Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon sejti, mikor találta ki a Mercedes a trükkös kormányt

Ocon sejti, mikor találta ki a Mercedes a trükkös kormányt

GMM
A már a Renault alkalmazásában álló Esteban Ocon sejti, mikor kezdett komolyabban foglalkozni a Mercedes trükkös kormányrendszerével. A francia szerint a DAS-t akkor kezdték vizsgálni, amikor őt már nem engedték be a gyárba.

A téli tesztek egyik állandó beszédtémája volt a Mercedes kéttengelyű kormányzást elősegítő rendszere, ami a DAS nevet kapta. Ahogyan azt már megszokhattuk, az ellenfelek azonnal vizsgálni kezdték a megoldás szabályosságát, amiről az FIA is nyilatkozott: szerintük a DAS használható, a következő szezonban viszont már tiltani fogják.

A napokban fölmerült, a Mercedes rendszer nem is annyira új: egyesek Lewis Hamilton 2018-as, magyarországi pole-körének belső kamerás felvételén vélik látni, hogy a brit állítja a kerekek dőlésszögét kormánya mozdításával (a célegyenesre fordulva).

Ez vélhetően optikai csalódás, a Mercedes ugyanis többször jelezte, korábban csak tervben létezett a DAS, az FIA pedig feltehetően kiszúrta volna azt az autók ellenőrzésekor. A rendszer a csillagosok korábbi tesztversenyzője, Esteban Ocon szerint is új, hiszen még ő maga sem hallott róla. Igaz, arra van tippje, mikor kezdték komolyabban vizsgálni azt.

„Vagy nagyon-nagyon okosak voltak, és egyáltalán nem szóltak nekem erről a rendszerről, vagy azután találták ki, hogy eljöttem” – kezdte a fiatal francia. „Miután a két csapat (a Renault és a Mercedes) között voltam, egy ponton túl már nem engedtek be a gyárba. Szóval, akkor találhatták ki, vagy tényleg nagyon okosak voltak” – tette hozzá, utalva arra, hogy amint megszületett a megoldás, neki már nem óhajtották megmutatni, hiszen tudták, 2020-ban már az egyik rivális versenyzője lesz.

A koronavírus világjárvány miatt halasztott szezonrajt Ocon számára egyet jelent azzal, hogy tovább késik F1-es visszatérése. Mivel mást nem igazán tehet a kialakult helyzetben, a francia folytatja felkészülését az idényre. „Ha azt mondogatnám magamnak, hogy a többiek nem edzenek és én is elengedném magam, akkor nem állnék készen, amikor a szezon végre elkezdődik. Remélem, júniusban versenyezhetünk már, de ezt most még nem lehet megmondani. És egyébként is, most nem is ez a legfontosabb” – fogalmazott.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak