Musorujsag
Élő Eredmények

Csalódtak az őket faképnél hagyó Mercedesben a lázongó csapatok

Csalódtak az őket faképnél hagyó Mercedesben a lázongó csapatok

Racefans, Auto Motor und Sport
Csalódottak a csapatok, hogy miután a Mercedes szólította föl őket közös harcra a Ferrari motorügyében, most éppen a csillagosok hátráltak ki a támadásuk mögül. Ennek ellenére tovább folytatják a küzdelmet.

Hétfőn beszámoltunk arról, hogy a hírek szerint a Mercedes elhagyta azon hét istálló szövetségét, amely több levélben is magyarázatot követelt az FIA-tól a Ferrari motorügyében kötött titkos megállapodásra. Ezt az információt azóta több forrás, köztük csapattagok is megerősítették. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a német Auto Motor und Sportnak elismerte: „A Mercedes nemrég hátralépett.”

Mint ismert, az FIA-ban a Ferrari 2019-es motorjának alapos vizsgálata során felmerült, hogy a gárdag nem teljesen szabályos, de legalábbis kifogásolható hajtóegységgel versenyzett az előző szezonban, ám mivel bizonyítani ezt kétséget kizáróan nem tudták, így egy bizalmas megállapodást kötöttek a Scuderiával, melynek részleteiről azonban a titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem árultak el semmit.

A hét nem ferraris csapat, a Mercedes, a Red Bull, a McLaren, a Renault, az Alpha Tauri, a Racing Point és a Williams erre előbb nyílt, majd egy bizalmas levél formájában követelt magyarázatot az FIA-tól és az F1 vezetőitől. Leveleikben utalást tettek arra, hogy egy efféle titkos megállapodás megkérdőjelezi az FIA szabályozói szerepkörének hiteles ellátását, továbbá esetleges jogi következményekkel is fenyegetőztek.

Tekintve, hogy az egész összefogást a Mercedes és annak csapatfőnöke, Toto Wolff kezdeményezte e hetek körében, a többieket meglepte és csalódottá tette, hogy most éppen a címvédő alakulat az, amely hirtelen meggondolta magát és kihátrált kezdeményezésük mögül.

Toto Wolff (Fotó: XPB)

Úgy tudni, e pálfordulás hátterében a Mercedes és a Ferrari felső vezetésének paktuma állhat. Az ügy kipattanását és elmérgesedését látva állítólag Ola Källenius, a Daimler elnöke, valamint John Elkann, a Fiat-Chrysler és a Ferrari elnöke külön egyeztettek, amit követően Källenius megkérte Toto Wolffot, hogy hagyja ennyiben a Ferrari-ügyet. A Racefans olasz forrásokra hivatkozva eközben azt írta, Källenius a gyakorlatban a Ferrari ügyvezető igazgatójával, Louis Camillerivel egyezett meg, szem előtt tartva a „nagyobb képet”, vagyis azt a tényt, hogy a Daimler, a BMW és a Fiat mostanság az autóiparban közös kutatásokon dolgozik, miközben Elkann arra hívta föl a figyelmet, hogy egy botrány csak ártana a Forma–1 imázsának.

A Mercedes által cserbenhagyott hat csapat csalódott az eddigi hangadó elvesztése miatt. „Ők voltak az elsődleges erő a levelek mögött, erre most kilépnek és faképnél hagynak bennünket” – panaszkodott az egyik gárda képviselője a Racefansnek.

Miközben az összefogásuk ezzel gyengülni látszik, a hátramaradottak jelezték, nem hagyják annyiban a Ferrari-ügyet, és tovább fognak küzdeni az igazukért. „Ez az egész rossz szájízt hagy maga után. Itt sok pénzről van szó. Hogy második vagy harmadik vagy-e a konstruktőri bajnokságban, az az esetünkben húszmillió dollár különbséget jelent. És minden alkalmazottunk is további bónuszokról maradt le. Ezt egyszerűen nem hagyhatjuk ennyiben” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

Amennyiben a Ferrariról bebizonyítható lenne, hogy nem szabályos autóval teljesítette a 2019-es bajnokságot, a csapatok okkal követelhetnének kártérítést, hiszen a vörösök a második helyen zártak, és ezzel pozícióktól, a több bónuszpénz lehetőségétől fosztották meg mögöttük végzőket. Leszámítva a bajnok Mercedest.

Christian Horner (Fotó: XPB)

A lázadók között az irányítást most a Red Bull veheti át. A hatok továbbra is szeretnék elérni, hogy az FIA hozza nyilvánosságra a Ferrarival kötött egyezsége részleteit, így teremtve meg az igazságos versenyzéshez nélkülözhetetlen átláthatóságot és egyenlőséget. Szerintük ez a jövőbeni sikeres együttműködés szempontjából létfontosságú.

Hogy mi lesz a következő lépésük, az még kérdéses. Az Auto Motor und Sport szerint van esély egy harmadik levélre azok után, hogy Jean Todt FIA-elnök a lényegi kérdésekre nem adott nekik választ, a titoktartási kötelezettségére hivatkozva, amit csak a Ferrari oldhatna föl. A németek szerint emellett polgári bíróságra is vihetik az ügyet, mivel ott nem a Ferrarinak kellene bizonyítani a szabályosságot (mint azt az FIA szabályzata megköveteli), hanem a vádlónak a szabálytalanságot. Ezt azonban hátráltathatja, hogy az FIA nem oszt meg semmit a lefolytatott vizsgálatának eredményéről, így a vélt szabálysértés kapcsán a többiek nem rendelkeznek bizonyítékokkal, csak a sötétben tapogatóznak. Egy csapat képviselője azonban megjegyezte: „A Ferrari alkalmazottainak ez esetben eskü alatt kéne vallaniuk az ártatlanságukat. És kétlem, hogy belemennének annak kockázatába, hogy nem az igazgat mondják.”

A Racefans szerint is van esély a jogi eljárás megindítására, melynek célja a titkos egyezség részleteinek felfedése lenne, emellett azt sem tartják kizártnak, hogy a hatok hamarosan nyilvánossá teszik az FIA-nak és az F1-nek küldött legutóbbi levelüket.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak