúttal csak háromnapos volt az év első teszthete, de így is eseménydús. Az összkép még csak körvonalazódik, de az már megállapítható, hogy a hibridéra uralkodója híréhez méltón indította a felkészülést. Az alábbi összesített statisztikákból kiderül, miért.

 

Csillagos fölény, bujkáló Red Bull, halvány Ferrari

Ami a köridőket illeti, a csillagosok hatalmas fölényben zártak, köszönhetően a harmadik napon megejtett „időmérős” kísérleteiknek, melyek során mindkét versenyzőjük föltette a legpuhább gumikat, az 5-ös számú keveréket. Valtteri Bottas délelőtt 1:15,732 másodperces eredménye mindössze 3 tizeddel maradt el a tavalyi pole-tól. Lewis Hamilton 0,8 másodperccel maradt el csapattársától, ám ebben az is szerepet játszott, hogy a délutáni hűvösödő időben rontott a harmadik szektorban.

A két Ezüstnyilat nem a Ferrarik vagy a Red Bullok követik, hanem a második napot nyerő Kimi Räikkönen, aki maga is az 5-ös keveréken futotta legjobbját. Öt a renault-s Esteban Ocon, valamint a riválisaik szerint egyelőre a középmezőny legjobbjának tűnő két Racing Point követi.

Fotó: Mercedes Fotó: Mercedes

A legjobb Red Bull a 9. helyen található, Max Verstappen neve mellett azonban a 3-as gumi jelzése is feltűnik, valamint hogy az első napon futotta a legjobb körét, ami részben magyarázza gyenge helyezését. A holland 0,4 másodperccel és 4 hellyel előzi meg Alexander Albont.

A Ferrari még hátrébb keresendő. Sebastian Vettel a 14, Charles Leclerc a 16. helyével erősíti Mattia Binotto azon megállapítását, hogy egyelőre lépéshátrányban vannak. Azért feltételezhető, hogy a top 10-en kívüli eredményekben a motor visszafojtása és a több üzemanyag is szerepet játszhatott.

A teszthét összesített végeredménye:

Versenyző Csapat Legjobb köridő Gumi Nap
1. Valtteri Bottas Mercedes 1:15,732 C5 3.
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:16,516 C5 3.
3. Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:17,091 C5 2.
4. Esteban Ocon Renault 1:17,102 C4 3.
5. Lance Stroll Racing Point 1:17,338 C4 3.
6. Sergio Pérez Racing Point 1:17,347 C3 2.
7. Danyiil Kvjat Alpha Tauri 1:17,427 C4 3.
8. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17,469 C5 3.
9. Max Verstappen Red Bull 1:17,516 C3 1.
10. Daniel Ricciardo Renault 1:17,574 C4 3.
11. Pierre Gasly Alpha Tauri 1:17,783 C4 3.
12. Carlos Sainz McLaren 1:17,842 C3 1.
13. Alexander Albon Red Bull 1:17,912 C2 2.
14. Sebastian Vettel Ferrari 1:18,154 C4 2.
15. George Russell Williams 1:18,168 C3 1.
16. Charles Leclerc Ferrari 1:18,299 C3 1.
17. Romain Grosjean Haas 1:18,380 C3 3.
18. Nicholas Latifi Williams 1:18,382 C3 1.
19. Robert Kubica Alfa Romeo 1:18,386 C3 1.
20. Lando Norris McLaren 1:18,454 C3 3.
21. Kevin Magnussen Haas 1:18,466 C3 1.

 

Hamilton: négy „nagydíj” három nap alatt

Hogy a teljesített körök terén nem annyira domináns a Mercedes, az nagyban köszönhető Valtteri Bottas korai csütörtöki leállásának. Csapattársa 273 körével bő négy Spanyol Nagydíjat teljesített a három fél napja alatt, és 19 körrel előzte meg Max Verstappent. Bottas eközben csak az 5. helyre szorult, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi mögé.

Hogy a tabella alján a mindössze egy fél napot kapó Robert Kubica áll, az nem meglepetés, az már annál érdekesebb, hogy a mezőny utolsó harmadában található a Ferrari-motoros versenyzők közül négy. A Haas és az Alfa Romeo versenyzői között komoly különbség alakult ki a körszám terén, Romain Grosjean 98, Antonio Giovinazzi 96 körrel múlta fölül márkatársát. A Ferrarira nem vet jó fényt, hogy Charles Leclerc csak 14., Sebastian Vettel 16. a listán.

A versenyzők által megtett körök, kilométerek:

Versenyző Csapat Kör Km
1. Lewis Hamilton Mercedes 273 1270,8
2. Max Verstappen Red Bull 254 1182,4
3. Carlos Sainz McLaren 237 1103,2
4. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 230 1070,7
5. Valtteri Bottas Mercedes 221 1028,8
6. Alexander Albon Red Bull 217 1010,1
7. Pierre Gasly Alpha Tauri 206 958,9
8. Romain Grosjean Haas 206 958,9
9. Sergio Pérez Racing Point 203 945
10. Esteban Ocon Renault 190 884,5
11. George Russell Williams 189 879,8
12. Daniel Ricciardo Renault 188 875,1
13. Lando Norris McLaren 186 865,8
14. Charles Leclerc Ferrari 180 837,9
15. Danyiil Kvjat Alpha Tauri 177 823,9
16. Sebastian Vettel Ferrari 173 805,3
17. Lance Stroll Racing Point 166 772,7
18. Nicholas Latifi Williams 135 628,4
19. Kimi Räikkönen Alfa Romeo 134 623,8
20. Kevin Magnussen Haas 108 502,7
21. Robert Kubica Alfa Romeo 59 274,7

Ugyanezt a csapatok összesített körszáma is visszatükrözi: a Ferrari az elmúlt években nem szerepelt ennyire hátul ezen rangsorban, most mindössze a Williamst és a Haast tudták megelőzni. Ők az a három csapat, amely piros zászlós megszakításokat is előidézett a harmadik napon, Sebastian Vettel és Nicholas Latifi műszaki gondok, Kevin Magnussen defekt miatti baleset után kényszerült hosszabb leállásra.

A lista ez esetben is a Mercedes nevével kezdődik, 7 és fél versenytávjukhoz a legközelebb a mindössze 23 kör hátrányba kerülő Red Bull férkőzött, de mutatós a McLaren és az Alfa Romeo körszáma is.

A csapatok által megtett körök, kilométerek:

Csapat Megtett kör Megtett km
1. Mercedes 494 2300
2. Red Bull 471 2193
3. McLaren 423 1969
4. Alfa Romeo 423 1969
5. Alpha Tauri 383 1783
6. Renault 378 1760
7. Racing Point 369 1718
8. Ferrari 353 1643
9. Williams 324 1508
10. Haas 314 1462

Tekintve, hogy a Honda és a Renault csak két csapatot lát el motorral, az erőforrások által teljesített távról szóló tabella általában eléggé kiszámítható. Érdekesség, hogy a Ferrari ezen vonatkozásban nem marad el olyan sokkal a Mercedestől (csak másfél versenytávval), hála főleg Giovinazzinak.

A motorok által megtett körök, kilométerek:

Motor Megtett kör Megtett km
1. Mercedes 1187 5525
3. Ferrari 1090 5074
5. Honda 854 3975
4. Renault 801 3729

 

Borítókép: Fotó: Mercedes

További tartalmak