Musorujsag
Élő Eredmények

Alonsóval nehezebb lenne Leclerc-nek, mint Vettellel - Massa

Alonsóval nehezebb lenne Leclerc-nek, mint Vettellel - Massa

Planet F1
Felipe Massa úgy véli, nehezebb dolga volt neki Fernando Alonso csapattársaként, mint jelenleg Charles Leclerc-nek Sebastian Vettel oldalán. A monacói legnagyobb erényének a gyors tanulást tartja.

Egy többszörös világbajnok csapattársaként érvényesülni sosem egyszerű feladat, Charles Leclerc-nek viszont sikerült az első ferraris évében. Sebastian Vettel mellé ültették be mindössze egy év F1-es tapasztalattal a háta mögött, és első nekifutása felülmúlta a négyszeres világbajnokot a bajnokságban.

Hogy milyen helyzettel szembesült az ifjú tehetség, arról Felipe Massának is van képe, hiszen 2010-es visszatérése után Fernando Alonsót kapta meg csapattársnak, aki el is indította addig jól alakuló ferraris pályafutását a lejtőn. Ő Leclerc-rel ellentétben nem tudott érvényesülni a sztárversenyző mellett, igaz, szerinte Alonso eleve nagyobb falat volt számára, mint Vettel Leclerc számára… „Úgy vélem, nekem nehezebb dolgom volt Alonsóval, mint neki Vettellel. Fernando nagyon jó abban, hogy nyomást gyakoroljon rád. Nem hagy békén, és egyedül csak Hamilton tudta maga mögé utasítani őt” – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak a ma már a Forma–E-ben versenyző brazil.

Leclerc érdemeit azonban meg sem próbálta ezzel csökkenteni, mi több, kiemelte, milyen sokra tartja a monacóit. Szerinte a legfőbb erényét a gyors tanulás jelenti, amiben meglátása szerint még a csodagyerekként számon tartott Max Verstappent is fölülmúlja. „Ő egy természetes tehetség. Nagyon gyorsan tanulja meg az új pályákat, nagyszerű érzéke van hozzá, de nemcsak ehhez. Nagyon okos, folyamatosan gondolkodik az autóján, és még azelőtt átgondolja, mit csinál, hogy megcsinálná. Ez segít neki, csak kevés hibát vét. Tavaly a szezon során sokat fejlődött ahhoz a Verstappenhez képest, aki éveken át követett el hibákat. Leclerc sokkal nagyobb ütemben javul” – dicsérte meg a kétszeres futamgyőztest.

Felipe Massa (Fotó: XPB)

Massa exferrarisként és közös menedzserük, Nicolas Todt révén is régebbről ismeri már Leclerc-t, és nem titkolja, mekkora rajongója. „Mindig is úgy gondoltam, hogy komoly nyomás alá helyezheti Vettelt, ahogyan azt Ricciardo is tette a Red Bullnál. Én először Monacóban találkoztam vele, egy szponzoreseményen. Én voltam ott, Jules Bianchi és Charles. Kedves kölyök volt. Aztán elkezdtem figyelni a pályafutását, láttam őt a GP3-ban, és egyből tudtam, hogy a csúcsra fog érni. Nagy tehetségnek tartom őt, gyors volt minden kategóriában, mindenhol nyerni tudott, és amikor az F1-be került, egyből bizonyított a Sauberrel, majd a Ferrarinál is.”

A 2008-as bajnoki bronzérmes számára nem kérdés, hogy megfelelő technikai háttérrel Leclerc akár már 2020-ban bajnokesélyes lehet. „Ha kap egy elég jó autót ahhoz, hogy felvegye a harcot a Mercedesszel, akkor meg fogja nyerni a bajnokságot” – vélekedett.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak