Senna 60: egy kései mélyinterjú

Születésnapja alkalmából elsőként a versenyzésről, a győzelmekről és vereségekről, a hírnév hatásairól és a halál közelségéről szóló kései interjúval emlékezünk az F1 ikonjára.

Ayrton Senna (Fotó: XPB)
A mai napon lenne 60 esztendős. Ugyanúgy képtelenség őt idősödő férfiként elképzelni lángoló lelkű fiatalember helyett, ahogyan Petőfi Sándort, James Deant, Kurt Cobaint – vagy mondjuk példaképét, Gilles Villeneuve-öt. Örökre fiatal maradt, igazi ikonná nemesedett, szakmája, sportága filozófusaként tekintünk rá, a szenvedélyesség megtestesítőjeként.

Hogy ki volt valójában Ayrton Senna, azt akkor érthetjük meg igazán, ha megismerjük gondolkodását az F1-ről, a hivatásáról és az életről. A legendás osztrák kommentátor, Heinz Prüller egy mai szemmel meglepően nyílt és mély interjút készített a brazil világbajnokkal pályafutása vége felé, az 1993-as Belga Nagydíj hétvégéjén. Ebből egyfajta korkép rajzolódik ki, miközben a sennai filozófiát, a szenvedélyesség forrását is megleshetjük, közelebb kerülve a különlegesen karizmatikus sztár valódi énjéhez.

Mire van szüksége egy bajnoknak? Miben jobb egy szupersportoló a többieknél?

Senna: Mindegy, hol, milyen ellenfelekkel szemben, azok, akik többször győznek és jobb eredményeket érnek el, több rekordot állítanak fel a többieknél, mind valamilyen téren különlegesek. Olykor csak puszta tehetségük miatt, máskor a kőkemény munka révén, a totális önfeláldozással és becsvággyal, vagy éppen hihetetlen intelligenciával – vagy időnként ezek összességével. De mindannyiunkat jellemez a sport iránti szenvedély. Mindenekelőtt a szenvedély az, ami az ellenfeleink fölé emel minket.

Sugar Ray Leonard egyszer azt mondta, a boksz az élet tükre, míg a sakkvilágbajnok azt mondta, az ő játéka sokkal inkább a pszichére veszélyes.

Senna: Nem kérdés, a sportunk veszélyes. Valahányszor autóba ülünk, az egészségünket, az életünket tesszük kockára – ez a versenyzés velejárója. Másfelől ez egyúttal egy észjáték is, mivel versenyezni nem csak annyit tesz, hogy beülünk az autóba és vezetünk – ez csak a legkönnyebb része a munkánknak. A teljes karrieredet fel kell építened, minden kategóriát sikerrel kell végigjárnod, hogy a Forma–1-be kerülhess. Aztán ott egy jó csapatra van szükséged, amelynek autója nemcsak gyors, biztonságos is. Ott van még továbbá a szponzorokkal való viszonyod, akik a karrieredet finanszírozzák, vagy a média, amely lelkileg nagyon igénybe tud venni. Tehát nagyon sok mindenre kell gondolnod, türelmesnek kell lenned. Összefoglalva: a Forma–1-ben vezetni fizikailag nagyon megterhelő, közben pedig ott van az állandó stressz, hogy mindent úgy építs fel, hogy a bajnoki címért küzdhess – és ez még korántsem jelenti, hogy meg is szerzed azt. A versenyzőknek tehát rendkívül sokféle, egymástól különböző követelménynek kell megfelelniük.

A vereségek gyakran testi fájdalmat okoznak, ugyanakkor különleges motivációvá is alakíthatók: a visszavágáséra.

Senna: Minden erős személyiség így gondolkodik. Nem könnyű elfogadni a vereséget, és azt mondani, nincs mit tenni. Ez mellbe vág, ugyanakkor mindig ég benned a vágy is, hogy állj a kihívások elé, még éhesebbé tesz a sikerre – és ez minden erős férfi sajátossága.

Ayrton Senna (Fotó: XPB)



Egyszer azt mondtad, a győzelmek és vereségek határoznak meg.

Senna: Mindannyian különbözünk. Más a személyiségünk, más a neveltetésünk, a hátterünk. És ha autót vezetsz, a személyiséget, a karaktered a stílusodban mutatkozik meg. Vagy nagyon agresszíven versenyzel, vagy nagyon elővigyázatosan. És amikor küzdesz, megmutatod a többieknek, mennyire vagy erős: a versenyzésen keresztül, az előzéseken keresztül, ahogyan a futamokat teljesíted vagy megnyered – ez mind az önkifejezés egy módja. Még sisakban is, amely miatt az emberek nem látják az arcodat. Ha ott fenn állsz az eredményhirdetéskor, mindenki látja, mi történik veled: vagy nyugodtan és kiegyensúlyozottan állsz ott, mivel bizonyítottál, és emiatt most megnyugodhatsz, vagy frusztrált vagy, mert nem érted el, amit akartál. És ehhez még jön a stressz. Az egész nagyon intenzív.

