Március 21-e sok Forma–1-rajongó számára nevezetes dátum: 60 évvel ezelőtt ezen a napon született a brazilok háromszoros világbajnok versenyzője, Ayrton Senna. A korán elhunyt legenda máig sok versenyző példaképének számít, és még ma is az egyik legnépszerűbb karaktere a királykategóriának, akit 26 évvel tragikus halála után sem feled a sportág.
Az M1 munkatársa az M4 Sport állandó F1-es szakértőjével és kommentátorával, Wéber Gáborral beszélgetett a Senna-jelenségről és arról, neki milyen emlékei vannak az egykori csillagról.
„Megosztó személyiség volt számomra, ahogy sokaknak a világban” – jellemezte Sennát, akinek F1-es szárnybontogatásait huszonéves versenyrajongóként figyelte. „Kifejezetten a két véglet van meg Sennáról: a zseniális húzásai és nagyon-nagy versenyei, valamint néhány olyan dolga, amit abszolút vörös ködben csinált, és nem feltétlenül értek vele egyet. Ezzel együtt nyilván egy abszolút kiemelkedő személyisége volt a Forma–1 történetének.”
Habár az embereket megosztotta, Senna így is igazi példakép volt, és Wéber Gábor szerint nem véletlenül lett annyira népszerű – talán népszerűbb legnagyobb riválisánál, a négyszeres világbajnok Alain Prostnál is. „1984-ben mutatkozott be a Forma–1-ben, és aztán nagyon hamar topcsapatokhoz került, megvillantotta a képességeit, illetve azt az ellentmondást nem ismerő versenyzési stílusát, ami néha ezekbe a balesetekbe torkollott, és akár pofozkodásig fajult a kiesést követően. Senna az a típusú versenyző volt, aki teljes magabiztossággal hitt a saját igazában, még akkor is, hogyha ez egyértelműen nem volt igazság. Ezzel a hozzáállással versenyzett, és ezzel nagyon sok olyan embert maga mellé állított, aki látta benne ezt a folyamatosan lángoló tüzet, és pont emiatt kezdett el rajongani iránta.”
„Azt nem lehet elvitatni, hogy sokkal inkább lehet egy ilyen versenyzőért bekapcsolni a televíziót kéthetente, mint egy Prost-típusú versenyzőért, aki előre kiszámítottan, nagyon taktikusan, jól osztotta be az autót és a versenyzését, és úgy szerzett aztán négy világbajnoki címet. Senna minden versenyen egy picit meghalt, a szó szoros értelmében mindent megtett a győzelemért, és ebben nem volt köszönet. Ez néha zseniális dolgokat hozott, és alapvetően a vele született képességei, a mentális ereje nagyon-nagyon sokkal az átlag fölé emelte őt.”
A tragédia: „Azt gondoltam, valamit félreolvastak”
A Senna tragédiáját hozó 1994-es imolai verseny a magyar F1-kommentátor elmondása szerint azon kevés Forma–1-es futamok egyike volt, amit nem tudott élőben követni, mivel éppen egy autós rendezvényen vett részt. „Folyamatosan követtem, hogy mi a helyzet, és amikor meghallottam a rádiós híreket, akkor azt gondoltam, hogy valamit félreolvastak. Ugye az előző napon hunyt el Roland Ratzenberger – ráadásul először még Bergerként hallottam az információt –, aztán amikor másnap a baleset megtörtént, akkor azt gondoltam, hogy valami rosszul lehozott hírről van szó, mivel nem hittem, hogy egy hétvégén kétszer egymás után ilyesmi előfordulhat. Sajnos úgy alakult, hogy akkor két versenyzőtől vettünk búcsút.”
„Nem véletlenül használtam azt a kifejezést, hogy kicsit minden versenyén meghalt Senna, mert a végén tényleg ez lett a veszte Imolában, holott nem tehetett róla. Akár autóhiba volt, akár más jelenség okozta ezt a balesetet, ez egy kivédhetetlen baleset volt. Egy tipikusan olyan szituáció, amelynél inkább a pálya volt már kevéssé alkalmas a versenyzésre. Mai szemmel nézve egy akkori imolai biztonságú pályán ma nem is rendezhetnének versenyt. Betonfallal, egy ilyen gyors kanyar külső ívén – ha ott modern biztonsági megoldások lettek volna, akkor valószínűleg egy ilyen baleset esetén is kisebb sérüléssel, vagy sérülés nélkül ússza meg.”
A biztonság azóta viszont sokat fejlődött a Forma–1-ben, és Wéber Gábor szerint sajnálatos módon Senna és Ratzenberger tragédiája adta meg a lökést ahhoz, hogy a mai szintre jusson. „Ez kellett ahhoz, hogy az autósport és a Forma–1 elkezdje nagyon komolyan venni a versenyzők biztonságát és önmagában a biztonság növelését. És rengeteg olyan megoldás van azóta, ami nemcsak a Forma–1-ben, hanem az autósportban is rengeteg pilóta életét mentette meg.”
Talán nem szeretné annyira, de ma is megállná a helyét
A szurkolók szeretik a különböző korszakok nagyságait összevetni, eljátszani a gondolattal, ki mire lenne/lett volna képes a sajátjától eltérő közegben. A szakértő szerint a korszakok összevetése szempontjából nem állítható, hogy manapság inkább határozza meg az autó és a technológiai háttér egy versenyző sikerességét, hiszen ezek már a kezdetektől meghatározó tényezők voltak – és ugyanígy az is örök igazság, hogy a kiemelkedő versenyzők mindig kiemelkedőek.
„Technikai sportról beszélünk, már a legelső versenyeken is nagyon sokat számított a technika. Ilyen szempontból az érák között nem tudok különbséget tenni: mindig az aktuálisan legjobb autó kellett ahhoz, hogy az embernek igazán esélye legyen. Aztán persze hogy az ember mit tud hozzárakni versenyzőként egy még mindig jó, de már kevésbé erős autóval, ott már megoszlik kicsit a helyzet. Arra volt példa, hogy valaki egy kevésbé jó autóval nyert világbajnokságot. De hosszú távon a legjobb pilóták is arra törekszenek, hogy a legjobb csapathoz kerüljenek, ahol aztán meg is találják egymást.”
„Hogy ki mennyire tudna alkalmazkodni ehhez a korszakhoz, ezeknek az autóknak a vezetéséhez? Senna például nagyon nem szerette az elektronikát, illetve azt, hogy mennyit kell a mérnökökkel elemezni adatokat. Ő sokkal inkább nyersen szeretett versenyezni. Persze ő is metodikus volt a saját szintjén, rengeteget dolgozott a Honda-mérnökökkel, hogy a karakterisztika olyan legyen, amit ő szeret, valamint egy csomó olyan megoldáson, ami neki fontos volt. De bizonyos dolgokkal nem szeretett annyit foglalkozni. Ez viszont csak akkoriban kezdett el kifejlődni, hogy mennyit kell elemezni az autó beállításait, hogy mi az optimális, azt ma már egészen máshogy oldják meg a csapatok és versenyzők, mint amikor sokkal kevesebb adat állt még rendelkezésre. De ha ebben a korban versenyezne, ugyanúgy ráérezne erre, ugyanúgy magáévá tenné ezeket, értené ennek szükségességét.”
Wéber Gábor arról is meg van győződve, hogy Senna a többi sportági nagysággal együtt bármilyen korban és szabályérában érvényesülni tudna a képességeinek köszönhetően. „Senna megállná a helyét a mai korban, ugyanúgy, ahogy az összes nagy, Clark, Fangio, Lauda, Jackie Stewart. Ha ők ma versenyeznének, úgy gondolom, mind a Forma–1 élén lennének, a győzelmekért hajtanának.”
Verstappen a mai szellemi örököse
A korszakok összevetése azonban nemcsak ilyen szempontból lehet érdekes. Azon is el lehet mélázni, vajon megvan-e a mai korban Senna méltó szellemi örököse. Noha a brazil legnagyobb rajongójának a maiak közül talán a sisakját is miatta sárgára festő Lewis Hamilton számít, a magyar F1-kommentátor a mezőny egy másik tagját tartja Sennára jobban emlékeztető figurának.
„Nekem ez egy az egyben megvan: Max Verstappen az, aki abszolút Senna stílusjegyeit hordozza magán. Minden szempontból, ahogyan berobbant, ahogyan megvoltak a saját elrontott momentumai, a saját elrontott balesetei, amik talán a túlzott akarásnak voltak köszönhetők. De nála is tetten érhető az az átlagon felüli tehetség, és az a mindent felülíró akarat, ami megvolt Sennában” – állította párhuzamba a két tehetséget.
Kiemelte, a két versenyző eltérő háttérrel rendelkezett ugyan, mégis összekötik őket közös sajátosságok, például a megosztó személyiségük. „Senna nagyon vallásos volt, és ő nagyon sok mindent e mögé a vallásosság mögé bujtatott. Verstappennek mások a motiváció, más a háttere, hiszen az ő apja szintén Forma–1-es versenyző volt, és ő mindig Forma–1-es versenyzőnek készült. A génjeiben viszont ugyanúgy ott van, ami Senna génjeiben volt, és a karakterük, a habitusuk is nagyon hasonló. Ez egyébként antipatikussá is teszi őket sokak szemében. Olyan szinten hisz a saját nagyságában, erejében és tudásában, hogy szinte már lekezelőnek tűnik sokszor a többiek szempontjából.”
„Az ember csak idővel képes értékelni – és én is így voltam Sennával annak idején –, hogy ezt eleinte kicsit nagyképűségnek érzed, de aztán idővel rájössz, hogy a sikerhez sokaknál ez kell. Azoknál, akik elbuknak az utolsó lehetőség kapujában, vagy akik odaérnek a csúcs közelébe, és nincs elég mentális erejük, talán ez hiányzik, ami a Senna-típusú és Verstappen-típusú versenyzőkben megvan. De ugyanez megvan egyébként Hamiltonban vagy Vettelben is, máshogy. Ez a típusú százszázalékos önbizalom, ez a ’csak én lehetek a legjobb, és tűzön-vízen át is megmutatom’, ez a fajta akaraterő kell ahhoz, hogy az emberből bajnok, sokszoros bajnok legyen.”
Wéber Gábor összességében időkön túlmutató tehetségnek tartja a háromszoros világbajnok Sennát, az F1 történetének abszolút legjobbjai közé sorolja őt. „Senna egy korszakos zseni, aki bármelyik korban megállná a helyét, ugyanúgy, ahogyan a többszörös világbajnokok szinte mindegyike.”