Musorujsag
Élő Eredmények

Lehet, hogy csak júniusban rajtolhat el az F1-es szezon?

Lehet, hogy csak júniusban rajtolhat el az F1-es szezon?

F1
Napokon belül kiderülhet, az ausztrál futama törlése után megtartja-e a bahreini és a vietnámi versenyét a Forma–1. Egyes teóriák szerint már a júniusi bakui idénykezdés sem elképzelhetetlen…

Hiába utazott Melbourne-be a Forma–1 mezőnye és készült fel az idény nyitányára, a koronavírus-járvány miatt a 2020-as bajnokság egyszerűen nem tudott elrajtolni, és könnyen lehet, hogy jó ideig még nem is fog tudni. Egy hét múlva, március 22-én Bahreinben zárt kapus futamot akartak tartani, április 5-én pedig Vietnám várná legelső futamára a száguldó cirkuszt, ám számos jel arra mutat, hogy egyik verseny megtartására sem lesz mód.

Egyfelől mindkét ország kapcsán beutazási korlátozások nehezítik az F1 dolgát. Vietnámba számos európai államból már nem lehet vízum nélkül bejutni, az olaszokra pedig kötelezően 14 nap karantén is várna, mielőtt bárhová mehetnének. Szahír esetében eközben az is nehezítő körülmény, hogy a mostani ausztráliai szereplését egyik dolgozójának vírusfertőzése miatt lefújó McLarennek 14 alkalmazottja a melbourne-i karanténban lesz kénytelen tölteni a következő két hetét, így a wokingiak baheini szereplésére sincs nagy esély. Ha ez most a futam törléséhez vezetett, egy hét múlva is vezethet ahhoz.

Az F1 elnökét, Chase Careyt a melbourne-i rendkívüli sajtótájékoztatójukon arról kérdezték, mi lesz most a folytatásban, ám konkrétumokkal egyelőre nem tudott szolgálni. Annak ellenére, hogy Ausztráliába éppen Vietnámból, a szervezőkkel és vezetőkkel való egyeztetésekről érkezett pénteken. „Jelen pillanatban csak a mostani hétvége problémájára összpontosítunk. Éppen most érkeztem Vietnámból, ami mutatja, tárgyalunk a partnereinkkel a következő futamokról. De egyelőre azt akarjuk biztosítani, hogy megfelelően kezeljük az itteni helyzetet. A következő pár napban megoldást fogunk találni a soron következő versenyek ügyére is” – kért időt az amerikai.

Chase Carey, jobbra (Fotó: MTI/EPA - Michael Dodge) Chase Carey, jobbra (Fotó: MTI/EPA – Michael Dodge)

„A következő napokban fogjuk megvizsgálni Bahrein és Vietnám helyzetét, és ekkorra várhatóak további bejelentések arról, hogyan manőverezünk. Tisztában vagyunk az ottani problémákkal is” – tette még hozzá, majd azt is hangsúlyozta, hogy a jövő heti verseny megrendezése nem pusztán az ő döntésükön fog múlni. „Ez nem csak a mi döntésünk lesz. A partnereinkkel, az FIA-val, Bahreinnel kell meghoznunk. Mindenki nézőpontját figyelembe kell venni. Hamarosan előállunk a tervvel.”

Már annak lehetősége is fölmerült, hogy az új idény csak a nyáron rajtolhat el. A Forma–E már bejelentette, két hónapig felfüggeszti a versenyeit, és mivel Európában is egyre súlyosabbá válik a vírushelyzet, kérdéses, hány helyszín vállalná a futamrendezést. Hollandia a május 3-ai időpontjával nincs már messze, a rá egy hétre következő Spanyol Nagydíjat bizonytalanná teszi, hogy a helyi kormány nemrég minden 1000 főst meghaladó rendezvényt beszüntetett. Monaco ugyan jelezte, hogy a napokban kezdi meg az előkészítését a május 24-i versenyének, biztosra ők sem mehetnek.

Volt, aki fölvetette Careynek, hogy az aktuális korlátozásokat figyelembe véve pillanatnyilag 9 versenyhelyszín lenne képtelen F1-es futamot rendezni. Egyesek szerint nem zárható ki, hogy a bajnokság csak a június 7-ei Azeri Nagydíjjal, vagyis az eredeti naptár 8. állomásán veheti kezdetét.

„Nem hinném, hogy jelenleg érdemes elméleti síkon beszélni” – intett óvatosságra ennek kapcsán Carey. „A következő napokban tárgyalásokat tartunk, melyekkel próbálunk egy bizonyos időszakig előre tekinteni. Ez inkább rövid távú dolog, de próbálunk terveket felállítani, megvizsgálni a különböző lehetőségeket. Nem hinném, hogy jelen helyzetben lehetséges lenne hosszabb távú tervekkel előállni. Azokkal a problémákkal kell foglalkozni, amik előttünk vannak és sürgősek. Meglátjuk, hogy hosszú távon hogy alakul. Mindenki azt reméli, hogy a világ visszajut egy olyan pontra, ahol újra elkezdhet működni.”

Csapatok pakolnak az ausztráliai boxutcában (Fotó: MTI/EPA - Michael Dodge) Csapatok pakolnak az ausztráliai boxutcában (Fotó: MTI/EPA – Michael Dodge)

„Egészen nehéz helyzet ez, nehéz jósolgatni. Mindenki a képlékeny szót emlegeti, ez a helyzet valóban képlékeny. Két nappal ezelőtt teljesen más volt, mint most, és négy nappal korábban megint teljesen más. Egy ilyen gyorsan változó helyzetben nagyon nehéz előretekinteni.”

„Az elmúlt öt napom azzal telt, hogy próbáltam megfigyelni, merre tartanak a dolgok. De teljesen megjósolhatatlan. Mi magunk is szeretnénk válaszokat. De pillanatnyilag nem lehet kierőszakolni ezeket. Nem tehetünk mást, mint amit eddig: továbbra is fel kell keresnünk az összes szakértőt, mindenkit a világban, hiszen globális sportág vagyunk, tehát nem egy adott ország helyzetével kell csak boldogulnunk. Az események alakulása alapján hozunk döntést” – összegezte a szituációt az F1-es vezető.

Hozzátette, a távlati tervezés lehetetlensége miatt egyelőre azon kérdésre sem tud mit mondani, hogy van-e bármi esély az év második felébe sűríteni az elhalasztott Kínai Nagydíjat, valamint az esetlegesen elnapolt további versenyeket.

Jó esély mutatkozik arra, hogy az eredetileg rekordhosszú, 22 nagydíjas versenynaptár hosszú évek óta a legkurtább lesz…

Borítókép: A kihalt ausztrál pálya (Fotó: MTI/EPA - Michael Dodge)

További tartalmak