A versenyeken talán a világ legmagányosabb embere vagy – még a boxszal való rádiókapcsolat ellenére is. Másfelől viszont mégis olyan nyilvánosságot kapsz, mint kevés más sportoló.

Senna: Aki felhívja magára az emberek figyelmét, az állandó célpont is lesz. Az emberek csodálnak téged, közelebb akarnak kerülni hozzád, rád mosolyogni, valamit ajándékozni – akár tárgyat, akár egy csókot, annak ellenére, hogy nem is ismernek –, csak mert a rajongóid. Érzékenynek kell lenned a rajongókkal, akik a világ minden tájáról érkeznek, különböző nyelveket beszélnek, más-más kultúrából valók, olykor egészen kis gyerekek, máskor idős emberek. Ilyenkor láthatod, szeretnek téged. Ugyanakkor azt is érzed, hogy időnként agresszívek lehetnek, ha például nem a rajongóid. Vannak tehát jó és kevésbé jó oldalai ennek, és erre kihegyezed az érzékelőidet. Ha nyíltszívű ember vagy, csak a jót szívod magadba, a negatívumokat pedig elfelejtetd, hogy ne zavarjanak, ne zökkentsenek ki az egyensúlyodból. De mindkét oldalt érzed: az emberek agresszióját éppúgy, mint gyengédséget és a szeretetet.

Magadra sokkal inkább figyelsz, mint a szurkolókra?

Senna: A versenyzők különlegesek. Mindig tovább akarunk menni, folyton egyre tágítjuk a határainkat, törekszünk a jobbra, hogy előnybe kerüljünk a többiekkel szemben. Ezáltal önmagadat is egyre jobban megismered, az erősségeidet, de a gyengeségeidet is – és jobban ki tudod fejezni önmagad.

Ayrton Senna (Fotó: XPB)



Ez az érettségtől, a kortól függ?

Senna: Húszévesen arról álmodtam, abban reménykedtem, hogy Forma–1-es versenyző leszek és nyerek. Harminchárom évesen már tudom, milyen ez, most már minden szakaszon túljutottam, három bajnoki címet szereztem, sok versenyt nyertem. Pontosan tudom, hogy jut el idáig az ember. Húszévesként csak hittem, hogy tudom, de nem voltam biztos benne, ezért a hitem és reményeim irányítottak, melyeket még bizonyítanom kellett. Ma, harminchárom évesen erre már nincs szükségem. Tudom, hogy képes vagyok rá, azt is, hogyan, de azt is, milyen sok bosszúsággal jár tudni ezt, miközben bizonyos körülmények között, technikai okok miatt ez mégsem megy. Ezt 1993-ban megtapasztaltam.

Miért akarsz továbbra is versenyezni? A teljesség keresése, a végső határok elérése miatt, ahogy egyszer mondtad?

Senna: Onnantól, hogy egyszer már sikerül elérned valamit, tudod, újra képes vagy rá. De aztán jön egy szakasz, amikor technikailag lehetetlenné válik vetekedni más autókkal – ahogy az 1993-ban is történt. És akkor újra és újra ott motoszkál a fejedben: „Miért csinálod ezt? Miért folytatod? Valóban értékes ez? Talán abba kéne hagynod, mit keresel mégis itt? Pénzt?” A pénz természetesen fontos, mindenkinek, de nem a legfontosabb, különösen nem manapság. Az elmúlt évek alatt eleget kerestem, tehát nincs igazán szükségem pénzre. Az érzés, a vágyakozás az után, hogy sikerüljön még egyszer, a szívedből jön. Győzd le, tanulj, csináld tovább, küzdj le minden problémát – valószínűleg ezért csinálja tovább az ember. Az egyetlen gond csak az, hogy míg mondjuk ha atléta vagy, aki megsérült, és hat hónapot ki kell hagynod, az csak a te gondod, ezt magadnak kell megoldanod, addig mi a gépektől is függünk. Mindegy mennyire vagy fitt, mennyire vagy stabil mentálisan, tökéletesen felkészülsz-e, mennyire értesz a technikához és mennyire vagy tapasztalt a korábbi sikereid révén, ha nem megfelelő az autód, ez mit sem ér. Ilyenkor sokkal nehezebb kitartónak lenni, várni a jobb időket, mivel ez nem rajtad múlik, te magad nem tehetsz ellene – csak várakozhatsz. Csak az idő dönt, és még csak nem is biztos, hogy lesz újabb esélyed megmutatni, mire vagy képes. Számomra ez a legkeményebb része, mivel nem tudok tenni érte. Mert ez nem a kemény edzésen, a több tesztelésen vagy a kettő helyett napi tizenhat óra munkán múlik. Velem ez volt a helyzet a McLarennél, a Williamshez szerződés előtt.

Mint amikor egy tigrist a ketrecbe zárnak?

Senna: A legjobb mindig, amikor te magad törekszel a tökéletesre. Ha minden teljesen természetes módon történik, jön és megy, minden rajtad folyik keresztül – akkor hozhatod ki magadból a legtöbbet.

Ayrton Senna (Fotó: XPB)



Nálad mikor kezdődik a visszaszámlálás a versenyre?

Senna: Esetemben a verseny már kedden vagy szerdán megkezdődik. Aztán jönnek különböző fázisok. Csütörtökön még csak fejben készülsz, de már fizikailag is ott vagy, érzed a helyszínt, a közeget, péntektől vasárnapig pedig egyre mélyebbre és mélyebbre jutsz, és minden, a versenyhétvégéhez tartozó problémával szembesülsz. Aztán beszállsz, magadra öltöd az autót. Amikor a rajt előtt harminc perccel a rajtrácsra mész, ennek a ruhának tökéletesen passzolnia kell rád. Teljes harmóniában kell lenned az autóddal. Ilyenkor már semmi sem vonhatja el a figyelmedet, a legkisebb zavaró tényező sem. Teljes mértékben és a versenyre, a vezetésre, a stratégiádra kell koncentrálnod. De mindezt teljesen természetesen, anélkül, hogy erőltetnéd. Ha valami megzavar, hirtelen elbizonytalanodhatsz, határozatlanná válhatsz, és ez a legrosszabb, ami történhet veled. Teljes mértékben a célra kell koncentrálnod, a teljes versenyre, és tisztának kell maradnod fejben. A célodnak is tisztának kell lennie. Még öt, még három, még egy perc, beindul a motor. Mostantól amíg a motor dübörög, minden teljesen természetesen zajlik. Minden gondolatod elhalkul, az egész felkészülés elillan, most jön elő a személyiséged legtermészetesebb oldala. Mostantól azt teszed, amit tudsz, amit tanultál, és amit mindig is tenni szoktál.

Természetes adottság vagy ez tanulható?

Senna: Tanulható. Meglehet hozzá a természetes ösztönöd, de egy kicsit lazán, rendezetlenül. Aztán úgy állnak össze, hogy még mindig természetesek, csak kicsit rendezettebbek már. De a logikával ugyanodáig juthatsz, mint a természetes ösztönnel.

Amiről beszélsz, az speciálisan Sennára jellemző, vagy mindenki másra is?

Senna: Mindannyian különbözünk. Kor, származás, személyiség – és hogy mik a prioritásaid.

Jackie Stewart azt mondta nekem egyszer: ha a rajtra készülsz, muszáj békében lenned önmagaddal, másképpen nem is megy?

Senna: Ideális esetben igen, de nem mindig sikerül.

A benned lévő plusz mindig ugyanakkora? Vagy mondjuk Monacóban többet ér?

Senna: Ez változó egy kicsit, függően a napi formától és a helyzetektől. Minden verseny más, de egyre tapasztaltabb vagy.

1988, Szuzuka – az első bajnoki címed. Akkoriban azt mesélted, megvan az egész verseny videója, amit újranézel kommentár nélkül, ahol csak az eredeti motorhangot hallani. még mostanában is csinálod ezt?

Senna: Igen, mert ez nagyon jó. Megkapod a saját versenyed közvetítését motorostul, minden egyes hanggal, mindenféle szöveg nélkül, semmitől sem zavartatva. Ez tökéletes, mivel szinkronban vagy önmagaddal, tudod, hogy vezetsz, mi megy át a fejeden, mik történtek, milyen gondok voltak. Látod és megtapasztalod az egészet kívülről, de tudod azt is, mi történt belül. És össze is kapcsolhatod a kettőt. Ez nagyon szórakoztató, ugyanakkor nagyon személyes is, szinte intim. Mivel szeretek mindent jó csinálni, jó mindent kielemezni, átgondolni, újra átélni.

Ayrton Senna (Fotó: XPB)



Néha, gyakrabban vagy egyre gyakrabban?

Senna: Sajnos nem gyakran. Inkább csak akkor, ha van tiszta közvetítésed.

Björn Borg egyszer elárulta, hogy minden fontos labdamenetére, pontjára, meccslabdájára emlékszik a teniszkarrierjéből. Te is emlékszel az előzésekre, versenyekre, győzelmekre?

Senna: Természetesen, ez sokáig megmarad benned. Kérdezz csak bármelyik versenyről, és valószínűleg fel tudom idézni. Majdnem mindet. A gokartos időkből, a Forma–Fordból, Forma–3-ból, az első évemből a Forma–1-ben. Hihetetlen, mikre nem képes emlékezni az ember. Gyakran az egész életére. És a versenyzés az én életemet, nem csupán a karrieremet jelenti.

Mennyi ideig maradsz fejben a versenypályán?

Senna: A versenyeket magaddal viszed. Három napig, míg nem nyered vissza az egyensúlyi állapotot testileg és szellemileg.

Tíz éve azt írtam, van egy Senna csütörtöktől hétfőig, aki egy nagyon komoly és tudatos profi, és van egy másik Senna, aki hétfőtől csütörtökig élvezi az életet, motorcsónakozik, jetskizik, modellrepülőket röptet, olyan, mint egy nagy gyerek egy teljesen másik világról. Még mindig ilyen?

Senna: Természetesen, mivel szükségem van az egyensúlyra, teljesen más dolgokra a versenyzésen kívülről, amelyek komoly odafigyelést igényelnek, és ezáltal az egész elmédet másfelé térítik. Ehhez olykor teljesen el kell szakadnod a versenyzéstől, gondolni sem akarsz rá, de aztán mindig visszatérsz hozzá. És ha olyasvalamit csinálsz intenzíven, amit élvezel, nem ugranak be folyton gondolatok a versenyzéssel kapcsolatban. Teljesen elszakadsz tőle, és erre sokszor szükséged is van.

Álmodsz időnként a versenyzésről?

Senna: Csak nagyon ritkán.

De a tökéletesség utáni sóvárgás mindig hajt?

Senna: A tökéletes versenyről nem álmodni szoktál, hanem arra gondolni: bárcsak ne csupán álom lenne…

Úgy tudom, abbahagyni még négy-öt évig nem akarod.

Senna: Talán a legnehezebb döntés minden versenyző életében, hogy mikor hagyja abba. Nem csak számomra, mindenki számára, mivel mindenki azt gondolja közülünk, hogy képes nyerni és olyan jónak lenni, mint a legjobb.

Ayrton Senna (Fotó: XPB)



A versenyzés a személyiséged egyfajta kifejezése. És milyen lenne Senna versenyzés nélkül?

Senna: Mint mondtam, harminchárom évesen nem olyan az ember, mint húszévesen. Változunk, érettebbé válunk. És persze reméled, hogy még jobb leszel, de sosem tudhatod, hogy mi lesz öt év múlva. Gondolkozhatsz rajta, elképzelheted, de nem tudhatod. Csak az idő mondhatja meg, mi fog történni. Hogy találsz-e más dolgokat, amik érdekelnek annyira, hogy ezt válaszd. De sok minden történhet, csak az idő mutathat neked irányt, hogy mikor és merre menj. Ez egy nagyon nehéz döntést tehát.

Nehéz lesz a versenyzés után találni valami mást, ami teljesen kitölti az életed?

Senna: Természetesen nehéz lesz, mivel a munkám annyira intenzív. És valami hasonlót találni nemigen lehet. Nézz csak körül: mindig szembe kell néznem a veszéllyel, az érzéssel…, hogy nem lehetek biztos semmiben. Ha például keresztülmész a spái Eau Rouge-on, sosem tudhatod, élve vagy holtan jössz-e ki belőle. És ez végigfut az agyadon. De persze nem minden körben, nem mindig, amikor átmész az Eau Rouge-on, ott ugyanis nem gondolkodom, természetes maradok, ezt félreteszem. De ha másik munkát akarsz találni, amelyben minden ötödik másodpercben veszélynek vagy kitéve…

A nézők szempontjából tehát a határon éled az életedet?

Senna: Bizonyos szempontból, de vannak más szempontok is. Sokat kell tanulnod magadról, folyton keresned kell, szinte megállás nélkül. És csak ha azt mondhatod, hogy minden képességedet továbbfejlesztetted, akkor vagy igazán kész, akkor értél csak célba, akkor érkeztél a végére.

Ayrton egyre gyakrabban filozofál… És mondja ki a híres mondatot: „Jobb ember akarok lenni.” Hogyan?

Senna: Azáltal, hogy a problémákra, melyekkel nap mint nap szembesülök, jobban fel tudjak készülni – a stressz nélkül, amin gyakran keresztülmegyek. Mindent könnyedén venni, az embereket is. Mi borotvaélen táncolunk, egy nagyon vékonyka hegycsúcson, a maximumon, és ezért ugyanazt várjuk el a többiektől is: ugyanolyan szinten kell telesíteniük, mint neked. Ha nem teszik, azt nehezen tudod elfogadni, de ez jó is lehet, mivel ezzel hajtod a többieket. Viszont jobb elfogadni a többieket olyannak, amilyenek, és nem mindig harcolni mindenért. Sok mindent az életre kell hagyni, és akkor fejlődsz a legjobban.