Musorujsag
Élő Eredmények

Kínai újságírót tiltott ki a koronavírustól tartó McLaren

Kínai újságírót tiltott ki a koronavírustól tartó McLaren

The Sun, RTL
A Kínai Nagydíj elhalasztása ellenére is tart a koronavírustól az F1-es paddock. A McLaren kínai újságírót tiltott ki a motorhome-jából, a német televízió pedig Vietnámba sem mer elutazni.

A világkörül utazgató Forma–1-es mezőnyt is óvatosságra sarkallja a Kínában kitört koronavírus-járvány. A sorozat már korábban lefújta az eredetileg április 19-ére tervezett Kínai Nagydíját, és arra is megoldást kell találnia, hogyan oldja meg a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra való elutazását, melynél érinteni szokták a térséget.

Fölmerült, hogy az április elején rendezendő első Vietnámi Nagydíj is veszélybe kerülhet, lévén, hogy a helyszíne nincs messze Kínától. A szervezők biztosították a sorozatot, hogy az aggályok alaptalanok, ők sem érintettek jobban a betegségben, mint más országok, ahol fertőzöttekről adtak hírt. Mindez azonban nem mindenkit nyugtat meg.

A német RTL televízió már jelezte, hiába van szó a történelem első vietnámi F1-es futamáról, ők nem küldik a helyszínre az utazó stábjukat, inkább Németországból, Kölnből fogják közvetíteni az eseményeket. „Felelősséggel tartozunk a munkatársaink iránt. Alapos vizsgálat után úgy döntöttünk, a Hanoiból való közvetítés túl nagy egészségügyi kockázattal járna. Azok után határoztunk így, hogy számos forrásból informálódtunk, és nem kaptunk számunkra megbízható helyzetértékelést a helyszínről” – nyilatkozta a csatorna sportfőszerkesztője, Manfred Loppe.

Florian König és Nico Rosberg Hanoiban biztosan nem jelentkezik be élőben a német RTL közönségének (Fotó: XPB)

Nem ők azonban az egyetlenek, akik egyesek számára talán túlzónak ható óvintézkedést vezettek be. A barcelonai tesztek helyszínén kiderült, a McLaren minden olyan személyt kitiltott vagy távol tart a csapatától, aki az elmúlt két hétben Kínában járt. Ez a látogatók mellett a média képviselőire is vonatkozik – így nem férkőzhetett a csapattagok közelébe az újságíró Frankie Mao, aki Párizson keresztül érkezett Barcelonába Sanghajból. Noha átesett vizsgálatokon, és nem hordozója a koronavírusnak, a 34 éves férfi csak telefonon beszélhetett a csapattal, miközben kollégái személyesen készíthettek interjúkat.

A Sun című lapnak elmondta, megérti a wokingiak óvatosságát. „Nem számítottam erre azok után, hogy három hétig otthon maradtam, és csak ezután vágtam neki az útnak. A testhőmérsékletem rendben volt, amikor felszálltam a repülőre Sanghajban, aztán a repülőn is minden rendben volt. De nem igazán tudok mit mondani, megértem a helyzetet. Nem hibáztatom a csapatot, ők csak követik az utasításokat” – fogalmazott Mao, aki helyes döntésnek tartja az F1 részéről, hogy áprilisban nem rendezik meg a nagydíjukat Sanghajban.

A McLaren hangsúlyozta, a brit kormány és az egészségügyi világszervezet, a WHO útmutatásait követve jutott a fokozott biztonsági intézkedéshez, mellyel csak a csapatuk tagjait kívánja óvni. „Ezen intézkedések részeként elővigyázatosságból tizennégy napig senki sem léphet be a McLaren-csoport által működtetett létesítményekbe, aki az utolsó tizennégy napban Kínában járt. Folyamatosan vizsgáljuk a helyzetet, és ha a körülmények változnak, ahhoz igazítjuk a felügyeletet, miközben együttműködünk az FIA-val és a Forma–1-gyel” – mondta a cég szóvivője.

 

A csapatok kételkednek a későbbi Kínai Nagydíjban

Mindeközben továbbra is bizonytalan a törölt áprilisi Kínai Nagydíj további sorsa. Az F1 kész az év utolsó szakaszában pótolni a sanghaji versenyt, a legfrissebb hírek szerint november 22-ére időzítené azt, és hogy könnyítsen az így előálló brazil, kínai, abu-dzabi triplahétvége logisztikai kihívásain, két napba sűrítené a kínai programot.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a tíz csapat áldására is szükség lenne, ám az istállók képviselőinek barcelonai nyilatkozatai azt sugallják, ők nehezen tudják elképzelni, hogy még 2020-ban Kínában vendégszerepeljenek. „Nem mélyedtem el részletesen a kérdésben, de kívülről nézve hihetetlenül nehéznek tűnik” – mondta Kína későbbre halasztásáról a Racing Point sportigazgatója, Andy Stevenson a Racefansnek. „Év végén körbeutazzuk a világot, így rendkívül nehéz lesz elkerülni, hogy legalább egy triplahétvége alakuljon ki. És bár nem néztem utána a részleteknek, nem gondolnám, hogy meglenne a szükséges infrastruktúránk csapatként egy efféle távoli triplahétvégéhez. Elég hamar tisztán kéne látnunk, és gyorsan kellene cselekednünk. Minden csapatnak hasonló mennyiségű szállítmánya van, és nagy kihívás lenne ilyen rövid időn belül mozgatni a felszerelést, mivel nagyon sok tervezést igényel, hogy az időben megérkezzen mindenhová.”

Fotó: XPB

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner arra is felhívta a figyelmet, hogy gyors döntésre nem számíthatunk, mivel pillanatnyilag nehéz megítélni, hogyan alakul a vírushelyzet a következő hónapokban vagy akár novemberben. „Reméljük, hogy addigra vége lesz, de garancia nincs rá. Ha elült a veszély, akkor meglátjuk, hogy egyáltalán lehetséges-e megcsinálni logisztikai szempontból. Nekünk az F1 még nem tett javaslatot arra, hogyan csinálná” – mondta.

Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke kétli, hogy a kínaiak képesek lesznek tisztázni a helyzetet azon időkereten belül, ami a biztonságos és problémamentes későbbi lebonyolítás előkészítéséhez szükséges. „Ha van rá lehetőség, akkor természetesen az év végén. Abu-Dzabi az utolsó futam, tudomásom szerint ez a szerződésébe van foglalva – esetleg eltolhatják egy héttel. Szóval vannak lehetőségek. Ha a koronavírus elül, szerintem találhatunk megoldást” – tette hozzá az osztrák, aki helyesnek tartja az FIA és a FOM döntését, hogy máris lefújta az áprilisi versenyt.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak