Musorujsag
Élő Eredmények

A Red Bull versenyzői érzik a vírus miatti nyomott hangulatot

A Red Bull versenyzői érzik a vírus miatti nyomott hangulatot

Motorsport, Speedweek
Furcsának érzi a Red Bull-os Alexander Albon a hangulatot az F1-es idénynyitó helyszínén a koronavírus miatt – és véleményével nincs egyedül.

A képeket elnézve akár szokványosnak is tűnhetne az Ausztrál Nagydíj felvezetése a Red Bullnál. Max Verstappent és Alexander Albont egy újabb bolondozásba vitte bele csapatuk marketingrészlege: Melbourne-ben négykerekű hűtőgépekre ültették őket, s így versenyeztek egymással. A párharcot Verstappen nyerte, aki miután Krokodil Dundee-kalapjában átvette a strandpapucsos díját, megállapította: „Legalább máris van egy serlegem. Remélem, vasárnap jön mellé a következő!”

Az Ausztrál Nagydíj előkészületeit e mókázás és tréfálkozás ellenére inkább jellemzi a nyomasztó hangulat. Helyi idő szerint szerda délután jött a hír, hogy több istálló alkalmazottait is el kellett különíteni, miután koronavírus-gyanús tüneteket produkáltak. Egyelőre nem derült ki, hogy egyszerű megfázásról van-e szó, vagy valóban betört az F1-es közösségbe is a világot kétségek között tartó járvány. Ez és a helyszínen uralkodó hangulat ugyanakkor épp elegendő ahhoz, hogy az F1 bizonytalanul érezze magát annak kapcsán, valóban jó ötlet-e ilyenkor nagy tömegek előtt versenyezni.

Max Verstappen és Alexander Albon (Fotó: Red Bull)

Max Verstappen az egyedi díjával... (Fotó: Red Bull) Max Verstappen az egyedi díjával… (Fotó: Red Bull)

Hogy nincs minden rendben, azt nemcsak a maszkos emberek számának látványos növekedése jelezte, Verstappent és Albont a versenyét követő interjúk során odaállították a mikrofonok mögé, miközben az újságírók csak két méteres távolságból hallgathatták őket. Ez az új rend, egy óvintézkedés a sok közül, mellyel a járvány terjedését próbálják fékezni. A versenyzőknek a szervezők már jelezték, a szokásos csütörtöki autogramosztásuk elmarad, helyette kérdezgetni lehet majd őket – nyilván ott is tisztes távolságból.

Verstappen reméli, hogy a hétvégi futamot mindezek ellenére viszonylag normális mederben le lehet majd bonyolítani. „Remélhetőleg izgalmas lesz a hétvége. Bízom benne, hogy nem lesz nagyon más. Pillanatnyilag nehéz bármit mondani erről, de próbáljuk normálissá tenni a hétvégét, amennyire ez lehetséges. Természetesen elővigyázatosnak kell lenni” – fogalmazott a nyolcszoros futamgyőztes.

Csapattársa eközben elismerte, tavaly az újoncévében teljesen más hangulat uralkodott Melbourne-ben, mint jelenleg. „Még nem igazán ismerjük az intézkedéseket. Természetesen végig kell sétálnunk a ’Melbourne Walkon’ (amolyan vörös szőnyeg – a szerk.), a sok szenvedélyes szurkoló között, akik majd fotókat akarnak készíteni velünk. Amikor a városban sétálsz, érzékeled, hogy ezúttal egy kicsit más a hangulat, mint tavaly volt. Más lesz az egész hétvégén. Nem igazán tudom, milyen óvintézkedéseket kell követnünk, de remélem, hogy megtaláljuk majd a megfelelő egyensúlyt a versenyzők és csapatok biztonsága és a szurkolókkal való érintkezés között, mivel ez egy komoly probléma.”

Alexander Albon (Fotó: XPB)

Miközben a Red Bull versenyzőivel mókázott, a Renault az idei autója végleges festését leplezte le, valamint új névadó szponzorát mutatta be. Az R.S.20-as masináról ugyan még Daniel Ricciardo és Esteban Ocon rángatta le a fekete leplet, az ezt követő sajtótájékoztatón már egyikük sem vett részt, csak főnökük, Cyril Abiteboul. „Amikor a mostani bemutatónkat terveztük, nyilvánvalóan jobb hangulattal számoltunk. Ezzel most arra utalok, hogy Ausztráliában és Melbourne-ben eléggé sajátos jelenleg a hangulat” – mondta a francia, majd a résztvevők megértését kérte, hogy két versenyzője nem állt a rendelkezésükre. „Általában mindannyian örülünk ennek a pillanatnak, hogy újra versenyezhetünk, és szerettem volna említést tenni erről. Azt is szerettem volna kiemelni, hogy eredetileg a versenyzőinknek is itt kellett volna lenniük, de a helyzet miatt ezúttal inkább elengedjük őket. Remélem, megértik, hogy miért tettünk ilyen intézkedéseket.”

Az F1 továbbra is úgy tervez, hogy versenyezni fognak Ausztráliában, egy héttel később Bahreinben pedig a nézők kizárásával kerítenek sort az év második futamára. Hogy ezt mi követi, arról még senki sem tud semmit a paddockban. Vietnám az Olaszországból érkezőket már korábban 14 napos karanténra kötelezte, mielőtt bebocsátást nyernének országukba, mellettük a héten pedig további európai államokra vonatkozóan függesztették fel vízummentes beutazás lehetőségét. És miután vízumot egyelőre nem adnak ki, erősen kérdéses, az F1 egyáltalán útnak fog-e indulni Hanoiba. Erről Chase Carey F1-elnök Ausztráliába menet tárgyal a vietnámiakkal.

Albon nem tudja, milyen hatása lesz a vírusnak a most induló bajnokságra. „Természetesen tisztában vagyok vele, hogy Kínát már kivették a programból. Nagyon bizonytalan, hogy mi fog történni. Komoly a helyzet, és remélhetőleg megfelelő óvintézkedések születnek, de nincs a kezünkben az irányítás. Mi legfeljebb csak azt tudjuk befolyásolni, ahogyan mi cselekszünk, többet nem tehetünk. Látható, hogy már Bahrein is lépett, mi viszont csak annyit tehetünk, hogy magunkra figyelünk, és várjuk, hogy mi fog történni” – fogalmazott.

Borítókép: Max Verstappen és Alexander Albon (Fotó: Red Bull)

További tartalmak