Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc: Ha a Ferrari mást akar Vettel helyett, tiszteletben tartom

Leclerc: Ha a Ferrari mást akar Vettel helyett, tiszteletben tartom

F1
Charles Leclerc szívesen folytatná együttműködését Sebastian Vettellel, ám nem lenne ellenvetése, ha a Ferrari inkább mást ültetne mellé.

Egyelőre bizonytalan, Sebastian Vettel meghosszabbítja-e az idény végén lejáró szerződését a Ferrarival, Charles Leclerc ezzel szemben kényelmesen hátradőlhet, hiszen a tél folyamán a vörösök 2024 végéig szóló új kontraktust csúsztattak a zsebébe. A monacói számára a mostani az együléses pályafutását tekintve az első alkalom, hogy nem váltott csapatot egy év után, és hosszú idő óta először érezheti ennyire biztos helyzetben magát hosszú távon.

Föl is vetették, ez akár máris egy kis előnyt jelenthet számára a rutinos Vettellel szemben a második szezonjukban rájuk váró újabb párharcban. „Én szerencsés helyzetben vagyok azzal, hogy hosszú távú szerződésem van. Ennek örülök. Ismerem viszont az ő helyzetét is, hiszen az utóbbi években csak egy évre szóló szerződéseim voltak. Nem hinném, hogy ez őt instabillá tenné. Ő egy remek versenyző, és arra számítok, hogy nagyon erős lesz idén” – vélekedett a kétszeres futamgyőztes.

Azt is megkérdezték tőle, szeretné-e, hogy a négyszeres világbajnok maradjon a társa 2021-ben is. „Én teljesen rendben lennék vele, ha maradna. De tiszteletben tartom a Ferrari döntését akkor is, ha változtatni akarnak” – tette egyértelművé.

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari) Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

 

Mattia Binotto csapatfőnök már a téli bemutatójukon előrebocsátotta, Leclerc a tavalyi remeklése után (hét pole pozíció, két futamgyőzelem és 4. hely a bajnokságban, Vettel előtt) kivívta magának, hogy ugyanazon feltételekkel vágjon neki 2020-nak, mint az egy éve a szezonkezdéskor még előnyben részesített márkatársa. „Igen, egy szintről indítjuk az évet, ezt megerősítették nekem” – mondta erről Leclerc.

Végül hozzátette, miközben a kívülállók talán azt gondolják, nem az övék a legideálisabb csapattársi kapcsolat, valójában a múlt évi nézeteltéréseik sem kezdték ki viszonyát Vettellel. „A kapcsolatunk mindig jó volt Sebastiannal. Voltak nehéz pillanataink tavaly, de a kapcsolatunk nem változott, ami jó. Mindketten vagyunk annyira érettek, hogy el tudjuk különíteni egymástól azt, ami a pályán történik, és azt, ami azon kívül.”

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak