×

Hivatalos: törölték az F1-es Ausztrál Nagydíjat!

Elképesztő huzavona és botrányos csűrcsavarás után kiderült, hogy nem kerül sor a Forma–1-es Ausztrál Nagydíjra, jóllehet a szervezők megadták a lehetőséget erre a sorozatnak.

AusGP elmarad 16_9 Fotó: XPB/Boxutca
Melbourne-i idő szerint csütörtök késő este jelentette be a McLaren csapata, hogy miután egyik dolgozójánál kimutatták a koronavírus-fertőzést, visszalépnek az Ausztrál Nagydíjtól. A hírre reagálva következtek a válságértekezletek, az ausztráliai szervezők az FIA-val és az F1-gyel, valamint a helyi egészségügyi szervekkel kezdtek egyeztetni, a csapatok pedig az F1 embereivel tanácskoztak.

Ezek után következtek az éjszakába nyúló válságértekezletek és egyezkedések, de hiába telt el közel fél nap a wokingi csapat bejelentése óta, csak egymásnak teljesen ellentmondó hírek és intézkedések voltak, végső döntés nem. A figyelem pedig szép lassan teljesen elterelődött a valódi problémát jelentő vírusveszélyről…

Elérkezett a péntek reggel (péntek 13-a…), a szervezők futamszervezésre készültek, a csapatok meg csomagolni. Kiderült, hogy több istálló megtagadta a részvételt, a versenyzők közül pedig többen is repülőre ültek, és hazafelé vették az irányt.

A betétversenyeknek már menniük kellett volna, és a pálya kapuit is meg kellett volna nyitni a szurkolók előtt, amikor Victoria állam miniszterelnöke, Daniel Andrews megerősítette, hogy ha lesz is futam, azt nézők nélkül fogják lebonyolítani, vagyis két opció létezik csupán: futam nézők nélkül, vagy törölt esemény. „A közönség egészsége miatt nem lesznek nézők a nagydíjon, amennyiben a versenyre sor kerül egyáltalán. Ez utóbbi az ő ügyük, nekik kell bejelentést tenniük hamarosan” – fogalmazott. a két lehetőség közötti választást a sportágra és a szervezőkre bízva.

Közben a semmiről sem tájékoztatott szurkolók egyre nagyobb tömege értetlenül ácsorgott odakint…

Fotó: XPB



Egymásnak ellentmondó kommunikációjukból kezdett kirajzolódni, hogy nézeteltérés van a futamot inkább törölni vágyó FIA/F1, valamint a nagydíjat akaró ausztrál szervezők (AGPC) között. Az FIA szóvivője később megerősítette a köztük és a promóter közötti ellentét tényét, ami a patthelyzetet előidézte. „Ahhoz, hogy mi egymagunk törölni tudjuk a versenyt, tizenkettőnél kevesebb autónak kéne rendelkezésre állnia. De ha nincs így, akkor az FIA nem törölheti a versenyt, mivel túl sok kereskedelmi megállapodás van érvényben, amelyek miatt a törlés felelőssége ránk szállna vissza.”

Hogy semmi ne legyen egyszerűbb, erre jött még, hogy a csapatok között sem volt meg az egyetértés, a mezőny fele futamot akart, a másik fele meg hazautazni. Az első hírek hat maradó csapatról szóltak, ami éppen 12 autót jelentene, ám kiderült, a többség nemet mondott a részvételre. Az ellenállók között volt a Ferrari, a Renault és a Mercedes is. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner megerősítette: „Egyes csapatok versenyezni akartak, mások nem. Meglátjuk, mit mondanak hivatalosan, de egyes versenyzők már hazautaztak” – fogalmazott a Motorsport-Magazinnak. Versenyzője, Max Verstappen ekkor már a helyzet miatt dühös édesapjával együtt a reptérre tartott…

Nem sokkal később a Mercedes közleményben tudatta, hogy nem kíván részt venni versenyen, így megkezdte a csomagolást. „A Mercedes AMG Petronas F1 Team levelet küldött az FIA-nak és az F1-nek, melyben a 2020-as Ausztrál Nagydíj törlését kérte. A sportág szurkolóihoz hasonlóan csalódottak vagyunk, hogy nem kerül sor a versenyre, ennek ellenére a fizikai és mentális egészség, valamint a csapatunk tagjainak és a szélesebb F1-es közösségnek a jóléte náluk abszolút elsőbbséget élvez” – írták.

Ezt követően aztán végre állást foglaltak az illetékesek is, mégpedig közösen, az FIA, az F1 és az ausztrál promóter! Közleményükben egyetértést emlegettek, noha az eseményekből egyértelműen kiderült, hogy a McLaren-eset után eltelt 12 óra alatt egyetértésből volt a legkevesebb a paddockban...

„Azt követően, hogy bebizonyosodott, a McLaren Racing Team egyik tagjának pozitív lett a COVID-19-tesztje, és a csapat úgy határozott, hogy nem áll rajthoz az Ausztrál Nagydíjon, az FIA és a Forma–1 találkozót kezdeményezett a többi kilenc istálló vezetőjével csütörtök este. E viták során arra jutottunk, hogy a csapatok többsége szerint nem kellene megtartani a versenyt. Az FIA és a Forma–1 az Ausztrál Grand Prix Corporation (AGPC) támogatásával ezek után arra a döntésre jutott, hogy az Ausztrál Nagydíjon a Forma–1 valamennyi tevékenységét törli” – állt a hivatalos közleményben.

Hangsúlyozták, mindannyian nagyon sajnálják, hogy csalódást okoztak a versenyre kilátogató szurkolók ezreinek és a jegytulajdonosoknak, de biztosították őket arról, hogy teljes kártérítést kapnak, melyről további tájékoztatást ígértek későbbre.

„Valamennyi érintett díjazta az AGPC és a Motorsport Australia hatalmas erőfeszítéseit, valamint a dolgozókét és az önkéntesekét, amiket a 2020-as Forma–1-es világbajnokság melbourne-i rajtjáért tettek. Ennek ellenére arra jutottunk, hogy a Forma–1-es család valamennyi tagjának és a szélesebb közösségnek a biztonsága a legfontosabb, továbbá a versengés sportszerűsége” – tették még hozzá a döntést meghozók.




Az egész világot kétségek között tartó koronavírus csütörtökön tört be az F1-es közösségbe – ekkor bizonyosodott be, hogy az eddig vizsgált nyolc F1-es személy közül egy, a McLaren alkalmazottja valóban megfertőződött a vírussal. Rajta kívül még a Haas négy alkalmazottját, valamint további három F1-ben dolgozót teszteltek, az ő eredményük negatív lett. Az ausztrál szervezők emellett jelezték, volt egy kilencedik eset is, feltételezések szerint egy ausztrál fotósé – az ő teszteredménye még nem érkezett meg.

Az Ausztrál Nagydíj törlésével kérdésessé vált, mikor és hol veszi kezdetét hivatalosan az F1 2020-as idénye. Egy hét múlva Bahreinben zárt kapuk mögött rendeznék meg a következő versenyt, ám tekintve, hogy a McLaren szereplése ezen eseményen is kétséges, valamint hogy az F1 Ausztráliával is árnyékra vetődött, erősen bizonytalanná vált a szahíri viadal sorsa. A harmadik állomást jelentő, április 5-ére tervezett Vietnámi Nagydíj már a mostani fejlemények nélkül is kérdőjeles volt az ország által bevezetett szigorítások miatt, és a képlékeny helyzetben már az első európai versenyek (Hollandia, Spanyolország) kapcsán is nehéz lenne jósolni, főleg úgy, hogy a spanyolok a héten bejelentették, törlik az 1000 fősnél nagyobb eseményeket az országban.