Musorujsag
Élő Eredmények

Carey azt hitte, hamarabb „meghódítják” Amerikát

Carey azt hitte, hamarabb „meghódítják” Amerikát

Motorsport
A Forma–1 ügyvezetője, Chase Carey elismerte, tovább tart a sportág amerikai népszerűségének növelése, mint azt a 2017-es „hatalomátvételkor” gondolták. Ugyanakkor nem esik kétségbe, hiszen erre mindig hosszabb távú projektként gondolt.

A Liberty Media egyik fő célja mindig az amerikai közönség meghódítása volt, és bár az austini futam látogatottsága rendben van, a Netflix sorozatának hála pedig valóban nőtt az érdeklődés a sportág iránt, robbanásszerű változás még nem történt 2017 óta, sőt egyelőre a sokat emlegetett második amerikai verseny sem jött össze.

Ennek helyszínéül Miamit jelölték ki, az előkészületek azonban nagyon lassan haladnak, hiszen több helyi szervezet is tiltakozik a futam ellen. Bár legutóbb sikerült előrelépniük az érintetteknek, a megvalósítási szakasz egyelőre ugyanúgy távolinak tűnik.

Carey ennek kapcsán ismerte el, kezdetben azt hitte, gyorsabban meg tudják majd hódítani Amerikát, és bár kissé csalódott, hogy lassabban haladnak a vártnál, kétségbe azért nem esik, hiszen hosszabb távlatokban gondolkodik. „Tudtuk, hogy időre lesz szükségünk” – kezdte. „Persze bizonyos szinten valóban hosszabb időt vesz igénybe ez a folyamat, mint amennyire számítottunk.”

Az F1 Miami Nagydíj pályájának látványterve (Grafika: F1 Miami Grand Prix) Az F1 Miami Nagydíj pályájának látványterve (Grafika: F1 Miami Grand Prix)

„Kissé frusztráló, mert sok időt öltünk bele, és úgy tűnik, mindig van valami akadály” – jegyezte meg a miami futam kapcsán. „Ahhoz, hogy fellendítsük az érdeklődést Amerikában egy ötévesnél is hosszabb tervre van szükség. Tudtuk, hogy nem fog megváltozni a világ két-három év alatt. A cél az, hogy 5-10 éven belül az USA jelentős piaccá váljon számunkra. Ebben az értelemben 12 hónap nem nagy ügy. Nem annyira frusztráló a dolog, mert megyünk tovább.”

Az indianapolisi pályát nemrég fölvásárló Roger Penske már jelezte, megvizsgálja a lehetőségét annak, hogy visszacsábítsa az F1-et a legendás pályára – amennyiben a projekt lendületet kap, újabb amerikai helyszínnel bővülhet a naptár. Carey elmondta, már tárgyalt a legendás csapatvezetővel, bővebb információkat azonban nem osztott meg az egyeztetésekről.

„Ismerem őket, kapcsolatban vagyok velük, már azelőtt ismerem őket, hogy megvették az indianapolisi pályát. De újra elmondom, nem szokásom kommentálni az egyeztetéseket. Tudom, hogy érdeklődnek. Egyértelmű, hogy a pálya egyike a világ legikonikusabb helyszíneinek. Része a nagy mesterhármasnak, ami Monacóból, Le Mans-ból és Indianapolisból áll, szóval felesleges részletezni, mit is jelent ez a helyszín. Egy speciális pálya a motorsportok világán belül” – magyarázta.

A 2007-es indianapolisi futam rajtja (Fotó: XPB)
Borítókép: Chase Carey (Fotó: XPB)

További tartalmak