Musorujsag
Élő Eredmények

Melbourne nem látja veszélyben az F1-es futamát a koronavírus miatt

Melbourne nem látja veszélyben az F1-es futamát a koronavírus miatt

The Age, Guardian
Az Ausztrál Nagydíj szervezői úgy készülnek, hogy a tervek szerint megrendezik a Forma–1-es bajnokság idénynyitóját, ám a bizonytalanság az ő versenyük körül sem oszlott el.

Az alapítása 70. évfordulóján nem éppen ünnepi hangulatban készül az új idényére a Forma–1. A barcelonai tesztek árnyékában mindenki a koronavírus okozta globális problémával foglalkozik. Az F1 egy világot körbeutazó nemzetközi sportág, mely számos országot érint, sokféle nemzetiségű embereket foglalkoztat, s emiatt nem veheti félvállról a vírus jelentette veszélyt.

Szerdán híre ment, miután Bahrein és Vietnám is szigorításokat vezetett be a vírus által érintett országok tagjainak beutazása terén, az év második és harmadik versenye a már törölt (hivatalosan egyelőre elhalasztott) Kínai Nagydíj sorsára juthat. Chase Carey, az F1 elnöke erre reagálva közölte, pillanatnyilag úgy számolnak, hogy az előzetes terveknek megfelelően ellátogatnak az első futamok helyszínére, nem lesz több törölt verseny.

Találgatás arról is van, hogy a március 15-én rendezendő Ausztrál Nagydíj sorsa is bizonytalan. Az ország ugyancsak óvintézkedéseket léptetett életbe a járvány miatt. A főszervező céget irányító Andrew Westacott szerdán az erről szóló találgatások kapcsán úgy fogalmazott, a kockázatot jelenleg nem érzi nagynak, ám az ausztrál kormány döntésén fog múlni, lesz-e változás a tervekben.

Az Ausztrál Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

„Ez a kérdés messze túlmutat rajtunk és az F1-en. Ausztrália egészségügyi minisztériuma adja az iránymutatásokat Ausztráliában, valamint végső soron a kormány” – nyilatkozta a The Age című ausztrál lapnak. „A kormány és az egészségügy gazdasági és egészségügyi szempontból is vizsgálja a kockázatot. A motorsportban minden a kockázatelemzésről szól. Megkapjuk az iránymutatásokat az egészségügyi hatóságoktól, és követni fogjuk őket. Nyitottak vagyunk.”

Noha az F1 és a futamszervezők egyelőre nem készülnek további programváltozásra, mindannyian nyitva hagyták annak lehetőségét, hogy a helyzet változásával ez is változzon. Chase Carey szintén azt mondta, szükség esetén lépni fognak.

Ami Ausztráliát illeti, a héten Victoria állam egészségügyi minisztere, Dr. Brett Sutton azt nyilatkozta, a mostani koronavírus-járvány egyelőre nem jutott el oda, hogy pandémiává alakuljon, de amennyiben a helyzet súlyosbodik, már nem lesz elkerülhető, hogy minden téren komoly szigorítások következzenek.  „Ez esetben minden lehetségest meg kell tenni a járvány tetőpontjának csökkentéséért, az esetek számának visszaszorításáért, és minden lehetőséget nyitva kell hagynunk. A mostani hónapokra tervezett nagy események esetében a koronavírus rendkívüli erősödése kéne ahhoz Ausztráliában, hogy ilyesmiket töröljünk. Ezek tehát szinte biztosan meg lesznek tartva” – fogalmazott.

Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Egy egyetemi kutató, Adam Kamradt-Scott professzor eközben viszont arra figyelmeztetett, hogy az F1-es futamokhoz hasonló eseményeken szinte képtelenség úrrá lenni egy járvány terjedésén, ez jelenti a kockázatot. „Ha kizárólag ausztrálok látogatnák a futamot, akkor talán lehetne csökkenteni a kockázatot, de a gond az, hogy fogalmunk sincs, hogyan terjedne a vírus, mi történne a rá következő hetekben. Túl korai végső döntést hozni, mivel minden annyira gyorsan változik.”

„Ha az érintett országoknak sikerül megfékezniük a járványt, akkor talán nem lenne akkora probléma, de még nem tudhatjuk, hogy mi fog történni. Viszont van mód arra, hogy a tömeges gyülekezéseknél minimálisra csökkentsük a kockázatot. Például nagyobb távolságot kell tartani az ülések között, az emberek egymástól pár méterre helyezkedhetnek el, biztosítani kell a kéztisztítás lehetőségét az adott területen, és plusz tömegközlekedési eszközöket lehet bevetni, hogy az emberek ne tömörüljenek annyira” – magyarázta a szakember.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak