Ricciardo: Én a mosolyommal, csendben gyilkolok!

A mezőny talán legpozitívabb és leglazább figurája Daniel Ricciardo, aki büszke arra, hogy új szint és valami emberit tudott hozni az eleinte ridegnek és üzletiesnek gondolt Forma–1-be. Valódi személyiségéről, megtévesztő mosolyáról és kedvessége hátrányairól is beszélt az F1 hivatalos oldalának.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB/Boxutca)
Tíz szezonnal ezelőtt egy fogszabályzós, nyegle kölyökként sétált be Daniel Ricciardo a Forma–1-es paddockba. Év közbeni váratlan debütálására a mezőny leggyengébb csapatánál, a HRT-nél került sor, és akkoriban még aligha gondolt arra, hogy pár évvel később már négyszeres világbajnokot tréfálhat meg a Red Bullnál, valamint élményszámba menő előzéseivel és laza, szerethető karakterével lopja be magát a rajongók szívébe.

A Red Bulltól való távozásával kicsit talán a kirakat árnyékosabb sarkába szorult, ám még így is sokak nagy kedvence, és nem mellesleg továbbra is az egyik legjobbnak tartott versenyző a rajtrácson. No és ma már az egyik legrutinosabb is…

„Mindenre emlékszem. Ott voltam egy szerdai napon a paddockban, mentem, mint egy fejetlen csirke, és próbáltam üléspróbát teljesíteni. Emlékszem, egy tipikus szürke silverstone-i nap volt, amelyen először találkoztam egy csomó emberrel, akiknek versenyeztem. Tíz év… 2020 az első alkalom, hogy öregnek érzem magam. De mondjuk inkább tapasztaltabbnak, az jobban hangzik” – mondta a Formula1.com-nak adott interjúban debütálásáról a 10. szezonjára készülő ausztrál.

Bevallása szerint sokat változott az újoncéve óta. „Nagyon másnak érzem magam. Szerencsére a tapasztalattal jóképűbb is lettem…” – viccelődött. „Akkor még kicsit megilletődtem a sorozattól. Úgy vélem, 2011-ig tettem eleget azért, hogy megérdemeljem az ülésem. A Forma–1 volt számomra a csúcs, és olyan versenyzők voltak itt, akikre felnéztem, akikre nem ellenfelekként, hanem hősökként tekintettem addig. Emiatt át kellett állnom fejben, el kellett hinnem, hogy ide tartozom. Eltartott egy ideig, de amikor sikerült, minden kezdett könnyebbé válni számomra.”

Daniel Ricciardo 2011-ben a HRT versenyzőjeként (Fotó: XPB)

Daniel Ricciardo 2011-ben a HRT versenyzőjeként (Fotó: XPB)



Noha szakmailag és versenyzőként ő alkalmazkodott, büszke arra, hogy időközben képes volt megtartani, sőt érvényesíteni valódi énjét a gyakran cápamedenceként emlegetett sportágban, és a mezőny egyik legkarakteresebb figurája lett, aki kicsit talán maga is hozzá tudott tenni a királykategória oldottabbá válásához.

„Büszke vagyok erre. Ezt nem akartam sosem megteremteni, az ilyesmi mindig jön természetes úton, a tapasztalattal, önmagad megismerésével. Szerencsére a személyiségem jól átjött egy olyan sportágban, amelyről tíz évvel ezelőtt úgy éreztem, nehéz lesz benne kibontakoztatnom a személyiségemet. Az F1-et én akkor mindig egy rideg és üzleties világnak éreztem, ahová dolgozni érkezel, elvégezni a feladatot. Ott volt például a shoey. Amikor megcsináltam, egy idióta voltam, de visszatekintve már büszkeséggel tölt el, hogy hoztam valami újdonságot a sportágba. És ez nem kényszerből jött, hanem abból, hogy egyszerűen próbáltam jól érezni magam. Ez nagyon fontos. Amennyire fontos a szakma, annyira fontos, hogy jól is érezd magad benne. Ez segíthet tovább a sportágban maradni.”

Daniel Ricciardo az év eleji mezőnyfotózáson sem hazudtolta meg önmagát. Ennyit a kötelező "szuperhősnézésről"... (Fotó: Formula1/Twitter)

Daniel Ricciardo az év eleji mezőnyfotózáson sem hazudtolta meg önmagát. Ennyit a kötelező "szuperhősnézésről"... (Fotó: Formula1/Twitter)



Úgy érzi, a hasonlóan laza imázst képviselő korábbi csapatának, a Red Bullnak is hálás lehet azért, hogy így alakult. „Az biztos, hogy jár a köszönet a Red Bullnak. Persze tőlük is kaptunk leckéket a médiáról, próbáltam felkészíteni bennünket az F1-re, de sosem mondták meg, hogyan öltözködj és beszélj. Nyilván vannak szabályok a reklám miatt egy interjú során, de engedték, hogy önmagunk legyünk. Ők azért jöttek a sportágba, hogy különlegesek legyenek, és minket is bátorítottak erre. Hálás vagyok nekik azért, hogy ebbe az irányba tereltek” – mondta, hozzátéve, úgy érzi, időközben a sportág is irányt váltott, nagyobb teret engedett a lazaságnak és nyitottságnak, amiben a közösségi médiának is nagy szerepe volt.

