Senna, Prost – a leghíresebb rivalizálás, egy bennfentes szemével

Tizennyolc évet töltött a McLarennél amolyan mindenesként és a versenyzők jobbkezeként. Testközelből nézhette végig az F1 történetének talán leghíresebb párharcát Alain Prost és Ayrton Senna között. Jo Ramirez az F1 podcastjának mesélt a rivalizálásról és Senna megszállottságáról – a brazil születésének 60. évfordulója alkalmából idézzük most fel a tavalyi interjút.

Ayrton Senna, Alain Prost (Fotó: XPB)
Ayrton Senna és Alain Prost külön-külön is a Forma–1 történetének két legendája, nevük mégis együtt mond el egy teljes történetet. Az 1980-as és 1990-es évek legjobbjai, legsikeresebbjei voltak, akik egymás elleni csatájukkal ráadásul a sporttörténelem egyik legismertebb riválisai is lettek. Jo Ramirez az 1980-as évek elején csatlakozott a McLarenhez, ahol 1988-tól a két sztár csapattársként kezdett vetélkedni egymással. A mexikói amolyan mindenese volt a csapatnak, a versenyzők kívánságait teljesítette, szervezkedett, ha kellett, próbálta egyben tartani a gárdát. Pályafutása során sok nagy versenyzővel dolgozott együtt, köztük más bajnokokkal, nagy reménységekkel, ám mind közül Prostot és Sennát tartotta a legkiemelkedőbbnek, a legkülönlegesebbnek.

„Alain és Ayrton volt ez a kettő. Nagyon sok hasonlóság volt közöttük, még ha mások is voltak” – mondta Ramirez a Beyond The Grid podcastnak a duó különlegességéről. „Mintha sosem izzadtak volna, sosem kellett volna keményen próbálkozniuk. Minden annyira természetesen jött náluk. Volt, hogy Mansell futott egy 1:17,3-as kört, Alain futott erre egy 1:17,2-őt, majd Mansell kicsit gyorsult, és Alain megint túlszárnyalta. Nem értettem, hogyan csinálja, hogy mindig annyival jobb, amennyivel kell. Ezért hívták őt Professzornak, ennyire precíz volt.”

A mexikói szerint a sokak által Sennához képest alábecsült Prost jobb volt, mint azt egyesek hiszik. „Amikor Alain olyan autót vezetett, ami száz százalékig passzolt hozzá, legyőzhetetlen volt, Ayrton sem tudott vele mit kezdeni. De hányszor kapod meg a száz százalékig tökéletes autót? Nagyon ritkán, úgy az esetek harminc-negyven százalékában. Ayrton eközben bármilyen autóhoz alkalmazkodott, és egy kicsit talán gyorsabb volt. Ha viszont az autó tökéletes volt…”



„Egyszer a Paul Ricard-on láthattuk ezt. Négy időmérős gumink volt, a különleges körökre. Alain ment ki először, teljesítette a mért körét, bejött, az élen állt, majd kiszállt. Azt kérdeztük, mi az ördögöt csinál, hiszen még van három szett gumija. Erre ő: »Ha képes lesz ennél jobb időt futni, akkor meg is érdemli a pole-t. Én nem tudok jobbat ennél, ez a legjobb köröm.« Senna látta őt pólóban ácsorogni a garázsban, és mérges volt, erőlködött, hogy legyőzze, de nem tudta. Alainé volt a pole. Ettől volt olyan jó az ő párharcuk. Aztán Portugáliában Ayrton csinálta meg ugyanezt Alainnel.”

 

Féltékenység és gyanakvás – mindkét irányból

Egy különleges kapcsolat volt ez két korszakos zseni között, akik nemcsak a pályán, azon kívül is minden követ megmozgattak a másik legyőzéséért. Ebben a kapcsolatban kódolva volt a viszálykodás és az ellentét, amire nem is kellett sokáig várni. Már az egyik imolai versenyen nézeteltérésbe kerültek, miután nem értettek egyet abban, ki mennyire tartotta magát a csapat előzetes megállapodásához a győzelem sorsát illetően.

Ramirez szerint mindkettejükben volt némi paranoia, ami csak a kapcsolatuk elmérgesedéséhez vezethetett. „Imolának mindenképpen volt szerepe ebben, hiszen Alain nehezményezte, hogy Ayrton nem tartotta be a megállapodásukat. Azt megelőzően Ayrton mindig úgy gondolta, hogy Prost jobb feltételeket kap, jobb motorokat. Valójában mindig egyforma volt a két motor, és mindig a szerelők választottak az adott motorok közül. Egy nap Prost egyik szerelője választotta ki a motort Ayrtonnak, máskor a fordítva. És az autók is teljesen egyformák voltak. Két nehéz személyiségről volt szó, akik mindig úgy érezték, hogy a másik jobb feltételeket kap.”

„Volt egy eset Silverstone-ban, amikor gondjaink voltak az olajtartállyal, és folyamatosan mentek tönkre a motorok. Aztán egyszer csak volt egy, ami nem ment tönkre, mert kicseréltük a tankot. Erre Ayrton egyből azt mondta: »Ó, neki adtátok a legjobb motort, a legjobb tankot, és nem nekem!« Próbáltuk elmagyarázni neki, hogy csak kerestük a megoldást a két autón, de nem értette. Ayrtonnal nehéz volt.”

Ayrton Senna, Alain Prost (Fotó: XPB)



 

Senna Prost megszállottja volt

Ez a gyanakvás kíváncsisággal is párosult. A két versenyző gyakran próbálta megfejteni a másik titkát. Prost a későbbi interjúi során gyakran utalt arra, hogy főleg Senna számára vált igazán rendkívüli kettejük csatája. A francia bevallottan azért nem szereti a volt kollégájáról készült dokumentumfilmet sem, mert elferdíti a valóságot, és nem mutatja meg kettejük kapcsolatának valódi magvát, amit ő csak visszavonulása után fedezett föl igazán, amikor Senna hiányolni kezdte őt, nyitott és megnyílt felé.

Ramirez úgy véli, az egész vetélkedés Senna sajátos szemléletmódjából eredt, abból, hogy szinte csőlátással csak a francia sztár legyőzésére koncentrált, mert meggyőződése volt, hogy ezzel bizonyíthatja, jobb mindenkinél. A volt mclarenes ennek kapcsán szemléletes történeteket is elmesélt.

„Két pálya volt, amelyen Alain volt a mérce, Monaco és Spa. És mindkét pályán Ayrton vagy egy másodperccel gyorsabb volt. Amikor Ayrton az F1-be került, Prost volt az első számú, ezért ő volt az, akit le akart győzni. Nem érdekelte őt Mansell, Piquet vagy Rosberg. Nem, számára csak Prost volt. Így aztán egy-egy teszten vagy időmérőn folyton azt kérdezgette, milyen rugókat használ Prost, milyen hátsó szárnybeállítást – mindent tudni akart, mindent kipróbált, és gyakran előfordult, hogy változtatott, de nem volt gyorsabb Prostnál. Ugyanazt akarta, amit Prost, hogy le tudja őt győzni.”

Ayrton Senna a monacói dobogón (Fotó: XPB)



„De ezen a két konkrét pályán Ayrton olyan transzba esett, hogy az időmérő után még magányosan ott kellett ülnie a pályán öt percig, hogy lemenjen kicsit az adrenalinszintje a gyorsköre után. Ő ott ült a pályán, a földön, egyedül, Alain és én meg odébb beszélgettünk. Én Ayrtonra néztem, Alain meg rám. Néztük az eredményjelzést, és Alain azt kérdezte: »Hogy volt ilyen gyors? Nem hiszem el, hogy ennyire gyors, főleg ezen a helyen!« Alain azt is megjegyezte: »Istenem, ő ki**** gyors!« És ahogy ezeket mondta, Ayrton hallgatózott. Alain nem tudta, hogy ő hallja ezt, és azt mondhatta magának, hogy: »Megvan, gyorsabb vagyok nála.« Voltak közöttük ilyen kis játszmák. Senna úgy volt vele, hogy a világ legjobbját akarja legyőzni, és Alain volt a legjobb.”

 

A monacói varázskör és a kijózanító legnagyobb hiba

Prost mindig próbált elhatárolódni ettől a fajta fanatizmustól. Senna talán leghíresebb pole-köre, az 1988-as monacói varázskör kapcsán évek múltán azt nyilatkozta, egyszerűen megmosolyogta, ahogyan Senna később testen kívüli élményről és hasonlókról nyilatkozott, és még azt is megjegyezte, mindenki mást bolondnak néztek volna, ha ilyesmiket beszél.

Az ominózus kör aztán nemcsak arról vált híressé, hogy Senna bő egy másodpercet vert aznap Prostra, hanem arról is, hogy másnap a pole-ját egy buta hibával tette értéktelenné. A brazil hatalmas előnnyel vezette a Monacói Nagydíjat, amikor a verseny derekán hibázott és a falban kötött ki. Ramirez szerint ez kijózanító pofon volt Senna számára, aki ezek után belátta, talán túlzásba vitte a Prost-hajszát.

„Úgy vélem, ez fordulatot hozott. Ez az egyik első versenye volt azok után, hogy Prosttal kezdett versenyezni. És megszállottja volt Prostnak. Megszerezte azt a csillagászati pole-t. Aztán a versenyen Gerhard (Berger) vagy ötven körig feltartotta Alaint, így hatalmas előnyt épített ki Ayrton. Aztán Alain végre sikeresen megelőzte Gerhardot, és elkezdte futni a leggyorsabb köröket, másodperceket faragott minden körben. Ayrton ekkor szintén elkezdte futni a körrekordjait, Ron (Dennis csapatfőnök) pedig kiabált neki, hogy: »Sosem fog utolérni, lassíts le, koncentrálj!« De egyszerűen meg sem hallotta, mert Prost volt mögötte. Egyre gyorsabb és gyorsabb lett, elváltotta magát, elrontotta a kanyart, majd a szalagkorlátnak koccant belül, és a falba csapódott kívül. Ezzel vége volt.”

Ayrton Senna és az 1988-as monacói magány (Fotó: XPB)



Senna ezek után egyszerűen hazament a lakására, és elbújt az egész világ elől. „Utána nem is láttuk őt. Hívogattam, de sosem vette a telefont a lakásán. Tudtuk, hogy ott van, mert a lakásától nem messze ütközött, és egyszerűen hazasétált. A lakásán dolgozott neki egy brazil házvezetőnő. Este tíz körül újra hívtam, és végre fölvették: »Ó, Signor Ayrton nincs itthon« – mondta. Én meg mondtam, hogy tudom, hogy otthon van, hol máshol lehetne. »Mondja meg neki, kérem, hogy Jo hívja, nem Ron!« Aztán hallottam, hogy Ayrton mondja: »Oké, add ide a telefont!« Ayrton szinte sírt, és azt mondta: »Hogy lehetek a világ legnagyobb idiótája? A kormány egyszerűen kiugrott a kezemből…« Ez akkor történt, amikor a korlátnak koccant.”

„Úgy vélem, pszichológiai szempontból onnantól változtatnia kellett. Megállapította, hogy nem kell annyira Prost megszállottjának lennie, mert lesz, hogy Alain győzi le őt, máskor meg fordítva, de a legjobb, ha higgadt marad, befejezi a versenyeket, nem követ el hibákat.”

 

Amitől Prost elmenekült

A rivalizálás ezek után is folytatódott. Az egyik bajnoki cím Sennához került, a másik Prosthoz, miközben a McLaren dominált. Aztán eljött az 1989-es szezon vége, a botrányos szuzukai szezonzáró, és Prost a következő idényre a Ferrarihoz váltott. Ramirez szerint alapos oka volt erre, és nem a Sennától való félelem, sokkal inkább az egész helyzet űzte őt el a csapattól.

„Alain számára akkor már világossá vált, hogy ő a múlt, Ayrton meg a jövő. Legalábbis Ron szemében. Alainnak választania kellett, hogy folytatja-e a McLarennel, vagy máshová megy. Kapott egy lehetőséget a Ferraritól, hiába próbáltuk megtartani. Megkérdezte tőlem: »Szereted a munkád?« Azt feleltem, igen. »Én is szeretem – mondta –, szeretek versenyezni. De ha Ayrtonnal azonos csapatban kell versenyeznem, az már nem jelent boldogságot. Nem érzem helyesnek. Nem félek tőle, mert tudom, hogy le tudom győzni őt, de nem élvezem. És ha nem élvezem, nem tudok olyan szinten teljesíteni, és ezt ki nem állhatom«” – idézte fel a francia érvelését.

Alain Prost és Ayrton Senna (Fotó: XPB)



Ramirez elmondása szerint sosem állt egyik versenyző pártjára sem, a feszült helyzeteket pedig mindig próbálta oldani kicsit. „Amikor komolyra fordultak a dolgok, én próbáltam viccelődni, enyhíteni ezzel a feszültséget közöttük.” A kapcsolatot viszont nem lehetett jó úton tartani. „Sajnálom, hogy így alakult közöttük. Nagyon sokszor beszéltem Ayrtonnal, hogy sokszor lesznek együtt a dobogón a már ferraris Alainnal, és kértem tőle, hogy fogjon vele kezet, próbáljanak barátok lenni.”

 

Akár barátokká is válhattak volna?

Ez a viszony végül csak Prost 1993-as negyedik világbajnoki címe és az azt követő visszavonulás után rendeződött. A végleges összebarátkozást viszont az 1994-es imolai tragédia már megakadályozta. „Az utolsó évében, miután Alain visszavonult változott. Ha jól tudom, még együtt is ebédeltek Imolában, azt nem tudom, hogy a verseny napján vagy előtte, de a motorhome-ban történt.”

Azon a fekete hétvégén Senna többször is kereste Prost társaságát, miközben Roland Ratzenberger halála mellett az az évi szabályváltozások, a Williams vártnál gyengébb formája és nehezen vezethető autója, Michael Schumacher feltörekvése, valamint az F1 által választott technikai irány is nyomasztotta őt.

A brazil ugyan már másik csapatban versenyzett (Williams), Ramirezzel továbbra is jóban maradt, mi több, Imolában őt kérte meg, hogy intézzen neki helikoptert az utazásához. „Azt kérdezte: »Kérhetek egy helikoptert, ami értem jön. A Williamsnél nálunk nincs senki, aki a versenyzőkkel foglalkozna. Hiába vagyunk a csapat legjobban fizetett tagjai, mégsem törődnek a versenyzőkkel.«”

Utólag többen úgy vélték, Senna ezen időszakban depressziós, boldogtalan volt, egyesek szerint már a visszavonulásán is gondolkodott. Ramirez szerint odáig azért nem jutott. „Természetesen maga alatt volt egy olyan baleset után, mint amilyen Ratzenbergerrel történt. Sok sztori van erről, hogy előző este Sid Watkins professzor megkérdezte tőle, mi szüksége folytatni a versenyzést. Tény, hogy kissé csalódott volt amiatt, hogy milyen irányba tartott a Forma–1, valahogy úgy, mint mostanság Sebastian Vettel. De hogy gondolkodott-e a visszavonuláson? Nem, egyáltalán nem. Inkább azon, hogy a Ferrarihoz menjen, és tőlük vonuljon vissza.”

Ayrton Senna (Fotó: XPB)



Az imolai balesetben a szakember szerint komoly szerepet játszhatott az is, hogy Senna nehezen boldogult az 1994-es szabályváltozások miatt nehezen vezethető, Adrian Newey szerint alapvetően félretervezett Williamsszel, amellyel az év első két futamán még csak pontot sem szerzett, miközben Schumacher mindkétszer nyert. „Imolában ő volt a pole-ban, nem a Williams. Nagyon túlvezette azt az autót. De a bemelegítés után azt mondta nekem, hogy már jobb az autója. Akkor fogtunk kezet utoljára, akkor beszéltünk utoljára. Schumacher is azt mondta, képtelenség lesz, hogy ilyen módon vezessen az egész futam alatt. Teljesen túlerőltette az autóját.”

Senna a május 1-jei versenyen az újraindítás utáni körben a Tamburello-kanyarban hagyta el a pályát, és életét vesztette a fejét ért sérülés következtében. Ramirez egy barátját veszítette el aznap, ám a legenda brazíliai temetésére végül nem utazott el. Mint mondta, a jegye már megvolt, ám az indulás előtti napon telefonon beszélt Senna szüleivel, és gyakorlatilag végigsírták az egész beszélgetést. Ekkor döntötte el, hogy inkább távolról gyászolja volt kollégáját. „Úgy gondoltam, ott mindenki csak sírni fog, és én nem akarok részt venni ebben” – indokolt.

Kapcsolódó tartalom

F1 Hírek
Senna 60: egy kései mélyinterjú