Noha Ricciardót mindenki a fogsorvillantó széles mosolyáról ismeri, az elmúlt két év azért bizonyította, ő sem tud mindig a megtestesült optimizmus lenni. 2018-as utolsó Red Bull-os évének második fele a frusztráltságról szólt, és a Renault-nál sem ment minden simán. Ugyanakkor jelenlegi csapata többek között éppen azért tartja nagyon értékes tagjának az ausztrált, ahogyan a nehéz helyzeteket és kudarcokat kezelni képes.

„Amikor mindenki le van törve a csapatban, úgy érzem, az én felelősségem, hogy ne csak egy újabb letört fickó legyek a sorban. Úgy érzem, fel kell vidítanom őket. Ha egy rossz hétvégénk van, igen, lehetünk letörtek, lehetünk jobbak, de a következő hétvégén lesz egy újabb lehetőségünk, és még így is a világban utazgatunk, gyors autókat vezethetünk, szóval nem a világ vége” – mutatott rá a hétszeres futamgyőztes, hogy személyiségével hogyan próbál segíteni mindenkori csapatának.

Fotó: XPB



A sugárzó jellemének és közvetlenségének ugyanakkor szerinte megvannak a maga hátulütői is. A versenypályán ezt az első évében, éveiben tapasztalta meg, abban, ahogyan a riválisok a csatáik során viszonyultak hozzá. „Eleinte úgy éreztem, a többiek kihasználják, hogy én vagyok a kedves fickó. Főleg amikor bekerültem az F1-be. Mintha azt mondták volna: »Ő túl kedves.« Az első hónapokban úgy éreztem, ez így is volt. Volt egyfajta megítélésem, de sikerült alkalmazkodnom. Még 2014-ben is úgy éreztem, hogy azt mondják: igen, most már gyors autója van, de még mindig csak egy balek.”

Ezt a sztereotípiát aztán megtanulta az előnyére fordítani. „Rájátszhattam erre, majd meglephettem őket a pályán. Ezeknél a beetetős előzéseknél, a bevetődéseknél mindenki meglepődött, és ez hatásos volt a részemről. És még ma is így van: ha a pályán már nem is, azon kívül továbbra is ficánkolhatok, de én tudom, mire vagyok képes. Mosolygok, de csöndben gyilkolok a mosolyommal… És ez jó!”

Jellemének másuk hátrányát az autón kívül tapasztalta meg. Tíz évvel ezelőtti önmagát elsősorban erre figyelmeztetné. „A kedvességnek, barátságosságnak és nyitottságnak az a hátránya, hogy túl sokan próbálnak meg körön belülre kerülni, és ha kérnek valamit, lehet, hogy legközelebb kétszer annyit kérnek. Meg kell tanulni nemet mondani, elzárni bizonyos dolgokat. Ezt én mostanában tanulom.  Én általában a legjobbat látom az emberekben, nem azt nézem, mi lehet a hátsó szándékuk. Ezt szeretném megtartani továbbra is, de már egy kicsit jobban átgondolom, hogy valaki tényleg velem akar-e dolgozni, vagy csak hasznot akar húzni belőlem.”

DAniel Ricciardo (Fotó: XPB)



Miközben Ricciardo sisak nélkül egy merő mosoly, aki mindig tréfál, a volán mögött a legkeményebb és legrámenősebb versenyzők egyike, aki nem ismer pardont. „Húsz százaléka ennek a személyiségnek (ti. a laza és viccelődő oldalának – a szerk.) az autóba is velem jön. De a maradék nyolcvan százalék egy nagyon komoly és elszánt karakter. A bukósisak ilyen tekintetben egészen szimbolikus. Ez végső soron egy biztonsági felszerelés, ami fejben is átállít kicsit, tudatosítja benned, hogy itt egy bizonyos szintű kockázatot vállalsz. Ez megváltoztatja a szemléletmódodat. De mint mondtam, viszek magammal húsz százalékot a vidám énemből is. Igen, még így is élvezem a dolgot, viccelődök a rádióban. Például Monacóban, amikor súrolom a falat, utána csak kuncogok. A tűzzel játszom, megúszom, és ezt nagyon élvezem!”

„Az vagyok, aki az autóban és az autóból kiszállva vagyok. Ugyanakkor igazán mélyen talán senki sem fogja megtudni, hogy milyen vagyok, vagy legalábbis hogy mit is jelent nekem ez a sport. Még az edzőmmel, Michaellel is így van ez. Talán azt mondaná, hajtom magam, de még így is vannak dolgok, amikről nem tud, amiket magam csinálok. Csupán apró dolgok, amikről talán senki sem fog tudni, de amiket azért csinálok, hogy előnyre tegyek szert, vagy emlékeztessem magam arra, milyen sokat jelent számomra ez a sport, mennyire akarom ezt.”